Nem érinti a Katar elleni bojkott a budapesti gépeket

Győr Ágnes

Győr Ágnes

2017. június 6., kedd 15:38, frissítve: szerda 09:27

A több ország által Katar ellen bevezetett bojkott, illetve az ennek részeként életbe léptetett légtérzárak semmilyen formában nem befolyásolják a budapesti járatokat – tudta meg lapunk Hardy Mihálytól, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatójától.

Mint ismert, hét ország – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen és a Maldív-szigetek – jelentette be hétfőn, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe.

Ennek részeként időközben Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírség, Bahrein és Egyiptom is lezárták a légterüket a katari gépek előtt, jelentős fennakadásokat okozva a Qatar Airways utasforgalmában. A cég több járatát törölni kényszerült, míg másokat a lezárt légtereket kikerülő, Irán, Törökország és Omán felett vezető pályára állította át.

Hardy Mihály jelezte, az Európából Dohába tartó járatok – az iraki és a szíriai légtér biztonsági kockázatai miatt – eddig is Törökország és Irán légterét használták, s ezek után is így repülnek. Hozzátette azt is, hogy naponta egy vagy két járat közlekedik Doha és Budapest között. Ezeken igény szerint 120 vagy 240 körüli ember utazik, akiknek elenyésző kisebbsége – ha van ilyen utas egyáltalán – lehet olyan, aki mondjuk Dohán keresztül tart Rijádba vagy más, a Katar elleni bojkottban részt vevő célállomásokra – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Qatar Airways a kialakult rendkívüli helyzet miatt létrehozott egy internetes információs oldalt az utasai számára, mely a következő linken érhető el: http://support.qatarairways.com/hc/en-us

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.