Netanjahu visszavonatta a Soros-kampányt elítélő nyilatkozatot

,

2017. július 10., hétfő 06:10, frissítve: hétfő 11:05

Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására az izraeli külügyminisztérium visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot, az izraeli minisztérium éles szavakkal bírálta Soros Györgyöt, mert folyamatosan Izraelt rágalmazó szervezeteket pénzel – közölte a Háárec tudósítása alapján az MTI.

A lap írása szerint a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal kérésére a külügyminisztérium vasárnap tisztázó állásfoglalást tett közzé a budapesti izraeli nagykövet szombaton kiadott nyilatkozatáról, amelyben Jószéf Amrani felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza a Soros György fényképével futó plakátkampányt, mert az gerjeszti az antiszemitizmust, „szomorú emlékeket idéz fel”, „gyűlöletet és félelmet szít”.

Az izraeli külügy vasárnapi állásfoglalása hivatalosan nem jelenti a nagykövet nyilatkozatának visszavonását, ám megpróbálja Soros Györgyöt legitim célponttá minősíteni, aki esetében az izraeli kormány láthatóan eltekint bizonyos történelmi érzékenységtől. Ennek szellemében Emmanuel Nahshon, az izraeli külügyminisztérium szóvivője vasárnap élesen bírálta Soros Györgyöt. Szerinte a budapesti nagykövet által kiadott közlemény „semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Noha Benjamin Netanjahu tölti be a külügyminiszteri tisztséget is, a Háárec cikke szerint vele nem egyeztettek, és ő csak a médiából értesült a szombati közleményről. Kiadása után az izraeli jobboldalon elítélték a külügyminisztériumot, mert úgy tűnt, mintha Soros Györgyöt védenék, akit az Izrael elleni bojkottmozgalom egyik vezető erejének tekintenek.

A két ország diplomáciai feszültsége a Háárec szerint egy különösen kényes időszakban, Netanjahu július 18-ára tervezett budapesti látogatása előtt történt, amely az elmúlt harminc év első izraeli miniszterelnöki vizitje lesz Magyarországon.

Az ügy előzményei

Korábban beszámoltunk arról, hogy a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” felkiáltású kampány többeket arra sarkallt, hogy igen kemény szavakkal adjanak hangot véleményüknek. Török Gábor politológus például egy Facebook-bejegyzésben utalt arra, hogy Orwell regénye, az 1984 jut eszébe a kormány legújabb plakátkampányáról. Ott egy bizonyos Goldstein volt „a parancsnoka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört…”

 

Két láb rossz? Netanjahu már nem ellenség

Ismeretes, a két ország vezetése egyre meghittebb kapcsolatot ápol, miután mindkét kormányzat egyfajta konzervatív fordulatként igyekszik feltüntetni országlását. A Fidesz és a Likud között nem csupán a mindkét pártnak dolgozó spin doctor, Arthur Finkelstein vagy a pártok között intézményesített kapcsolatok miatt fedezhető fel eszmei közösség: kritikusaik egyre inkább ellenségként, olykor hazaárulóként való kezelése épp úgy politikai repertoárjuk része, mint a civil szervezetek megbélyegzése, valamint az erős állam kényelmetlen emlékeket felidéző kultusza. 

David Shulman, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára ezt az ájult államtiszteletet így foglalta össze 2016-os cikkében a New York Review of Booksban:

”[2016.] február 9-én Netanjahu bejelentette, hogy óriási kerítést épít az egész ország körül, hogy megóvja azt az odakinn lévő »vadállatoktól«.

Mindeközben, ahogy eddig is, nem ismerte fel felelősségét a leendő kerítésen belül uralkodó szélsőséges erőszakért, ideértve szerepét, amit a paranoid gyűlölet hordozójaként, illetve a sok millió jogfosztott palesztin aktív üldözőjeként tölt be. Ahogy sokan, valójában a legtöbben körülötte, ő is lecserélte a demokratikus elképzelést – miszerint az állam nem metafizikai képződmény, és nem azért van, hogy kollektív identitást fejezzen ki, hanem azért, hogy óvja és szolgálja polgárait – arra a hamis és gyakran végzetes meggyőződésre, hogy az állampolgárok vannak azért, hogy az államot szolgálják. Sötét napoknak nézünk elébe.”

Mindeközben a magyar kormánypárti sajtó véleményformálói kényes feladatot kénytelenek végrehajtani. El kell magyarázniuk olvasóiknak, hogy – George Orwell Állatfarm című regényének képét véve kölcsön – ha korábban a két láb volt rossz, most miért rossz a négy láb. Hiszen ezt megelőzően előszeretettel tűzték zászlajukra a palesztin ügy képviseletét, és gyakorta bírálták Izrael államot a megszállt területeken folytatott elnyomásért.

Csakhogy az állítólag Soros György által támogatott civil szervezetek és polgárjogi aktivisták is éppen ilyen bírálatokat fogalmaznak meg a kritikát egyre nehezebben tűrő izraeli kormánynak címezve.

A magyar kormánypárti publicisták pedig most láthatóan fontosabbnak ítélik már a Soros György elleni kampányban (is) megnyilvánuló ideológiai közösséget. Fricz Tamás például pár hete már így írt a kormánypárti Magyar Időkben:

„senkit ne tévesszen meg Trump szívélyes viszonya Netanjahuhoz és Izraelhez. Ez nem jelent behódolást a globális elitokráciának, a bankárdinasztiáknak, ellenkezőleg, a Netanjahu vezette nacionalista izraeli politika korántsem tetszik a globális elitnek, mert nem illik bele nemzetek feletti elképzeléseikbe.”

Bayer Zsolt pedig blogján ma győzelmi jelentést tett közzé az esettel kapcsolatban, amely így szólt:

„Akkor mostantól befogjátok a pofátokat! 

Bizony, kussoltok, és örökre kiveritek a fejetekből azt a toposzt, hogy aki történetesen zsidó, az egyszersmind bírálhatatlan is, akármekkora gazember, mert akkor jöttök ti, és elkezdtek ajvékolni, hogy itt az antiszemitizmus.

Ennek vége.

Majd megszokjátok!”

Cikkünket délelőtt a Fidesz és a Likud közötti ideológiai közösségről szóló keretes háttérrésszel frissítettük.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.