Ortodox karácsony: megszólalt Vlagyimir Putyin

2015. január 7., szerda 10:43, frissítve: szerda 12:42

Az orosz ortodox egyház és a többi hagyományos oroszországi keresztény felekezet „egyedülálló, hatalmas szerepét” emelte ki az ortodox karácsony alkalmából a keresztény hívőknek küldött üzenetében Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök a felekezeteknek a társadalmi élet erkölcsi elveinek megszilárdításában, a felnövekvő nemzedék méltó nevelésében és a gazdag orosz kulturális és történelmi örökség megőrzésében vállalt szerepét méltatta. Az ortodox egyházak a julián naptár szerint két héttel a katolikus és protestáns egyházak által ünnepelt karácsony után – idén január 7-én – ülik meg Jézus születésének ünnepét. Az orosz ortodox egyház a maga mintegy 150 millió hívőjével a legnagyobb a világ ortodox egyházai között.

Putyin hagyományosan Moszkván kívül ünnepli a karácsonyt, idén egy Voronyezs melletti kis falu, a Moszkvától mintegy 600 kilométerre délre fekvő Otradnoje Istenanya Oltalma-templomában vett részt kedd éjjel a karácsonyi ünnepi liturgián. A hozzávetőleg 450 ember befogadására képes istenháza zsúfolásig megtelt hívőkkel, köztük voltak a templom mellett létesült menekültotthon lakói is, akiket az orosz elnök a liturgia után külön köszöntött. Az orosz elnök megtekintette az Ukrajnából érkezett menekülteket befogadó otthont, köszönetet mondott a házfőnöknek a menedékhely fenntartásáért, és egy ikont ajándékozott az otthonnak.

Putyin az ortodox karácsony alkalmából üzenetet küldött Kirill moszkvai pátriárkának is, ismételten hangsúlyozva az orosz ortodox egyház rendkívüli szerepét az orosz társadalom életében.

Kirill pátriárka az éjszakai liturgiát hagyományosan az orosz ortodox egyház fő templomában, a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban vezette, ahol mások között jelen volt feleségével együtt Dmitrij Medvegyev miniszterelnök is. A liturgia alatt a hívek imádkoztak Ukrajnáért is. 2014 közepe óta az orosz ortodox egyház összes templomában minden egyes liturgián elmondják az Ukrajnáért szóló imádságot.

Az orosz ortodox egyháznak több mint 30 ezer temploma és 800 kolostora van a világ csaknem 70 országában. Az ünnepi liturgiát kedden éjjel és szerdán reggel valamennyi földrész minden templomában megtartják. Január 7-én ünnepli a karácsonyt a többi ortodox autokefál egyház is, és ezen a napon ünnepi istentiszteletet tartanak Jézus születésének helyén, a szentföldi Betlehemben.

Forrás: MTI

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.