Rács mögött a kongói gyermekhadsereg vezére

HF

2012. július 10., kedd 12:50

Tizennégy évi szabadságvesztésre ítélte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kedden Thomas Lubanga Dyilo kongói milíciavezért, akit márciusban bűnösnek találtak gyermekkatonák százainak toborzásában és bevetésében.

Egy évtizeddel ezelőtti létrehozása óta az ICC most először szabott ki ítéletet. A vád 30 év börtönt indítványozott, de a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott együttműködő magatartást tanúsított az eljárás során. A büntetésből letudottnak veszik az előzetes letartóztatásban már eltöltött hat esztendőt. Az első fokú ítélet ellen még fellebbezésnek van helye. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, el kell majd dönteni azt is, melyik országban töltse le büntetését az egykori kongói hadúr.

Lubanga a bíróságon
Lubanga a bíróságon
Fotó: Reuters


A bíróság szerint egyértelműen igazolódtak a vádak, amelyek szerint a most 51 éves Lubanga a 2002–2003-as összecsapások idején 15 évesnél fiatalabb gyermekeket – akadt köztük mindössze 11 esztendős is – sorozott be a Kongó Felszabadítása Hazafias Erői (FPLC) nevű félkatonai szervezet egységeibe. A fiatalok nagy részét később a frontvonalba küldték harcolni, sokan elestek közülük. A gyerekeknek ölniük és fosztogatniuk kellett, nemi erőszak áldozataivá és elkövetőivé is váltak. Az egykor a hema népcsoportot vezető Lubanga saját testőrségét is részben gyermekekből állította fel. Az 1998 és 2003 között dúlt kongói belső háborúskodások során milliók vesztették életüket.

A Nemzetközi Büntetőbíróságot azzal a céllal hozták létre 2002-ben, hogy háborús bűnöket elkövető egyének felett ítélkezzék. A hágai székhelyű igazságszolgáltatási intézmény hét afrikai konfliktus – Kongó, Uganda, Közép-afrikai Köztársaság, Szudán (Dárfúr), Kenya, Líba, Elefántcsontpart – ügyében nyomoz. Letartóztatottjai között van Jean-Pierre Bemba, a Kongói Demokratikus Köztársaság volt alelnöke és Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök is.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.