Rengett a föld Észak-Koreában

MN

2017. október 13., péntek 07:16, frissítve: péntek 08:51

Kisebb földrengés volt pénteken Észak-Korea nukleáris kísérleti telepe térségében, de a dél-koreai meteorológiai intézet szerint nem emberi tevékenység idézte elő, és már több ilyen történt azóta, hogy Phenjan szeptember 3-án végrehajtotta hatodik és eddigi legnagyobb kísérleti atomrobbantását.

A pénteki rengés 2,7-es erősségű volt, és három kilométer mélységben történt Észak-Hamgjong tartományban, a punggjeri kísérleti telep közelében. Az amerikai földtani intézet 2,9-esnek mérte a rengést, és szerinte öt kilométeres mélységben történt – írja az MTI.

A szeptember eleji kísérleti robbantás 6,3-es erősségű földrengést idézett elő, és az azóta történt kisebb rengésekből szakemberek arra következtetnek, hogy a mesterségesen előidézett nagy földmozgás esetleg destabilizálta a környező hegyvidék szerkezetét. Az Észak-Korea tevékenységét figyelő, washingtoni központú, 38 North nevű csoport műholdképek alapján megállapította, hogy a kísérleti robbantás számos földcsuszamlást is előidézett a térségben.

A dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a Szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleárismérnök-professzora is hangsúlyozta: abból, hogy az első rengés 6,3-es erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, száz kilotonnás, azaz legalább tízszer akkora, mint a tavaly szeptemberi ötödik robbantás.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.