Bors, Délmagyarország, Kisalföld – nagyot harapott Andy Vajna a médiatortába - Magyar Nemzet

Bors, Délmagyarország, Kisalföld – nagyot harapott Andy Vajna a médiatortába

MN

2017. szeptember 11., hétfő 10:30, frissítve: hétfő 15:52

A Radio Bridge Media Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Lapcom Zrt. részvényeinek száz százalékának eladására vonatkozó megállapodást írt alá az Avalue Befektetési Kft.-vel, az AV Investments leányvállalatával – írja a Médiapiac. A tranzakció zárásának feltétele, hogy a tulajdonszerzést a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezze.

A tranzakció kapcsán Andy Vajna közölte: „A Lapcom megvásárlása médiabefektetéseim fontos mérföldköve. Célom, hogy a Lapcomhoz tartozó újságokat és online kiadványokat továbbfejlesszük. A kibővült médiaportfólió az együttműködési lehetőségek kiaknázásával, innovatív termékek fejlesztésével, digitális platformok erősítésével kíván továbbra is érteket teremteni helyi és országos fogyasztóinak, valamint hirdetőinek.”

A Lapcom fizetős nyomtatott termékei – a Bors című országos napilap, a Délmagyarország című Csongrád megyei és a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap – naponta 140 ezer példányban kelnek el és több mint 650 ezer olvasóval rendelkeznek. Digitális területen a Kisalföld.hu, a Délmagyar.hu és a Borsonline.hu híroldalak együttesen naponta mintegy 170 ezer egyedi látogatót vonzanak. A Lapcom két nyomdával is rendelkezik – teszi hozzá a Médiapiac.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság augusztus elején honlapján azt írta, a médiatanács megvizsgálta az Avalue Befektetési Kft. előzetes szakhatósági állásfoglalásra vonatkozó kérelmét a Lapcom Kiadó Zrt.-vel történő összefonódásáról, amelyet jóváhagyott.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Lapunk korábban megírta, hogy a médiatanács július 25-i ülésének napirendjéből derült ki: megvásárolná a Lapcom Kiadó Zrt.-t az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Avalue Befektetési Kft.

A felvásárlással újabb meghatározó médiatermékek kerülnek kormányközeli tulajdonba. Azt már jó ideje lehetett tudni, hogy a Fideszhez köthető vállalkozók szeretnék megszerezni a kiadóvállalatot, piaci körökben azonban sokáig inkább Mészáros Lőrincet és Habony Árpádot emlegették potenciális vevőként.

A felcsúti polgármester portfóliójába elsősorban a megyei lapok illettek volna, míg a miniszterelnök egyik legfőbb tanácsadójának a kommunikációs célokra elég jól használható, országos elérésű bulvárlapra fájhatott a foga. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor piaci körökben már pletykáltak arról, hogy talán versenyjogi okokból, de Andy Vajna, a TV2-t is kézben tartó filmügyi kormánybiztos lehet a befutó.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.