Potyautasság

2017. július 3., hétfő 14:25, frissítve: hétfő 20:24

Bele-belepillantva Kínába az az ember érzése: nem biztos, hogy jól csinálja a magyar állam ezt a keleti nyitás programot, amelynek alapja leginkább az egyre gazdagabb és egyre gyorsabban fejlődő ázsiai országgal való együttműködés. Kínából összesen a főként kínai állampolgároknak eladott magyar letelepedési államkötvényeket érzékeljük. Azt, hogyan tud tucatnyi simlis kormányközeli alak kínai üzletemberekkel összeállva milliárdos hasznot zsebre tenni, a magyar emberekre hivatkozva, a magyar állam kisajátításával, a magyar állam kárára. Meg azt, hogy alkalmatlan diplomaták és felkészületlen magyar kormányzati és állami emberek utazgatnak értelmes program nélkül a távoli országba, hogy aztán teljesítmény helyett élménybeszámolót tartsanak egymásnak és a sajtónak a valóban érdekes világról. Eközben persze azt a hamis képet kapjuk, hogy a Nyugattal ellentétben a Kelet valóban szereti Magyarországot, ezért épít Kína gyorsvasutat nekünk. Pedig Kína ilyet nem csinál. Nincs szüksége potyautasokra. Magyarországgal ellentétben ugyanis ott a józan ész diktál. Az a fő szempont, hogy hogyan érvényesítsék hatékonyan az érdekeiket. Amivel az égvilágon semmi baj nincs. A hazai sikerpropagandával ellentétben a Budapest–Belgrád-vasútvonalhoz is azért nyújt hitelt, mert számára ez fontos, hiszen a kínai termékek így gyorsabban fognak az európai piacokra áramlani. Az pedig, hogy a vasút árát végül mi fizetjük ki kamatostul, a puhábbnál puhább magyar álláspontot tükrözi.

Kína udvarias is tud lenni. A Magyar Nemzet számolt be korábban arról, hogy a hazai BorsodChem kínai tulajdonosa osztrák nyomásra majdnem a tönk szélére juttatott egy picike magyar víztisztító vállalatot, a Víztecet. A kínai állam ezt rossz néven vette. Miután budapesti diplomáciája tudomást szerzett az udvariatlan magatartásról, a BorsodChem változtatott álláspontján, és újra ellátta alapanyaggal a kis magyar céget. Kína más normális államokkal együtt szorgalmas ország. És nem bolond, amit maga el tud végezni, nem mással csináltatja meg. Erről idehaza szintén kevés szó esik. Anyagi és emberi erőforrásait sokkal hatékonyabban használja föl, mint mi. Saját vállalatait látja el munkával, láthatóan kontraszelekció nélkül.

A magyarhoz hasonlóan a kínai vasút is állami tulajdonban van. Míg a MÁV iszonyatos közpénzt emészt fel, hogy az utasok számára leginkább kétségbeejtően működjön, addig a kínaiaké maga a csoda. Egyetlen példa: a Sanghajtól 1500 kilométerre lévő Kujlin (Guilin) városába naponta hatszor szállít utasokat a tökéletesen kényelmes, halk és légkondicionált szuperexpressz, amelynek sebessége időnként meghaladja a 300 kilométert óránként. Soha egyetlen percet sem késik a kilencórás út alatt. Sanghajban a folyamatosan bővülő, jelenleg 14 vonalon utasokat szállító metróhálózat hosszú évek óta olyan informatikai rendszerrel működik, amiről Budapesten csak álmodunk. Semmit sem lehet a közöttünk lévő kulturális különbségekre fogni, ennek egészen más az oka. A tömegek kényelmesen, az állomásokra telepített számítógépeken vásárolhatnak jegyet, amely egy újra és újra hasznosítható mágneskártya. A legfrissebb, hogy egy éve az összes vonalon wifin keresztül lehet ingyen hozzáférni az internethez utazás közben, hiszen mindenki az okostelefonját használja élete megszervezéséhez.

Amikor az erős állami akarat következtében ilyen kiszámíthatóan és halálpontosan működik az elképesztő tömegeket mozgató közlekedés, akkor a Kínával közös társaságra mutogató, ám folyton csak a lemaradást megvalósító magyar álláspont tényleg csak vicc. De vajon mi a megoldás?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.