Oltyáni útlevél: mit reagálna Bukarest a székelyföldi magyar útlevélre?

2017. szeptember 16., szombat 14:45, frissítve: szombat 21:00

Hagyományos módon, vagyis kenyérrel és sóval fogadják az érkezőket az Olt folyó hídjánál felállított vámnál Slatina város közelében, számol be az Eveniment de Olt nevű helyi lap. Ezen a hétvégén ugyanis kulturális fesztivált tartanak a havasalföldi településen, ahova csak az oltyán útlevéllel engedik be a vendégeket.

Ennek érdekében még a regáti megyeközpontba érkező főút forgalmát is megállították, hogy rendőrök osztogassák a sofőröknek az Oltyán Köztársaságba való belépéshez szükséges passzusokat.

 
Az „útlevél”. Forrás: Mediafax.ro
 

A Mediafax országos hírügynökség beszámolója szerint az idén immár huszonharmadik alkalommal megszervezett humoros esemény neve Oltyánok és a világ többi része. Az útlevél ugyan csak három napig érvényes, de ez idő alatt rengeteg kulturális programon lehet részt venni vele.

A hivatalosságokat (polgármester, megyei tanács elnöke és prefektus) vörös szőnyeg helyett az „Oltyánnak szült az anyám” nóta dallamaival fogadták, és elmondták nekik, hogy arrafelé a vicceket nem elmondják, hanem eljátsszák az emberek. A rendezvényen fellépő bukaresti művészek el voltak ragadtatva a szervezéstől és örültek a kettős állampolgárságnak.

„Mindenkinek jut oltyán útlevél, póréhagyma, friss must és kolbász!” – csábította a rendezvényre egész Romániából a vendégeket pénteken Emil Mot, Slatina város polgármestere.

Gondoljuk csak el, milyen világraszóló botrányt csinálnának Bukarestben, ha ugyanezt Székelyföldön szervezték volna meg az erdélyi magyarok. Vámmal, útlevéllel, ahogy az oltyánok tették.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.