Trump ragaszkodik a teljes mexikói határfalhoz

MTI

2018. január 18., csütörtök 18:45, frissítve: csütörtök 20:27

Twitter-bejegyzésben szögezte le Donald Trump amerikai elnök, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai–mexikói határra tervezett fal megépítéséről.

Mikroblogbejegyzésével Trump ellenmondott kabinetfőnökének, John Kellynek, aki szerdán este a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy az elnök álláspontja sok területen megváltozott, így a mexikói határon építendő falat illetően is másként gondolkodik már – szakértők elmagyarázták neki, hogy bizonyos határszakaszokon fizikailag is képtelenség megépíteni a falat.

A fal az fal, az első naptól kezdve, hogy kigondoltam, ez a véleményem soha nem változott...

– írta Twitter-üzenetében Trump. Majd hozzátette: egyes szakaszain, ahol szükséges, a fal „átlátható lesz”, és soha nem is került szóba, hogy olyan részeken is felhúzzák, ahol természet adta akadályok, például hegyek vagy folyók vannak.

Egy második bejegyzésben újból leszögezte, hogy a határfal árát „közvetve vagy közvetlenül, vagy akár hosszú távú visszatérítéssel, Mexikó fizeti ki, amelynek 71 milliárd dolláros »nevetséges« kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben”. Trump hangsúlyozta azt is: „a 20 milliárd dollár a falért »aprópénz« ahhoz képest, hogy Mexikó mennyit nyer az Egyesült Államokon. A NAFTA egy rossz vicc”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Donald Trump a 2016-os elnökválasztási kampányban folyamatosan azt ígérte, hogy az Egyesült Államok déli határain falat építtet, és ennek árát Mexikónak kell majd finanszíroznia. John Kelly kabinetfőnök azonban szerdán a kongresszusban spanyol ajkú törvényhozókkal találkozva – sajtótudósítások szerint – kifejtette, hogy Trump néhány kampányígérete, közte a határon építendő falra, illetve a bevándorlásra vonatkozó, „nem az információk teljes körén alapult”. Majd a Fox televíziónak adott esti interjújában megerősítette, hogy az elnök sok mindent ma már másként lát. „A kampány és a kormányzás két dolog és az elnök nagyon rugalmas” – fogalmazott Kelly, és kifejezetten a határfalat, valamint a bevándorlás kérdését, ezen belül is a fiatal bevándorlók helyzetének rendezését említette.

„Ha nincs fal, nincs megállapodás” – szögezte le Twitter-bejegyzésében Trump, utalva arra, hogy csakis akkor hajlandó aláírni a fiatal bevándorlók helyzetének rendezéséről szóló megállapodást, ha az magában fogalja a megépítendő fal kérdését is.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van erre, hogy „segítsen megállítani a kábítószer özönét Mexikóból, amely a világ legveszélyesebb országa”.

A mexikói külügyminisztérium csütörtökön ismét megerősítette: „semmilyen körülmények között” nem lehet szó arról, hogy Mexikó fizesse ki a határon építendő fal árát. A minisztérium hamis beállításnak nevezte, hogy Mexikó lenne a világ legveszélyesebb országa, és leszögezte, hogy Mexikó „komoly és konstruktív” lesz az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásain, de a saját nemzeti érdekeit tekinti elsődlegesnek; és csakis olyan végeredményt hajlandó elfogadni, amely mindhárom részt vevő ország, Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada javára szolgál.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.