A Margitszigeten lép fel az idén negyvenöt éves Karthago

Az együttes június 15-én ad koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Forrás: MTI2024. 02. 02. 10:00
Karthago
Gidófalvy Attila és Szigeti Ferenc Fotó: Somogyi Hírlap/Lang Róbert
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Természetesen eljátsszuk valamennyi slágerünket, köztük lesz a Requiem, az Apáink útján, a Keleti éj vagy A fények, a hangok, az árnyak. Biztos, hogy műsorra tűzzük kedvenc Máté Péter-feldolgozásunkat, a mindig aktuális Hazám című dalt. Néhány szám pedig teljesen más köntösben fog elhangzani” – idézte Szigeti Ferenc zenekarvezetőt a szervezők közleménye.

Karthago
Karthago. Fotó: Kisalföld

A Karthago 1979 tavaszán alakult Szigeti Ferenc gitáros, dalszerző vezetésével. Mellette Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek, vokál), Takáts Tamás (ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, vokál) és Kocsándi Miklós (dob, vokál) szerepel a formációban. Az első lemez, az 1981-ben megjelent Karthago 170 ezer példányban fogyott, és sikerdalok szerepelnek rajta, mint Az áruló, a Lépd át a múltat!, az Apáink útján vagy A pénz.

A hangzás különlegességét keményrock-zenei alapok mellett elsősorban a cizellált hangszerelés és az ötszólamú vokál jelentette. A zenekar dallamos hardrock zenéje, amely az amerikai west coast hangzáshoz volt hasonló, a külföld érdeklődését is felkeltette: 

a Karthagót elhívták Ausztriába, az 1983-as villachi táncdalfesztiválra, ahol a Requiem című számmal megnyerték a nagydíjat. 

Az előadás nagyzenekari hangszerelését Máté Péter készítette nekik. További kapcsolódás az énekeshez, hogy a Karthago 2021-ben megkapta a Máté Péter-díjat.

Az osztrák OK Musica/Teldec kiadó két angol nyelvű nagylemezünket is megjelentette Ausztriában, Németországban, Svájcban és a Benelux államokban, a Requiem című első lemez aranylemez lett Ausztriában. A Karthago turnézott is külföldön jó néhány világsztárral, többek között az Opusszal, amely a Life Is Life című dallal világhírű lett.

Újabb két hazai stúdióalbum (Ezredforduló – 1982; Senkiföldjén – 1984) után a csapat 1985-ben beszüntette működését, és csak öt évvel később állt újra össze a Petőfi Csarnok kérésére egy fellépésre. A váratlanul nagy siker, a telt ház és a tévéfelvétel meghozta a folytatást, azóta folyamatosan koncerteznek, járják az országot és a környező magyarlakta területeket, változatlan felállásban.

2004-ben egy új lemez is született ValóságRock! címmel, régi és új számokkal vegyesen. Ezt azóta az Időtörés (2009), az Együtt 40 éve!!! (2019), végül a Máté Péter In Rock! (2022) követte. A Karthago 45 koncert esőnapja a Margitszigeti Színházban június 16.

Borítókép: Gidófalvy Attila és Szigeti Ferenc (Fotó: Somogyi Hírlap/Lang Róbert)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.