Összefogás

2016. december 18., vasárnap 08:00, frissítve: vasárnap 10:27

Az év végi összegzéseket követően mindig megfogalmazódik az óhaj egy békésebb, jobb, prosperálóbb esztendőre. Egyre erősebb ugyanis Magyarországon az érzés: nemhogy betemetnénk az árkokat, a társadalom két fele között egyre nagyobb szakadék tátong. Van-e esély társadalmi összefogásra? Hogy ezt megválaszoljuk, látnunk kell, nem önállóan állunk a politikai térben, hiszen hazai konfliktusaink ma sokkal inkább a változó világpolitikai helyzethez való alkalmazkodásból erednek, semmint belpolitikai eseményekből.

 
Bojcsuk Iván rajza
 

Természetesen nem minden megosztottság magyarázható a menekültválsággal vagy az ország viszonyulásával az Európai Unióhoz. Látni kell azonban, hogy Magyarország belső összetartása vagy társadalmi kohéziója uniós tagsága óta a közösség sikerességéhez kötődik. Az unió integrációs sikerei pedig a jóléti államokéhoz. Addig lehetett sikeres felzárkóztató tevékenységet végezni az unió berkein belül, amíg a jóléti államok szolgáltatták hozzá az infrastruktúrát; gondoljunk csak a nyugat-európai országok első generációs bevándorlóira, majd arra, miért érezte magát jóval kevésbé integráltnak a második, harmadik generáció. S bár az Európai Unió képes volt egyfajta jólétiállam-pótlékként szolgálni Magyarországon a válság előtt, arra nem volt képes az uniós integráció, amire eredetileg szánták. Történetesen, hogy olyan Európát teremtsen meg, amelyben a tagállamok közel azonos fejlettségi szinten vannak, és valamiféle egységes európai kultúrával rendelkeznek. Hiába finanszíroztak infrastruktúra-fejlesztést és kisebb mértékben szemléletformáló programokat, hogy ilyen könnyen megbomlott az Európai Unióba vetett hit a válságot követően, annak a jele, hogy a jóléti államok korán túl az unió nem tudott saját jogán olyan kohézióteremtő erővé válni, amely kellően szorosra fűzte volna a tagállamokat. Magyarország viszont önmagában nem rendelkezik olyan hagyományokkal és tapasztalatokkal, amelyekkel képes volna egyedül magas fokú társadalmi kohéziót létrehozni.

Az összefogás megteremtéséhez ugyanis nemcsak klasszikus infrastruktúrát kell építeni, hanem társadalmi hidakat is. Ehhez természetesen szükség van klasszikus infrastruktúrára is, kezdve az oktatásnál. Az idei PISA-eredmények fényében úgy tűnhet, reménytelen azt várni, hogy a közeljövőben empatikus, individualista és versengő, mégis együttműködésre képes generáció nő fel. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a társadalmi kohézió elősegítése csak részben a formális oktatás feladata. Még az óvodai, iskolai nevelésnél is fontosabb szerepet játszanak azok az informális csoportok, amelyekkel egy ember élete során találkozik. Nálunk azonban kevés identitásképző csoport van, s jelentős részük – sporttevékenység, nyelvtanulás, zeneoktatás, színjátszó kör stb. – piaci alapon működik, így eleve a társadalom felsőbb rétegének kedvez, újratermelve, sőt növelve a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. Éppen azokon a területeken és azoknál a rétegeknél, amelyeknél a legnagyobb szükség lenne a társadalmi mobilitás elősegítésére, kevés az informális szerveződés, amely elősegíthetné a felzárkózást, a társadalmi szakadék csökkenését. S bár valamelyest erősödik a vállalati felelősségvállalás, az egyéni jótékonyság és önkéntesség hagyománya Magyarországon, kevés a tenni akarás a közösségért, holott mindennek az volna az alapja.

Az integráció és társadalmi kohézió megteremtése Nyugaton is addig működött, ameddig voltak közösségek. Valaha a vallási, szakmai, szakszervezeti, sport- és hobbicsoportosulások adták meg azt a szemléletformáló, egyben összetartó erőt, amellyel sikeresen tudták integrálni az akkori társadalmak sokszínűségét. Mára ezek a csoportosulások ott is leépülőfélben vannak. Miközben a technológia közelebb hozta a világot, a személyes interakciók háttérbe szorultak. Magyarországon – amely történelmileg eleve introvertált, bezárkózó ország – ez azért is probléma, mert kevés apolitikus közösség létezik, illetve a meglévők legtöbbje átpolitizálódik, így szinte minden az aktuálisan egymásnak feszülő pártok köré koncentrálódik. Ma hazánkban a társadalmi összetartozás tehát javarészt negatív előjellel – valami ellenében – létezik. Az identitásképzés alapját jelentős részben a politikai preferencia fedi le. S mivel felzárkózásunk és társadalmi integrációnk az Európai Unió „jóllététől” függ, jelenleg csekély rá az esély, hogy a társadalmi összefogást pozitív irányba, tehát a valamiért összefogás felé mozdítsuk el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.17.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.