Az átlagpolgár

Lakatos Júlia

2017. augusztus 11., péntek 13:40, frissítve: péntek 16:22

Bár az ellenzék szerint Orbán Viktornak nincs mondanivalója, tusnádfürdői beszédéből minden évben kicsivel többet tudhatunk meg arról, mi az elképzelése a világ – és benne Magyarország – helyzetéről. „Civilizációs kitekintésű” beszédei mindig reflektálnak a nemzetközi viták legfrissebb felvetéseire, emiatt lehet, hogy idei előadása több ponton hasonlít Richard Rorty nagy hatású amerikai filozófus meglátásaira. Nemrég ugyanis a The Atlantic magazin Hol hibázott a baloldal – és hogyan tudna győzni megint? című cikke épp Richard Rorty húsz évvel ezelőtti jóslatáról értekezett. Akkor úgy vélte, a munkavállalók előbb-utóbb rájönnek, hogy a kormány nem is próbálja megvédeni őket attól, hogy béreik csökkenjenek, és munkájukat külföldre telepítsék. Arra is ráébrednek majd, hogy a középosztály sem fogja hagyni, hogy megadóztassák. Úgy gondolta, ezen a ponton valami megroppan a társadalomban, és a választók elkezdenek egy erős embert keresni, aki biztosítja őket arról, hogy ha megválasztják, nem a bürokraták és az ügyvédek, nem a brókerek és az akadémikusok fognak irányítani. Talán nem véletlen, hogy Donald Trump győzelmét követően újra előszedték írásait.

Rorty kritikus a baloldallal, ugyanakkor nem hisz az önostorozásban. Ehelyett olyan ajánlásokat tesz a baloldal megújítására, amelyek a magyar ellenzéki pártok számára is hasznosak lehetnek. Legfontosabb közülük, hogy a sokszor túlzóan elvont, akadémikus gyökerű posztmodern baloldal a kulturális politikát fontosabbnak tartotta, mint a valódi politizálást. A baloldal hamarabb kezd „népnevelésbe”, semmint lobbizni egy törvényért. Ezzel egyidejűleg szinte versenyt futott a jobboldallal, hogy a kulturális vagy identitásalapú kérdések váljanak a politika középpontjává. Csakhogy véleménye szerint az amerikai közbeszéd ilyen irányú tematizálása épphogy a jobboldalt erősíti. S miközben megérti a baloldal frusztrációját az amerikai intézményekkel szemben, azt is állítja, hogy hatékonyabban tudná előmozdítani a társadalmi igazságosság politikáját, ha történelmi emlékezete messzebbre nyúlna vissza a hatvanas éveknél. Előrébb tartanának, ha az iskolában nemcsak a polgárjogi mozgalmak vívmányairól tanulnának, hanem mondjuk olyan, a munkások jogai szempontjából jelentős eseményekről is, mint a jóval korábbi Pullman-sztrájk, amely fordulópontot jelentett az amerikai munkajogi szabályozásban. Ezzel nem a hatvanas éveket követő eredmények érdemeit szeretné csökkenteni, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a kulturális politizálás felhagyott az osztályalapú politizálással, és elfeledkezett a baloldal hagyományos szavazótáboráról.

Orbán Viktor erre a jelenségre világított rá tusványosi beszédében. Igaz, ő úgy fogalmazott, hogy Európában a baloldali politika lába alól kicsúszott a talaj. A szervezett munkásság száma és ereje megcsappant, így aztán a szociáldemokrata pártok elvesztették szociáldemokrata jellegüket. Mint mondta, a szociáldemokrata pártoknak ma nincs politikájuk, leszámítva azt, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát képviselő globális üzleti csoportokkal együttműködve minden erőforrásukat a kultúra feletti befolyásuk megőrzésére fordítják. Az már csak amolyan zárójeles megjegyzés, hogy beszéde végén felszólította a határon túli magyarokat a regisztrációra és a választásokon való részvételre, azaz beszédét a politikamentes baloldalról egy abszolút politikai cselekedettel zárta. De mit jelent ez a baloldal számára?

Az utóbbi két évtizedben valóban a kulturális politizálás volt előtérben a nyugati demokráciák körében. Ennek jegyében vált mainstreammé a szexualitás sokszínűsége, a multikulturalizmus, a píszí. Mindaz, ami ellen ma a populista pártok kikelnek. A kulturális politizálás ugyanis a másságot helyezte előtérbe, csakhogy eközben nem foglalkozott az átlagpolgárok nehézségeivel. A szegénység ugyanis nem másság. A hidegháborút követő optimizmus farvizén a világ politikusai úgy gondolták, hogy a globalizáció olyan lehetőségeket teremt majd, amelyek kiküszöbölik a jóléti leszakadást. Ma már tudjuk, hogy legalább annyi kihívást teremtett, mint amennyit megoldott. A hamburgi G20-csúcstalálkozó előtti antikapitalista tüntetések ékes példái annak, mennyien elégedetlenek azzal a rendszerrel, amely életünk minden aspektusát meghatározza.

A baloldali politika Magyarországon nemhogy nem hajlandó ezt a vitát kinyitni, úgy tűnik, nem is érzékeli, hogy van vita. A Fidesz felismerte ezt, s pontosan azt teszi, amire Richard Rorty húsz éve felhívta a baloldal figyelmét. Osztályalapú politikát folytat, közösséget teremt, szerveződik. Nem elvont, filozofikus, hanem a végletekig realista és pragmatikus. Nem utolsósorban van nemzetképe. Míg ugyanis a baloldal a nemzet és nemzetállam fogalmát elavultnak gondolja, végső soron még mindig a nemzeti kormányok képesek a legtöbbet tenni az emberekért. S hiába kívánunk nyugatosak lenni, a többség mégiscsak szeretne büszke lenni a hazájára. Szeretnék, ha egy olyan nemzet részesei lehetnének, amely képes irányítani sorsát. Az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány, majd a vizes vb minden hibája ellenére ezért tudott sikeres lenni. A kulturális politizálás nem reagál ezekre a nép felől érkező jelzésekre, miközben a Fidesz ebből kovácsol ideológiát. Azaz Magyarországon még a baloldal számára tett ajánlásokból is a kormánypárt profitál, pusztán azért, mert az ellenzék nem csatornázza be ezeket a bárki által elérhető forrásokat. Lehet, hogy Orbán semmi fontosat nem mondott a baloldal számára Tusványoson, de talán érdemes lenne mégis fellapozniuk Rortyt. A kulturális politizálás erőltetése ugyanis egyetlen dolgot eredményezhet: az átlagemberek szembefordulását mindazzal, amit eleddig a balliberális oldal a tolerancia és egyenjogúság előmozdítása terén elért.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.05.

Szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Lázár János: Akit Gyurcsány támogat, az a szememben nem vásárhelyi

A miniszter szerint úgy viselkedtünk, ahogy a Rákosi-diktatúrában volt szokás. A vásárhelyi választásról beszélgettünk.

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.