Új Duna-híd épülhet Magyarország és Szlovákia között

MN

2018. február 14., szerda 18:57, frissítve: szerda 19:22

A szlovák kormány szerdán jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek alapján gyalogos- és kerékpáros forgalomra szolgáló új Duna-híddal kötik össze a felvidéki Csallóközt és a Szigetközt – adta hírül a távirati iroda.

A híd a csallóközi Doborgaz (Dobrohost) és a szigetközi Dunakiliti között épül majd, a kivitelezés pontos időpontjáról később döntenek. A beruházás közös költségeit a két fél – Magyarország és Szlovákia – egyforma arányban állja, a tervek szerint európai uniós forrásokat is igénybe vennének.

Az új Duna-híd megépítésének egyik célja, hogy módot adjon a két határ menti térség, az egy természetes régiót alkotó Csallóköz és a Szigetköz gazdasági és szociális kapcsolatainak elmélyítésére, valamint arra is, hogy a helyi turizmus fejlődési lehetőségeinek biztosításával hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez is.

A híd megépítésének terve illeszkedik a kormányok azon koncepciójába, hogy jelentősen növeljék a magyar–szlovák határátkelők számát. A hídépítést indokolja tovább, hogy ezen a szakaszon igen alacsony a határátkelési lehetőségek száma, átlagosan csaknem 50 kilométerenként van erre lehetőség, míg a szlovák–magyar átlag 25, a nyugat-európai pedig 7,5 kilométer.

A két régiót néhány éve még egy új kompkapcsolattal szerették volna összekötni, ezt az ötletet azonban a műszaki megoldás előnytelensége miatt elvetették. A komp helyettesítésére megépítendő híd tervét 2015-ben mutatták be.

Az akkor ismertetett tervek egy, a Duna régi medrét átszelő, 482 méter hosszú, úgynevezett hárompólusú, legyezőszerű híd megépítésével számoltak. Ennek az építménynek a fő űrszelvénye 130 méteres lenne, hídpályája pedig 25 méteres magasságban futna. Az akkori kivitelezési tanulmánya nettó 5 millió eurós építési összköltséggel számolt.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.