Újságírógyilkosság Szlovákiában: „Ebbe Fico is belebukhat”

2018. március 3., szombat 13:31, frissítve: szombat 21:11

A szlovák újságírók az eddigieknél is keményebben ráfekszenek majd az állam és a szervezett bűnözés kapcsolatainak feltárására, miután a héten megöltek egy fiatal oknyomozót és barátnőjét.

Engem 1998-ban megvertek egy oknyomozásom miatt, a 2000-es években pedig egy sajtóperrel majdnem teljesen ellehetetlenítettek anyagilag. Azt kell mondanom, az utóbbi volt a nehezebb és kellemetlenebb – mondja Soltész Árpád. A szlovákiai újságíró az 1990-es évek óta hosszú időn át foglalkozott az ottani szervezett bűnözés és az állam összefonódásának ügyeivel. Az 1998-as esetben egy húsüzemhez köthető gyanús ügyleteket vizsgált.

– A legdurvább az volt, hogy abban az ügyben végül nem sikerült feltárnunk az igazságot. Egy ízben egész éjszaka vártunk az üzem előtt egy fotóssal, hogy meglegyen a leleplező kép, de hiába. Csalódottan hazamentünk, másnap megtámadtak és nagyon megvertek. Később a szlovák titkosszolgálat egyik tisztje mondta el „jóindulatúan”, hogy azt az üzemet velük együttműködő maffiózók kifizetésére használták, nem kellett volna megbolygatnom az ügyet.

Soltész Árpádot azután kerestük meg, hogy a héten otthonában meggyilkolták a 27 éves Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét. Kuciak halála előtt a kelet-szlovákiai szervezett bűnözői csoportok és az olasz maffia összefonódásáról készült cikket írni, a gyanú szerint a bűnözői csoportok uniós projekteken keresztül loptak el rengeteg pénzt, a szálak egészen Robert Fico miniszterelnök közvetlen környezetéig vezetnek. Kuciak meggyilkolását óriási döbbenet és felháborodás követte, valamennyi vezető politikus elítélte a bűncselekményt; Robert Fico látványos sajtótájékoztató keretében egymillió eurót ajánlott fel készpénzben nyomravezetői díjként, de több feltételezés szerint akár bele is bukhat a kitörő botrányba.

Több szlovákiai városban tartottak pénteken gyászmenetet, demonstrációt a meggyilkolt újságíró és élettársa emlékére. A pozsonyi felvonuláson, amely a legnagyobb volt, több ezren vettek részt. Durica Katarina írónő a Facebookon egyenesen azt írta: 20 ezren voltak a nagy hideg ellenére, és ez volt a legnagyobb megmozdulás ’89 óta. Christophe Deloire, a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet igazgatója azt mondta: „Pozsony ma este a sajtószabadság fővárosa”.

Szlovákiában az 1990-es években a szervezett bűnözés és a politika látványos összefonódásának idejét élték, rendszeresek voltak a maffialeszámolások (a legsúlyosabb, a „dunaszerdahelyi mészárlás” néven elhíresült eset 1999. március 25-én történt, ekkor a magyar határhoz közeli város egyik bárjában tíz embert öltek meg Kalasnyikovval). A politikához köthető gyilkosság is történt: Róbert Remiáš volt rendőrt 1996. április 29-én Pozsony belvárosában robbantották fel autójában. A fiatal rendőr volt az összekötője annak a Fegyveres Oszkár nevű férfinak, aki Michal Kováč államfő fia elrablásának koronatanúja volt. (Ifjabb Kováčot 1995. augusztus 31-én kábították el, majd hurcolták Bécsbe Vladimír Mečiar miniszterelnök titkosszolgálatának emberei. Mečiar később ideiglenes államfőként az ügy minden szereplőjének amnesztiát adott.)

Soltész Árpád szerint a fentiek ellenére is könnyebb dolga volt az oknyomozó újságírónak a kilencvenes években, mint mostanában.

