Trump a Nemzeti Gárda több ezer tagját vezényelné a déli határhoz

MN

2018. április 6., péntek 07:16, frissítve: péntek 07:20

A Nemzeti Gárda 2000-4000 tagját kívánja a déli határhoz vezényelni Donald Trump – az amerikai elnök ezt maga jelezte újságíróknak egy nyugat-virginiai kampányrendezvényről Washingtonba visszatérőben az elnöki gép fedélzetén.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a több mint háromezer kilométeres déli határszakaszon a gárdistáknak addig kell majd szolgálatot teljesíteniük, amíg meg nem épül a tervezett fal, amelynek segítségével távol lehet tartani az Egyesült Államoktól az illegális bevándorlókat és a kábítószer-kereskedőket.

Trump a héten egy sor Twitter-bejegyzésben figyelmeztetett arra, hogy az illegális bevándorlás veszélyt jelent az amerikai munkahelyekre és az ország nemzetbiztonságára egyaránt. Majd szerdán elrendelte, hogy a fegyveres erők tartalékos kötelékéhez tartozó Nemzeti Gárdát vezényeljék az amerikai–mexikói határhoz.

Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter még szerdán, a Fehér Házban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az elnök a belbiztonsági minisztériumot és a Pentagont (a védelmi tárcát) kérte fel a részletek kidolgozására. – Az egyeztetések az érintett amerikai szövetségi államok kormányzóival már meg is kezdődtek – tette hozzá Nielsen. Ugyanakkor fontosnak tartotta azt is leszögezni, hogy a Nemzeti Gárda nem vesz részt rendfenntartó tevékenységben, hanem a vám- és határőrizeti szerveknek segít az illegális migránsok feltartóztatásában.

A Pentagon szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy létrehoznak egy „határbiztonságot támogató egységet”, amelynek az lesz a feladata, hogy elősegítse a megerősített határbiztonságra vonatkozó elvárások teljesítését. A tárca sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a minisztérium egyelőre nem tudja, honnan lesz anyagi fedezet a Nemzeti Gárda telepítésére. Az elnöki repülőgépen utazó újságírók ugyancsak feltették ezt a kérdést, mire Donald Trump azzal válaszolt, hogy a kormányzat már vizsgálja a költségeket és a lehetséges forrásokat.

Trump kedden a segélyek megvonásával fenyegette meg Hondurast az amerikai határ felé tartó menekültek áradata miatt. Később pedig közölte: a hadsereget is beveti az Egyesült Államok Mexikóval közös déli határának védelmében, míg meg nem építik a választási kampányában ígért határfalat, és „megfelelő biztonsági intézkedéseket” nem vezetnek be. 

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Fehér Házban nyilatkozó Trump újságírók előtt így fogalmazott: „Katonai eszközökkel fogjuk intézni az ügyet”. – Amíg nincs fal és megfelelő biztonság, addig a hadsereggel fogjuk védeni határainkat. Ez nagy lépés – hangoztatta Trump. – Nem engedhetjük meg, hogy emberek illegálisan áramoljanak be országunkba, hogy azután eltűnhessenek – jelentette ki az amerikai elnök.

Az újságírók rákérdeztek a Stormy Daniels „művésznevű" pornószínésznővel kapcsolatos bonyodalmakra is, a többi között arra, hogy vajon Trump tudott-e arról, hogy ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt utalt át a tavalyelőtti elnökválasztási kampány időszakában a nőnek a hallgatásáért cserében. Trump határozottan tagadta, hogy tudott volna az átutalásról.

Stormy Daniels – akinek valódi neve Stephanie Clifford – márciusban rukkolt elő azzal a történettel, hogy 2006-ban egyéjszakás kalandja volt az akkor üzletember Donald Trumppal, aki azonban 2016-ban 130 ezer dollárral akarta őt elhallgattatni. Az erről szóló szerződésen azonban nem volt rajta Trump kézjegye, s a pornószínésznő, illetve ügyvédje most azzal próbál érvelni, hogy a szerződés ezért nem is érvényes, tehát a valamikori kaland nyugodtan kiteregethető a nagy nyilvánosság előtt.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.