Vesztegetés miatt vádemelést javasoltak az izraeli miniszterelnökkel szemben

MN

2018. február 13., kedd 20:35, frissítve: kedd 21:30

Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal adja át a Benjamin Netanjahu miniszterelnököt érintő mindkét korrupciós ügyet Avihaj Mandelblit főügyésznek – jelentette kedden a helyi média. 

Az egyik, 1000-es számmal jelölt ügyben egymillió sékel (hetvenmillió forint) értékben elfogadott ajándékok miatt nyomoztak a rendőrség fehérgalléros bűnügyekben eljáró szakemberei. A 2000-es számú aktával jelölt másik ügyben pedig a Jediót Ahronót című újság tulajdonos-kiadójával folytatott esetleges médiabefolyásolási üzleti alku miatt találták megalapozottnak a rendőrök a vádakat: szerintük mindkét ügyben megvesztegetés történt.

Az „1000-es aktában” az Arnon Milchan üzletembertől kapott jelentős ajándékok, az éveken át rendszeres szivar- és pezsgőszállítmányok, ékszerek fejében Netanjahu a rendőrség szerint többek közt egy olyan törvény elfogadtatásán dolgozott még ellenzéki képviselő korában, amely adómentességet adott a tíz évnél régebben külföldön élő izraeli állampolgároknak. Ez a törvény az évtizedek óta Amerikában élő, milliárdos üzletember barátnak sokmilliós pénzügyi előnyt jelentett.

A bűnüldözők szerint a kormányfő a hatalomra kerülése után több „ajándékot” kapott, mint korábban, s az „ártatlan, baráti ajándékokat” akkor is rendre megkapta, ha Milchan nem volt Izraelben.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A „2000-es aktában” Netanjahu mellett Noni Mozesszel szemben is vádemelést javasoltak az ügyészségnek. Ebben az ügyben a miniszterelnök hangfelvételeken is rögzített tárgyalásokat folytatott Mozesszel, a Jediót Ahronót című újság tulajdonos-kiadójával. A miniszterelnök megígérte, hogy csökkenti a rivális Jiszrael Hajom című lap példányszámát, és ezzel anyagi előnyökhöz juttatja Mozeszt, ha az cserébe kedvezőbb színben tünteti fel a lapjában.

Netanjahu este televíziós szónoklatában hangsúlyozta, egész életében Izrael biztonságáért és jövőjéért küzdött. Ártatlanságát hangoztatta, és azt állította, hogy a rendőrség ajánlásainak többségét az ügyészség később elveti. A kormányfő élesen támadta a rendőrséget, szerinte a nyomozókat személyes bosszú vezette, ellenségesen viselkedtek vele, és „aktát készítettek neki”. Bejelentette, hogy nem áll szándékában lemondani, hanem a következő választásig vezeti kormányát.

Az ellenzéki baloldali pártok lemondásra, illetve az eljárások idejére visszavonulásra szólították fel Benjamin Netanjahut, és hasonló nyilatkozatot tett közzé Ehud Barak volt miniszterelnök is.

A szerkesztő ajánlja

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Pápay György

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.

Kuthi Áron, Zord Gábor László, Garamvölgyi Flóra

Miért és hogyan hagyták el Magyarországot? Három történet a több százezerből

A sebész, akit alig ismertek meg a gyerekei. Egy kutató, akit a szakmája hajt. A házaspár, amelyik ösztöndíjjal ragadt kint.