Trump embere vesztett az alabamai előválasztáson

MN

2017. szeptember 27., szerda 08:40, frissítve: szerda 09:18

Nem Donald Trump amerikai elnök és a republikánus elit által támogatott Luther Strange volt főállamügyész nyerte az alabamai republikánus előválasztást helyi idő szerint kedden, hanem Roy Moore, az evangéliumi keresztények által támogatott volt főbíró. Moore nagyarányú győzelmet aratott: 57:43 százalékos arányban kerekedett felül.

A déli államban azért kell időközi választást tartani, mert Jeff Sessions igazságügyi miniszteri kinevezése miatt tavaly megüresedett az egyik szenátusi szék. A posztot ideiglenesen – a kormányzó döntése alapján – Luther Strange tölti be, decemberben viszont időközi választást kell tartani, és most kedden dőlt el, ki lesz a republikánus jelölt.

A demokrata előválasztást már korábban, az első fordulóban nagy fölénnyel Doug Jones szövetségi kerületi ügyész nyerte, de ennek kicsi a jelentősége, hiszen Alabama hagyományosan republikánus többségű, utoljára 1990-ben választottak demokrata szenátort.

A republikánus előválasztás viszont azért kapott különös figyelmet, mert sokan ezen mérték le Donald Trump erejét és befolyását és azt, hogy vajon a politikai elit ellen fellépő választói réteg mennyire támogatja az elnököt és jelöltjét. Trump korábbi bizalmasa, a Fehér Házból augusztusban eltávolított Stev Bannon volt főtanácsadó nyíltan kampányolt Moore mellett, de állítólag nem az elnök ellenében, hanem épp azért, mert szerinte a főbíró lenne képes megvalósítani a programját.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Donald Trump Twitter-üzenetben gratulált Roy Moore-nak, Moore pedig a győzelmi beszédében azt hangsúlyozta: nehogy valaki azt gondolja, hogy azért, mert az elnök a vetélytársát támogatta, ő nem Donald Trump híve.

Az első, az MTI által idézett elemzések a Republikánus Párton belüli törésvonalakra hívják fel a figyelmet. Trump a tavalyi elnökválasztáson állhatatosan a washingtoni elit ellen lépett fel, a mostani alabamai előválasztáson viszont éppen ennek az elitnek a jelöltje mellett állt ki. Magyarázatát nem adta döntésének, egyes kommentárok szerint úgy vélhette, hogy Luther Strange nagyobb biztonsággal győzhet a decemberi választáson a demokrata párti jelölttel szemben, míg Roy Moore harciasabb retorikája eltántoríthat választókat.

Steve Bannon, valamint Sarah Palin volt alaszkai kormányzó – aki a 2008-as elnökválasztáson John McCain elnökjelölt alelnökjelöltje volt – viszont azt hangoztatta, hogy „a washingtoni elit mocsárja” magába szippantotta Trumpot, ezért van szükség „az elnökség megmentésére”.

Sarah Palin a múlt héten Roy Moore egyik kampánygyűlésén leszögezte: „a washingtoni mocsár megpróbálja ellopni az elnökséget”. Steve Bannon egy másik kampányrendezvényen azzal érvelt: nem az elnök ellen lépnek fel, hanem arról van szó, hogy Trump hívei felismerték, az elnök támogatásához olyan jelöltre kell szavazniuk, aki fellép a washingtoni elittel, kivált a Republikánus Párt egyes vezetőivel szemben. 

Roy Moore mellett kampányolt a brit politikus, Nigel Farage, a brexit egyik fő támogatója is. A múlt héten kifejezetten Moore támogatása miatt látogatott Alabamába, és Mobile városában az egyik választási nagygyűlésen pedig azt mondta: Moore megválasztása „megújítja Trump elnökségét”.

A 70 éves Roy Moore korábban az alabamai legfelső bíróság elnöke volt, ám kétszer is lemondásra kényszerült. Először azért, mert nem volt hajlandó eltávolítani a bíróság épülete elől a tízparancsolat emlékművét, másodszor pedig azért, mert nem fogadta el és nem hajtotta végre a szövetségi legfelső bíróság döntését az azonos neműek házasságának engedélyezéséről.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.