– Persze veszélyes volt időnként, kaptunk fenyegetéseket, de könnyebben lehetett az információkhoz is hozzájutni. Én például a megveretésem után „megbízható” lettem, és egyszerre többen is megkerestek különböző történetekkel. Ma már nemcsak ez nincs, hanem, ahogy mondtam, változtak a módszerek is: az újságírót nem megverik, hanem perekkel próbálják ellehetetleníteni őt vagy kiadóját. Nekem a 2000-es években egy alkalommal félmillió koronát kellett kifizetnem, jogtalanul. Évekkel később Strasbourgban megnyertem ugyan a pert, és az állam visszaadta a pénzt, de akkor mégiscsak bankhitelt kellett felvennem, majdnem tönkrementem. Ez sem az újságírónak, sem a kiadónak nem hiányzik, így előfordul, hogy egy-egy vesztes per után inkább „lebeszélik” az embert a főnökei a kényes ügyekről – mondja Soltész Árpád.

 
Robert Fico miniszterelnököt támadó transzparensek a pozsonyi megemlékezésen, 2018. március 2-án
Fotó: Alex Halada / AFP
 

Arra a kérdésünkre, hogy szerinte milyen következményei lesznek Ján Kuciak meggyilkolásának, azt mondta, az eset láthatóan nemcsak megdöbbentette, fel is tüzelte a szlovák újságíró-társadalmat. Szerinte most mindenki kettőzött erővel kezdi feltárni ezeket az ügyeket. A saját példáját említi: már évek óta nem foglalkozott oknyomozással, de most újra elkezdte (az újságíró vezetés közben nyilatkozott telefonon lapunknak, éppen Lengyelországból utazott hazafelé, ahol egy informátorával találkozott). És vannak így ezzel még néhányan. Olyan „ősbölények”, akik egy ideje már inkább csak kommentárokat írtak, elemeztek, most ismét felemelik a feneküket a kényelmes fotelből, és nekiállnak feltárni ezeket a piszkos ügyeket.

Soltész Árpád nem zárja ki, hogy a végén így még tényleg Robert Fico is belebukhat a gyilkosságba.

– Mindannyian azt hittük, hogy már régen magunk mögött tudtuk a kilencvenes évek világát a szlovák médiában, amikor rendszeresen fenyegettek, bántalmaztak újságírókat, és a maffia sokkal nyíltabban fonódott össze az állammal, mint most – mondja Czajlik Katalin, a pozsonyi Új Szó újságírója. – Kuciak olyan ügyekről írt, amelyek egyértelműen a kormánypárthoz, a Smerhez vezetnek.

Czajlik szerint ugyanakkor azért is megdöbbentő a tragédia, mert az utóbbi időben Szlovákia is sok szempontból „következmények nélküli országgá” vált.

– Születhetnek nagyon tisztességes tényfeltáró anyagok a médiában a korrupcióról, korrupt politikusokról, a legtöbb esetben mégsem történik semmi: a politikus nem bukik bele a botrányba, igaz, az újságírót sem éri különösebb atrocitás – mondja.

Tipikusan ilyen volt, amikor kiderítették Robert Ficóról, hogy egy adócsalással vádolt nagyvállalkozó lakásában lakik – majd nem történt semmi. Czajlik Katalin szerint ugyanakkor a Fico-kabinetre is jellemző, hogy ellenséget lát az újságírókban, ennek kormánypárti politikusok rendszeresen hangot is adnak. Maga a miniszterelnök is többször gyalázta már őket, egy ízben például „nemzetáruló prostituáltnak” nevezte a médiamunkásokat. Czajlik Katalin szerint ugyanakkor sok szempontból még így is jobb helyzetben vannak, mint magyarországi kollégái.

– A médiumok tulajdonosi struktúráját tekintve általánosságban elmondható, hogy itt nincs olyan erős összefonódás a politika és a média közt, mint Magyarországon. Sokkal több adat nyilvános, mint odaát, még ha a hivatalok időnként nehezítik is a hozzáférést. Kuciak is jobbára nyílt adatokból dolgozott például. Itt ráadásul egy politikus, egy miniszter azt sem teheti meg, hogy huzamos ideig ne álljon szóba a kritikus sajtó képviselőivel. Olyan is elképzelhetetlen, hogy egy minisztérium, állami szervezet, vállalat egyszerűen ne válaszoljon a sajtó megkeresésére.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.