New York: tanítási szünet lesz két muszlim ünnepen

2015. március 6., péntek 01:30, frissítve: péntek 09:27

New York lesz az első amerikai nagyváros, amelyben tanítási szünetet tartanak a két legjelentősebb muszlim ünnep, az íd al-fitr és az íd al-adha napján – közölte csütörtöki számában a The New York Times.

A város demokrata polgármestere, Bill de Blasio szerdán jelentette be intézkedését, amely a lap szerint vízválasztó jelentőségű egy olyan vallási csoport esetében, amely a 2001. szeptemberi 11-i terrortámadások nyomán gyanú és ellenséges érzületek célpontjává vált.

Több városban eddig sem volt tanítás

A ramadán böjti hónapot záró íd al-fitr és íd al-adha alkalmából, amikor a hívők arra emlékeznek, hogy Ábrahám próféta készen állt feláldozni saját fiát, az Egyesült Államok több városában, egyebek között Massachusetts, Michigan, Vermont és New Jersey államban már eddig is szünet volt a tanítási naptárban, ám ez eltörpül New York döntésével szemben, ahol 1,1 millió gyerek jár iskolába.

De Blasio, aki a megválasztásakor azt ígérte, hogy New York a korábbinál toleránsabb és befogadóbb város lesz, kijelentette, hogy egyszerűen „méltányossági ügynek” tekinti az intézkedést.

A nagyváros iskoláiban a keresztény és a zsidó ünnepeket ezelőtt is tiszteletben tartották. A Columbia Egyetem egy 2008-as felmérése szerint a New York-i közoktatási hálózathoz tartozó iskolák tanulóinak mintegy 10 százaléka muszlim.

Ellenséges érzések a muszlimokkal szemben

A The New York Times arra is felhívta a figyelmet, hogy a szaporodó európai terrortámadások és a közel-keleti háborús válságok elmélyülése közepette az amerikai muszlim közösségre ismét a gyanakvás árnyéka vetült.

A lap emlékeztetett rá, hogy a Duke Egyetem januárban, fenyegetések hatására, váratlanul visszavonta az arra vonatkozó tervét, hogy az iskola kápolnájának harangtornyából muszlim imaszó is szóljon. Februárban Észak-Karolinában három muszlim diákot lőttek agyon, a múlt héten pedig három brooklyni férfit vettek őrizetbe, akik Szíriába akartak utazni, hogy ott az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseihez csatlakozzanak.

Az íd al-fitr Észak-Amerikában idén július 18-ra, az íd al-adha pedig szeptember 24-re esik majd.

Forrás: MTI

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.