Szakértő: Trumppal globálisan új korszak kezdődik

2016. november 9., szerda 09:49, frissítve: szerda 12:37

Lakatos Júlia szerint a demokraták felülbecsülték a demográfia jelentőségét a kampányban. Egy befelé forduló, ám nem konfliktusmentes viszony elé néz a világ Amerikával.

„Mindenképpen kijelenthetjük, hogy globálisan új korszakba lépett a világ. A mai választási eredmény a legékesebb bizonyítéka, kicsúcsosodása egy olyan folyamatnak, amelyet már lehetett látni, mégsem akarta senki elhinni” – nyilatkozta portálunknak Lakatos Júlia politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Lakatos Júlia szerint ez utóbbi volt az egyik kulcsfontosságú része az elnökválasztási kampánynak. Az, hogy az elemzők nem akarták elhinni, hogy Donald Trump lehet az elnök. Ez bizonyos fokig befolyásolta a méréseket is, amelyek kicsit túl „optimistákra” sikerültek.

„Ennek hatására pedig a média is egyfajta vágyprojekciót végzett” – magyarázza a politológus.

A sajtó szerint az egyik legmeglepőbb eredményt Florida állam produkálta, Lakatos Júlia viszont úgy véli, nem volt teljesen váratlan Trump győzelme. Floridának ugyanis nemcsak demokrata, de hagyományosan konzervatív részei is vannak.

A politológus szerint a meglepődés inkább annak tudható be, hogy az egész kampányban felülbecsülték a demográfia jelentőségét. Túl nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, és emiatt a túlhangsúlyozás miatt – azaz, hogy ilyen szempontból történelmi választás lehet – Trump mobilizálta a republikánus szavazókat, akik a fenyegetettség miatt is sorakoztak az urnáknál. A demokraták ezzel szemben a billegő és republikánus körzetek meggyőzésére koncentráltak. „Elképzelhető, hogy emiatt a saját biztos hátterüket viszont nem mobilizálták elég hatékonyan” – véli Lakatos Júlia. 

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A politológus szerint azt lehetett látni, hogy a Trump-szavazók jelentős része egy lecsúszó középosztály, amely tartott a demokraták bázisszavazóitól. „Már második ciklus óta jósoljuk, hogy megváltozik az Egyesült Államok demográfiai összetétele, de úgy tűnik, hogy mégsem ez volt az a választás, amely átbillentette volna az egyensúlyt. Mi több, egy nagyon erős negatív reflexet eredményezett, és valószínűleg ez lehetett a Trump-siker titka.” 

Lakatos Júlia előrejelzése szerint Trump egy konfliktusos elnök lesz. Szimbolikusan, tüntetőlegesen vissza fog húzódni a világpolitikai színtérről, kevésbé lesz aktív.  Arról keveset lehet tudni, hogy az új elnök milyen külpolitikai lépéseket tervez, de Lakatos szerint mindenképpen befelé forduló, nem pedig demokratizáló és a világ jobbításában részt vevő amerikai vezetés lesz. „Ez olyan szempontból nem újdonság, hogy Barack Obama is errefelé tendált. Érdekes, hogy pont az előző republikánus elnök, George W. Bush volt, aki expanzív külpolitikát folytatott. Ehhez képest az Obama-adminisztráció óta egy introvertált politikát láthatunk.”

Lakatos Júlia szerint Donald Trump személyiségéből és konfliktusokat kiélező politikájából adódóan ennek ellenére arra következtethetünk, hogy mégsem lesz annyira nyugodt Amerika és a körülötte lévő világ viszonya, már ami a gazdaságpolitikai kérdéseket illeti. „Amiben Trump valószínűleg aktív lesz, az az Egyesült Államok érdekérvényesítése. Ebbe beletartozik az is, hogy kevesebb pénzt és erőforrást kíván majd arra fordítani, hogy betöltse a világ csendőrszerepét.” 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.