Hazai könnyűzene felsőfokon

Szeptemberben indul útjára a Póka Egon Művészeti Akadémia és a Miskolci Egyetem közös kortárs könnyűzene alapképzése – jelentette be Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója, valamint Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora a Magyar Zene Házában tartott szerdai sajtóeseményen.

2024. 01. 17. 21:00
Fotó: bach M
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai felsőoktatási képzési paletta újabb képzéssel bővül 2024 szeptemberétől, ugyanis a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem (ME) kortárs könnyűzene alapszakot – ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek választható szakirányokkal – indít közösen. A képzés helyszíne Budapesten, a Hajógyári-szigeten lesz. 

Könnyűzene, nem csak középiskolás fokon

Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) vezérigazgatója két alapdokumentummal érkezett a tájékoztatóra. Az egyik nem más volt, mint a Magyar könnyűzenei stratégia, amiről elmondta, 2020. június 10-én nyújtották be hivatalosan. Kifejtette, hogy többedmagával összegezték az elmúlt évtizedekben felhalmozódott magyar könnyűzenei tudást. „Ennek kapcsán kezdtem el Póka Egonnal beszélni arról, ami túl van a zenén, és ez a zeneoktatás” – emlékezett vissza Demeter Szilárd, majd hozzátette, a dokumentumban már úgy szerepel az akadémia mint Póka Egon Művészeti Akadémia. S bár a stratégiában még nem szerepelt a művészeti felsőoktatás teljes tanmenete és módszertana, de jelezték, hogy már gondolkodnak az egyetemi képzésen is. A PKÜ vezérigazgatója hangsúlyozta: 

Póka Egon halála után több döntéshozó és ő is úgy vélte, erkölcsi kötelességük megvalósítani a terveket. 

A magával hozott másik dokumentum pedig a Magyar rocktörténet című, képregény formátumú kötet volt, amely jól szimbolizálta Demeter Szilárd azon gondolatát, hogy szerinte 

a mi elsődleges kultúránk pár évtized óta az, amit ma popkultúrának hívunk.

Póka Egon Művészeti Akadémia
Demeter Szilárd úgy fogalmazott, hogy a kortárs könnyűzenei oktatás teteje lesz az egyetemi képzés (Fotó: Bach Máté)

Középfokú könnyűzenei képzést jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió biztosít. Az intézményt zenésztársaival 1996-ban Póka Egon alapította, és amely a hazai zenészszakma meghatározó intézményévé vált az elmúlt 25 évben. Sok év szakmai tapasztalat, külföldi együttműködések és visszajelzések alapján erősödött meg az igény egy felsőfokú oktatási intézmény létrehozására, amelynek alapjait Póka Egon és lánya, Szakadáti-Póka Vanessza rakta le. Demeter Szilárd beszédében kiemelte azt is, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió betölti a funkcióját, a hazai könnyűzenei oktatásnak hiányzott a teteje, az akadémiai szintű oktatás, aminek egyik célja például az, hogy egyetemi diplomával rendelkező tanárok is taníthassanak könnyűzenét, s hogy legtehetségesebb zenészeket segítsék a pályájukon az akadémiai eszköztárral is.  

 

Minőség mindenekfelett

A sajtótájékoztatón Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is részt vett, aki egyebek között a ME képzési sokszínűségéről és az új szak jelentőségéről és hátteréről beszélt. Elmondta, az intézmény Bartók Béla Művészeti Karán leendő előadóművészeket és zenetanárokat képeznek, de 2024-től már nem csak komolyzenei képzéssel várják a jelentkezőket. 

Annak idején Póka Egonnal arról beszéltünk, egyetlen egy szempont kell, hogy áthassa a képzést, ez pedig a minőség

 – emelte ki a rektor. A képzés ugyanis akkor fog fennmaradni, akkor lesz jó, s akkor viszi a magyar könnyűzene jó hírét szerte a világban, ha olyanok képviselik, akiknek nevük van ebben a szakmában – magyarázta Horváth Zita. Majd hozzátette: A Miskolci Egyetem színes képzési palettával rendelkező tudományegyetem, a reáliákhoz vonzódó diákok épp úgy megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő szakokat, mint a humán beállítottságúak.

Szakadáti-Póka Vanessza, a Petőfi Kulturális Ügynökség oktatási igazgatója, Póka Egon lánya elmondta, hogy a nyolc szakirány számára több mint 3500 oldalas akkreditációs anyagot állítottak össze, amelynek kidolgozásában a hazai könnyűzenei élet összes területének szakemberei, a kapcsolódó társterületek szakértői, valamint az iparág elismert szerepelői vettek részt. 

Az iskola oktatói között olyan elismert és népszerű alkotók kapnak helyet, mint Szirtes Edina Mókus, Pásztor Anna, Szovják Bea, Fehérvári Attila, Lukács Peta, Gerendás Dániel és Borlai Gergő, Szebényi Dániel, Kovács Kati, Frenreisz Károly, Ferenczi György és Veres Mónika is. Tátrai Tibor, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar kortárs könnyűzene alapképzési szakának szakfelelőse pedig úgy fogalmazott, a kortárs könnyűzenei alapszakon igyekszik majd átadni azokat a tapasztalatokat és tudást, amelyet az elmúlt évtizedek alatt megtanult a pályáján.  

Az oktatás mellett a PEMA célkitűzései között szerepel a magyar művészeti produkciók létrehozásának támogatása – az alapoktól egészen a kész produkciók népszerűsítéséhez nyújtott segítségig. A PKÜ a képzési központ keretében valósítja majd meg tehetséggondozásra fókuszáló oktatási programját, és valódi „zeneművészbázist” (alumniklubot) hoz létre, amely folyamatos lehetőséget biztosít a továbbképzéseken, kurzusokon és szakmai találkozókon való részvételre. Az intézmény ugyanakkor új kulturális és rendezvénytér, valamint összművészeti alkotóműhely számára is helyet biztosít majd.

A diákok a 2024 szeptemberében induló szakra február 15-ig adhatják be jelentkezésüket, a felvételivel kapcsolatos részletes információk a felvi.hu-n, vagy a Miskolci Egyetem honlapján találhatók.  

 

Borítókép: A szerdai sajtótájékoztató részvevői, köztük a hazai könnyűzenei élet meghatározó művészei (Fotó: Bach Máté)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.