„A karikatúra túloz, de nem lehet hamis”

2017. január 22., vasárnap 17:05, frissítve: vasárnap 17:34

Rejtőzködő, de egyáltalán nem bujkáló karikaturistával bővül lapunk szerkesztősége, aki szerint jobb, ha a munkája beszél helyette, most mégis megszólalt. Hétfői lapszámunktól kezdve ugyanis mindennap találkozhatnak, ha nem is magával Marabuval, de rajzaival mindenképp. Utoljára a Népszabadság (a kilencvenes években pedig a Népszava) hasábjain publikált rendszeresen, azonban a lappal együtt Marabu lába alól is kihúzták a talajt.

– Munkamániás vagyok – mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb magyar karikaturista –, alapvetően azért, mert sokféle karikatúrát rajzolok. Van, aki művészi karikatúrákat csinál, van, aki napi közéleti rajzokat, és van, aki comic stripeket. Én mindegyiket szeretem, és egyikről sem akarok lemondani. Akkor sem hagytam abba a munkát, amikor megszűnt a Népszabadság, mert azért maradt egy-két hely, és természetesen itt van az internet is, ahová bármennyit lehet rajzolni, ingyen. De a napi terhelés nagyon hiányzott, mert én dolgozni úgy tudok igazán, ha van leadási határidő. Ettől megtáltosodom, és számomra ez is elveszett a Népszabadsággal.

 
Önarckép múzsával és hosszú kávéval
 

Marabu nem tud odacsellengeni az íróasztalhoz, hogy csak úgy rajzoljon a jövőnek, mert amit megcsinál, annak másnap, de legkésőbb a jövő héten meg kell jelennie. – A közéleti karikatúrák a jelenben léteznek, éppen nézegettem a kilencvenes évekbeli munkáimat, és nem értem a felét. Egyszerűen nem emlékszem, hogy mi volt az a bombahír, ami kiváltotta őket, és ha nincs meg az alap, akkor nem tudom, hogy mitől volt vicces – mondta.

A nyolcvanas évek vége óta szerinte amúgy is nagyon nagyot változott a karikatúrák világa, de ez világjelenség. Addig idehaza évtizedeket határozott meg a Ludas Matyi. – A rendszerváltás körül hirtelen sokkal több hely adatott a karikatúrák számára. Ez volt az első olyan generáció, és ebbe bele kell értenem magamat is, akiknek nem kellett szembenéznie sem a cenzúrával, sem az öncenzúrával – mesélt pályájának indulásáról, s hozzátette, hogy pezsgő sajtóéletbe csöppentek, szabadok és szemtelenek voltak, de szerinte ez nem szabadosságot jelentett, mert „a magyar karikatúra stílusa mindig egy kicsit visszafogott volt”.

Marabu eredetileg képregényrajzoló szeretett volna lenni, mindamellett, hogy könyvtár szakon végezett, de amikor a rendszerváltáskor felrobbant a sajtó, igény volt a közéleti karikatúrákra, és ő azokban ragadt benne. – A képregény aztán a Dodó sorozattal csak játék maradt, s ha megszűnt egy lap, az sem volt tragédia, hiszen jött helyette egy másik. Aztán ez megváltozott, fogyni kezdtek a nyomtatott lapok, egyre nehezebb lett. 2000 után pedig ez a tendencia folytatódott, s tart most is – jutott el máig rövid elemzésében.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

És hogy milyen napjainkban a szakma, arról úgy vélekedett, hogy „a karikatúra igazságtalan, mert túloz, de nem lehet hamis”. – És én nagyon óvatos és udvarias is vagyok, kiváltképp azért, mert az internet világában sok hírről kiderül, hogy nem igaz. Az internet egyébként is csúszós terep: nem is olyan régen csináltam egy mémet, amit aztán megosztottam a Facebookon, és meglepett, hogy amikor dolgozom a rajzaimmal, beleteszem az ötletet, a szellemességet, a szikrát, az nem hat annyira. De ez a vacak mém azonnal hatott, viszont nagyon megijesztett, ahogy a kommentekben elindult a gyűlöletáradat arra a politikusra, akiről ezt a mémet csináltam. A poén ült, de amit elindított, azt nem szeretném újra átélni – mondta, s ráerősített arra, hogy a magyar karikatúra stílusa sohasem volt otromba.

Marabu szerint a karikatúra mindig kritika. – Megkeressük a hibákat, és felmutatjuk, hogy ezt kell kijavítani. A karikatúra mindenkinek, a kormánynak és az ellenzéknek is az ellenzéke. Azt pedig, hogy ki a kormánypárti karikaturista, és ki nem, az alapján lehet eldönteni, hogy kiről nem rajzol az illető. Mostanában, ahogy körülnézek az országban, úgy látom, hogy politikusaink még hosszú, sajnos nagyon hosszú időre el fognak látni témákkal.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.21.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.