Szkripal-ügy: Magyarország kiutasít egy orosz diplomatát

MN

2018. március 26., hétfő 18:56, frissítve: hétfő 20:09

Az Európai Tanács ülésén elhangzottak alapján Magyarország kiutasít egy orosz diplomatát, aki hírszerző tevékenységet is végez – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn közleményben az MTI-vel. Az MTI értesülése szerint az EU-csúcson elhangzottakon túl a kiutasítás összefüggésben lehet Kovács Béla volt jobbikos európai parlament képviselő ügyével is.

Szél Bernadett haladéktalan nemzetbiztonsági tájékoztatást kér a kiutasított orosz diplomata és az FBI tanúvédelmi programja alatt álló magyar állampolgár ügyében

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Nemzetbiztonsági bizottság tagjaként haladéktalanul tájékoztatást kér a kiutasított orosz diplomata ügyében – erről az LMP adott ki közleményt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Magyarország ugyanis kiutasít egy orosz diplomatát, miután az feltehetően hírszerző tevékenységet végzett.

A párt miniszterelnök-jelöltje szerint azt a hétfőn a Magyar Nemzetben napvilágra került esetet is ki kell vizsgálni, hogy az FBI tanúvédelmi programja alatt állhat egy magyar állampolgár.

Donald Tusk, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke múlt pénteken, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után közölte, hogy napokon belül több tagország is további intézkedéseket fogadhat el Oroszországgal szemben Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt.

Hétfőn az Európai Unió több tagállama és Ukrajna is orosz diplomaták kiutasítását jelentette be válaszul Szergej Szkripal és lánya megmérgezésére és a Nagy-Britanniával való szolidaritása jeleként. Az Egyesült Államok 60, Németország és Kanada négy orosz diplomatát utasított ki, Lengyelország pedig négyet „nemkívánatos személynek” minősített.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.