Trump felesége nem akar politikával foglalkozni

MTI

2016. január 7., csütörtök 04:00, frissítve: csütörtök 08:15

Melania Trumpról készített hosszas, képekkel illusztrált riportot a Harper’s Bazaar című amerikai folyóirat. A republikánusok elnökjelöltségére pályázó milliárdos felesége egyebek között arról beszélt, hogy nem kíván politikával foglalkozni.

A szlovén származású volt topmodell a választási kampányban eddig háttérben maradt, s most azt fejtegette, hogy ezen a jövőben sem nagyon akar változtatni. „Azért döntöttem úgy, hogy a háttérben maradok, mert a politika a férjem dolga. A magánéletben ugyan nagyon szeretek politizálni, de csak a férjemmel kettesben” – mondta Melania Trump. „Megvan a magam véleménye, a magam egyénisége, s a férjem, azt hiszem, ezt szereti bennem” – tette hozzá.

Mindennapjait a Trumppal közös gyermeke, Barron tölti ki. „Nincsen dadám, csak egy szakácsom és egy asszisztensem, mindent magam csinálok” – mondta Melania Trump az újságíróknak.

S bár nem vesz részt a kampányban, és általában a politikában sem, mindenben támogatja férjét. A mai Amerikában zajló eseményekről, folyamatokról azonban egyáltalán nem akart beszélni. „Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de az biztos, hogy a férjemből kiváló elnök lenne” – fogalmazott Melania Trump.

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.