Vasárnapi szakszervezet

Pethő Tibor

Pethő Tibor

2017. október 29., vasárnap 21:21, frissítve: hétfő 10:51

Vasárnap reggel harangoznak, és süt a nap. Finom a reggeli, ráérünk baráti társaságban falatozni az erkélyen. Kolbász, abált szalonna, rántotta, baracklekvár. Tej, tea, kávé, paprika, paradicsom, házi sajt. Panaszkodásra semmi okunk. Egyelőre.

Aztán váratlanul megszólal egyikünk telefonja; jó barátom felesége az okos jószág képernyőjére néz, és elsápad. Főnöke arca jelenik meg vele szemben. Nesze neked, vasárnap! Mit akarhat? Sőt: mit akarhat ez már megint? – gondoljuk mi, mellette ülők a nevében is. Ő talán nem gondol ilyesmire, megszokta, hogy zaklatják. Egy kereskedelmi cégnél dolgozik középvezetőként; felpattan tehát, és órányi időre visszavonul a társaságtól: valamit – ki tudja, mit, de az bizonyossá válik, hogy hétfőn is elintézhető ügyet – rálőcsölt munkatársaira a főnök főnöke. Szeszélyes ember, ha beosztottjai nem eléggé elővigyázatosak, könnyen az utcán találhatják magukat. Hogy nem sürgős ügy? Mindegy. Neki éppen most csípi a szemét. Utána kell hát járni a dolognak.

Miután egy óra elteltével visszatér a reggelizőasztal maradványaihoz, tovább nyomogatja a gépét. A közvetlen főnökkel csetel, a nagyfőnök reakcióját latolgatják. Mire elteheti végre a készüléket, rádöbben: fuccs ennek a napnak is, fuccs a jókedvnek, a pihenésnek.

Kész, passz. Ő most dolgozik.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ugyanez a jelenet harminc éve: szól a harang, süt a nap. Finom a reggeli, ráérünk baráti társaságban falatozni az erkélyen. Kolbász, abált szalonna, rántotta, baracklekvár. Tej, tea, kávé, paprika, paradicsom, házi sajt. S a többi s a többi.

A telefon viszont nem szólal meg. Ha akarna, se tudna. De nem akar. Ugyanis nincs. Esztendők óta ígéri a posta, de sajnos annyi az igénylő, hogy bőven meghaladja kapacitásukat. Van fülke elegendő, tessék azt használni, elvtársak. A főnök tehát nem jelentkezik. Mondjuk ha nagyon sürgős lenne, küldhetne táviratot. Az viszont drága, sürgős dolog pedig nem akad ekkoriban mifelénk. Majd hétfőn ad acta tesszük ügyeinket – már ha van mit. Marad hát a nyugalom, a béke, a csöndes diskurálás legújabb moziélményeinkről, írókról, esetleg a hivatalba lépő Grósz-kormányról és az új adórendszerről.

Megelőzendő a gondolatot, hogy netán a hanyatló Kádárt és az oroszokat sírom éppen vissza sunyi rafinériával, hadd nyugtassam meg a kedves olvasót: egészen másról van szó. És – mielőtt bárki azt hinné – nem napjaink egyre szédítőbb iramú technikai fejlődéséről, a fogyó éveinket behálózó masinákról kívánok beszélni.

Nézzünk magunkra és magunkba. Ha ennek nyomán megtörtént a ráébredés, bátran jelentsük ki: először is arról az emberségünket letaglózó bunkóságról kell tárgyalnunk egymással, kedves olvasó, ami eluralkodott-felerősödött-megszületett (a kívánt szó aláhúzandó) köreinkben. Képtelenek vagyunk belátni, hogy beosztottjainkat nem illendő zavarni a szent vasárnapon (legfeljebb ha tényleg ég az a bizonyos sokat emlegetett ház), mint ahogy azt is képtelenek vagyunk belátni, hogy a főnöknek sincs joga ilyenkor zaklatni munkatársait. Inkább tűrünk. Legalább praktikus okokból fogadjuk el a harmadik parancsolatot. Mások pedig engedjék meg nekünk, hogy ezt a kegyelmi huszonnégy órát a családdal, barátainkkal tölthessük. Vagy akivel akarjuk – csak éppen munkával ne.

A második ok az elsőből következik. Hogy Magyarországon – és általában itt, Kelet-Európában – az emberi méltóság tisztelete ilyen alacsony szinten áll, az szorosan összefügg jogaink semmibevétele mellett az érdekvédelem hiányosságaival. Ne kerteljünk: hazánkban 1948 óta de facto nincsenek (legfeljebb bizonyos pillanatokban elvétve akadnak) szakszervezetek. Mázsásra hízott, kamera előtt nagy hangon szónokló szakszervezeti vezetők persze vannak. Demagóg lennék? A munkavállalók körülményeit figyelve – aligha. A munkásállamnak, népi hatalomnak mondott bolsevik rendszer éppen azt számolta fel, amire nap nap után hivatkozott: a dolgozók érdekvédelmét. A demokrácia negyedszázada pedig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a lerongyolt mozgalom feltámadjon. Nem is állt ez különösebben érdekében Gáspár Sándor örököseinek; ők ugyanis a mindenkori hatalommal igyekeztek pariban lenni. A társadalmi különbségek mindeközben állandósultak, ijesztő módon megnőtt a szegény emberek száma, az állásuk elvesztésétől rettegők önkizsákmányolása pedig általánossá vált. (Arról ne is beszéljünk, hogy mindez milyen torzulásokat okoz a társadalom lelkialkatában.)

Tíz évvel ezelőtti Eurobarométer-felmérést olvasok a szakszervezetek hiteltelenné válásáról: akkor a válaszadók kevesebb mint egynegyede (23 százaléka) bízott bennük, míg az Európai Unió tagállamaiban átlagosan ezt jóval meghaladva, 39 százalékon állt a bizalmi index.

Javult volna a helyzet? Aligha. Hiszen miről értesülhettünk azóta? Például annak a vezető szakszervezetisnek az ügyéről, aki egy visegrádi luxusszálloda VIP-lakosztályában pihente ki – a tagság által befizetett pénzen – az érdekvédelem fáradtságait. Jól emlékezhetünk annak a másik „érdekvédőnek” a kijelentésére is, aki minisztériumi állásba menve gúnyosan így kommentálta előrelépését: „Csak nem fogok egész életemben szakszervezeti vezető maradni!”

Térjünk vissza az immár képzelt vasárnapi teraszra. Harangoznak, süt a nap. Ülünk a szépen terített asztalnál. A főnök nem hív minket telefonon. Nem is merészelne ilyesmit tenni. Mert már nem félünk, kinyitottuk a szánkat, elzavartuk Gáspár Sándor örököseit. Alulról építkezve pedig megteremtettük az igazi szakszervezeteket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.23.

Szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Tarlós István úgy látja, nem feltétlenül kell a mobil gát a Rómaira

Budapest főpolgármestere szerint rendben van a 3-as metró felújítása, és kitart a Fidesz támogatása mellett. Interjú.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.