Tartson-e Orbán Viktor Berlin haragjától?

(Political Capital)

2017. szeptember 23., szombat 17:38, frissítve: vasárnap 08:24

Politikai zsarolást emlegetett Kovács Zoltán kormányszóvivő azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel a 2020 utáni európai uniós támogatások megvonását-csökkentését helyezte kilátásba a kvótadöntés végrehajtásának megtagadása miatt. Bár az elmúlt hónapokban Orbán Viktor miniszterelnök engedékenyebb hangot ütött meg a kancellárral szemben, az uniós bíróság döntése a német választási kampány hevében kiélezte a feszültséget.

Angela Merkel ugyanis korábbi álláspontjával szemben már nem tartja ördögtől valónak, hogy a renitens országokat pénzügyi eszközökkel fegyelmezzék. Berlin elmozdulását egy májusi kormányzati vitaanyag jelzi, amelynek javaslatai bizonyára kiverték a biztosítékot a Fidesznél. Ezek közül a legdrasztikusabb, hogy a kohéziós pénzek kifizetését kösse az EU a jogállamiság tiszteletben tartásának feltételéhez. Ezzel mindössze annyi a gond, hogy hiányoznak a jogállamiság objektív, uniós szinten lefektetett feltételei, vagyis mindenki azt ért alatta, amit akar. A támogatások átcsoportosításával kapcsolatban felvetődött, hogy a fejlettebb déli régiók olyan új kihívásokra is kapjanak forrásokat, mint a menekültek integrációja és a demográfiai változások kezelése. Ez magyar szemszögből nem sok jót vetít előre a 2020 utáni uniós büdzsétárgyalásokra nézve.

Annak ellenére sem, hogy bár Berlin többször kifejezte fenntartásait a jogállamot leépítő magyarországi folyamatokkal kapcsolatban, a heves, nyílt kritikától, diplomáciai offenzívától szövevényes gazdasági-politikai okokból kifolyólag tartózkodott. Ez túlmutat a kancellár higgadt, a látványos konfrontációt mellőző politikai stílusán. A pragmatikus német kormány elsősorban a régió politikai és gazdasági stabilitásában érdekelt. Márpedig onnan nézve Magyarország jelenleg stabilnak tűnik – ami részben a nagy német cégek véleményét tükrözi. Arról nem is beszélve, hogy hét hónappal a magyar választás előtt nem látszik potenciális belpolitikai alternatíva a Fidesszel szemben.

Pedig Orbán Viktor nem fogta vissza magát, ha Merkel provokálásáról volt szó. A kormány médiája a német kancellárt tette meg a „nihilista”, Európát iszlamista romlásba döntő liberális elit fő képviselőjének, a menekülthelyzet miatti bűnbaknak, a nemzeti szuverenitást védelmező magyarok ellenpontjának. A magyar–német viszony részben ezért, részben az orbáni „illiberális államépítés” következtében, részben a migráció és a kötelező kvótával kapcsolatos viták okán lehűlt. Magas szintű bilaterális találkozóra alig kerül sor, Merkel 2015. eleji látogatása pedig kifejezetten feszültre sikerült. Mindez aligha tükrözi vissza a magyar külügy álláspontját, miszerint Magyarország legfontosabb gazdasági és politikai partnere Németország.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Merkel és a CDU konszolidációját látva aztán Orbán felhagyott Merkel-ellenes kampányával, sőt, a nemzeti konzultáció június végi záróeseményén már azt kérte közönségétől, hogy „mondjunk csendes imát Angela Merkel győzelméért. Igen, a nemzetszolgálat néha személyes áldozatot is kíván”. Ennek ellenére továbbra is igyekszik ellensúlyt alkotni a kancellár – egyébként egyre szigorodó – bevándorláspolitikai koncepciójával szemben. Ugyanakkor az Orbán által 2017-re meghirdetett „lázadás évének” egyelőre nyoma sincs, és a liberális-konzervatív erők megerősödése, főként az alakuló Macron–Merkel-tengely új, a magyar kormányfő nézeteivel ellentétes lehetőségeket nyitott meg Európában, ami az eurózóna mélyítésében és egy többsávos integrációban ölthet testet. A magyar kormány – Szlovákiával és Csehországgal ellentétben – egyelőre semmilyen jelét nem adta, hogy a mélyebb gazdasági integrációt célzó gyorsabb sávba szeretné tolni Magyarországot. Orbán hatalompolitikai érdekeivel és illiberális államberendezkedésével ugyanis ez aligha összeegyeztethető.

A német vezetés az uniós alapértékeket megsértő tagállamok megrendszabályozását eddig látszólag az EU-ra bízta, Brüsszel kezében azonban nincs hatékony jogi eszköz a Magyarország elleni fellépéshez. Nem elég, hogy az európai parlamenti meghallgatások, a kötelezettségszegési eljárások, az OLAF vizsgálatai, az EU-s pénzek kifizetésének időleges felfüggesztése és a 7. cikkely belengetése strukturálisan alkalmatlanok a fegyelmezésre, belpolitikai szinten a Fidesz kezére is játszanak. A kormánypárt ezekre hivatkozva állítja be magát a nemzeti szuverenitás védelmezőjének Brüsszellel szemben, miközben a nacionalista, bevándorlásellenes választói frusztrációt sikerrel csatornázza be kampányába.

Merkel azzal, hogy a kvótadöntés végrehajtása kapcsán említette az uniós pénzek megvonását, személyesen szolgáltatott belpolitikai muníciót Orbán Viktor érveléséhez, miszerint a Magyarországot érő uniós kritikák mögött egy dolog áll: a migrációval kapcsolatos különállás. Mindamellett, hogy nem szerencsés olyan tanácsi döntéshez kötni a támogatások kifizetését, amelynek az unió eleve képtelen érvényt szerezni, egy ilyen ultimátum valóban kapóra jöhet a kormány Brüsszel elleni szabadságharcához. Alkalmat teremt továbbá arra, hogy elterelje a figyelmet a civiltörvényre és a lex CEU-ra vonatkozó uniós bírálatokról, amivel kapcsolatban az Európai Parlament tavasszal szavazta meg a 7. cikkely szerinti eljárást kilátásba helyező határozatot.

A Fidesz célja, hogy jogi úton és egymástól elszigetelten tartsa a vitás ügyeket. Hogy a lassú eljárások lejártával már egyiknek se legyenek komolyabb politikai következményei. Az Orbán-rezsim számára két fejlemény jelentene kockázatot. Az egyik, ha politikai síkra terelődne Magyarország ügye. Például ha a tanács és a bizottság is kimondaná, hogy a kormány intézkedései rendszerszintű fenyegetést jelentenek a jogállamiságra nézve. Erre azonban vajmi kevés az esély. A másik, ha a vasárnapi német választás után Berlin ténylegesen hajlandóságot mutatna Magyarország gazdasági megregulázására. Ezt egyébként a németországi kampány lecsengése után nem is kell feltétlenül látványos büntetőintézkedésként tálalni: elég lesz a brexitből (többen osztozunk kisebb tortán) és a migrációs válságból következő gazdasági szükségszerűségből levezetni. Hogy erre lesz-e politikai akarat, az részben a választás után megalakuló német koalíció összetételétől függ. Az uniós források megvonása ugyanis a német gazdaságot, illetve a Magyarországon működő német cégeket is kellemetlenül érinthetné.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.23.

Legolvasottabb cikkek

1

Pethő Tibor, Szathmáry István

Megszólalt az egyik utolsó élő csendőr

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.