Utcára vonultak az ellenzékiek

WA

2012. május 13., vasárnap 22:33, frissítve: hétfő 10:46

Tiltakozó felvonulásokat tartottak az ellenzéki, nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS) hívei vasárnap több szerbiai városban, tiltakozásul az ellen, hogy – mint állítják – csalások történtek az egy héttel ezelőtti választásokon.

A tiltakozó megmozdulásokat annak ellenére megtartották, hogy a központi választási bizottság (RIK) szombaton elutasította Tomislav Nikolić SNS-vezetőnek és a párt elnökjelöltjének a panaszát, és megerősítette a választás hivatalos eredményét.

Az SNS hívei Belgrád központjában elvonultak a RIK székháza előtt, médiajelentések szerint több mint 1500 járművel.

Hasonló megmozdulásokat tartottak a vajdasági Újvidéken, a nyugat-szerbiai Šabacban, a közép-szerbiai Kruševacban, Jagodinában, Ćuprijában, Paraćinban és a dél-szerbiai Nišben. Miloš Vučević, az SNS újvidéki szervezetének vezetője azt állította, a Vajdaság székhelyén szavazatvásárlás történt, s egy voks kétezer dinárba került.

Aleksandar Vučić, az SNS alelnöke Belgrádban közölte, hogy folytatják a tiltakozásokat, de ellenzik az erőszakot.

Tomislav Nikolić, az SNS vezetője és elnökjelöltje vasárnap közölte, hogy mégis indul az elnökválasztás második fordulójában, jóllehet korábban bojkottal fenyegetőzött.

Szerbiában múlt vasárnap elnök- és parlamenti, helyhatósági és vajdasági tartományi parlamenti választásokat tartottak. Az elnökválasztás május 20-i második fordulójába Nikolić és Boris Tadić, az Európai Unió-barát Demokrata Párt (DS) jelöltje jutott be.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.