A szabadság girbegurba útjai

2017. június 1., csütörtök 14:04, frissítve: szombat 09:28

Számos értelmezés verseng azt illetően, mi idézte elő a világszerte jelentkező populista térnyerést. Ritka, hogy különböző oldalon álló gondolkodók hasonló diagnózist adjanak a problémára, holott létezik közös pont, amelyet alapul véve értelmezhetők napjaink konfliktusai, mégpedig a személyes szabadság és a közösség viszonya mentén. Ehhez azonban vissza kell tekintenünk arra a két időszakra, amikor jelentős változások történtek ezen a téren: 1968-hoz és 1989-hez. Kezdjük az utóbbival.

A hidegháborús logika hirtelen megszűnése az Egyesült Államokat is felkészületlenül érte. A washingtoni politikusok azonban rövidesen majdhogynem olyan karmikus bizonyossággal hirdették a demokratikus erők győzelmét, mintha eleve így lett volna eltervezve. Az újdonsült globális nagyhatalmi vezető szerep hamar tudományos, ideológiai alátámasztást is kapott Francis Fukuyama történelemvége-elméletével. Ez idő tájt úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok legfontosabb exportcikke a demokrácia lesz. Ahogy azt Andrew J. Bacevich nemrég írta a The American Conservative című lap hasábjain, a hidegháborús fegyverkezési verseny vége három elvárást idézett elő a világ jövőjét tekintve. Nagy reményt fűztek a globalizáció demokratizációs hatásához. Úgy gondolták, hogy a szabadpiac és az amerikai stílusú kapitalizmus óhatatlanná teszi a demokratikus rendszerek kialakulását. A globalizációt az amerikai jólét biztosítékának is látták, elvégre javarészt az amerikai pénzpiac és vállalkozások fűtötték. Szorosan kapcsolódott ehhez az államvezetés terén a globális amerikai politikai, katonai hegemónia elképzelése. Végül, de nem utolsósorban a kilencvenes évek a személyes szabadság újragondolását is eredményezték. A hidegháborús évek hazafias mentalitása korábban azt követelte az állampolgároktól, hogy az állam érdekeit előrébb helyezzék egyéni érdekeiknél. A történelem végével megszűnt a feszültség az egyéni szabadság és a nemzetbiztonsági érdek között, ami a szabadság fogalmának újraértelmezéséhez és jelentős kibővítéséhez vezetett. A fogyasztási szokásoktól kezdve a szexualitáson át a család fogalmának újraértelmezéséig számos változás történt.

A világ liberális demokráciái követték az egyéni szabadság ilyen irányú intézményes kiterjesztését. Éppen ezt tekintik legfőbb eredményüknek, ugyanakkor ezt éri a legerősebb kritika ellenfeleik részéről. De mi köze a szabadságjogok kibővítésének a demokráciát érő kihívásokhoz? Az egyéni szabadság maximalizálása szembement a közösségért való cselekvés eszméjével, azaz lényegében 1968 eszméjével. Ehhez kapcsolódik a másik olyan elmélet, amely egészen más ideológiai oldalról, mégis ugyanúgy a szabadsághoz való viszonyulásban látja napjaink konfliktusainak eredetét. A neves bolgár politikatudós, Ivan Krasztev már 2007-ben is a hatvanas évek végi mozgalmak kritikájaként látta napjaink populista mozgalmainak kiemelkedését. Míg azonban az akkori mozgalmak az egész világra kiterjedő szolidaritást tűzték zászlajukra, a maiak a nemzetek kivételességét hirdetik. Krasztev a brüsszeli elitellenes kritikákban mégsem a kelet-európai demokratizáció kudarcát látta, hanem az 1968-ból kinőtt politikusgeneráció és intézmények kritikáját. Napjaink populista mozgalmai a kivételezett kisebbségekkel és a liberális demokráciákat liberálissá tevő korrupt politikai elittel szállnak szembe. Sem azt nem akarják, hogy a „liberálisok” határozzák meg, mi a család definíciója, sem azt, hogy nemzetközi szervezetek és demokratikus felhatalmazás nélküli pénzintézetek szabják meg gazdasági, politikai intézkedéseiket. Miközben a liberálisok attól tartanak, hogy a nemzeti szuverenitás kiterjesztésére tett kísérletek következtében Európa kormányozhatatlanná válik, a konzervatívok úgy gondolják, hogy a globális elit egyre inkább elszámoltathatatlan. Mindkét álláspontban van ráció.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az amerikai globális hegemónia és a globalizáció hatása nagyon is érezhető volt Európában, az Egyesült Államok által kitűzött három célból azonban egy sem teljesült úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. A globalizáció és a piacok liberalizációja ugyan gazdagságot teremtett, de messze nem olyan széles körben, ahogyan tervezték. S miközben számtalan társadalmi csoport ma nagyobb elfogadottságot élvez, mint korábban, sokan úgy érzik, az aktuális politikai vezetés megfeledkezett róluk, érdektelenné váltak a liberális demokrácia számára.
A politikai elitet és a történelem végét követő elképzeléseket emiatt ma balról és jobbról egyaránt támadják. Az Occupy Wall Street vagy az Indignados mozgalom, az európai populista pártok burjánzása, Bernie Sanders és Donald Trump megjelenése az Egyesült Államokban mind-mind a három elképzelés egyikének kritikájára vezethető vissza. Napjaink (geo)politikai konfliktusainak alapja, hogy mind az egyének, mind a nemzetek szintjén növekszik az egyenlőtlenség, és egyre többen érzik úgy, hogy a szabadság maximalizálása már rég nem elégséges politikai célkitűzés. A liberális elit legfőbb feladata ma, hogy a történelem végének veszteseivel is foglalkozzon. A populistáknak már vannak válaszaik. És a liberális demokráciáknak?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.27.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.