G. Fodor: Csináljuk, amit eddig, függetlenül a Facebooktól

Fokasz Oresztész

Fokasz Oresztész

2017. április 3., hétfő 13:45, frissítve: hétfő 19:25

Megpróbáltunk utánajárni, pontosan mi történt a hétvégén a 888.hu Facebook-oldalával, de egyelőre falakba ütköztünk. Biztosan tulajdonképpen továbbra is csak annyit tudni, hogy a portál vasárnap eltűnt a közösségi felületről, majd hétfőn délben újból visszakerült.

Felhívtuk G. Fodor Gábort, a lap főszerkesztőjét, aki elmondta, hogy sem a felfüggesztéskor, sem az újraaktiváláskor semmiféle indoklást nem kaptak a website üzemeltetésétől. Vasárnap a 888 Facebook-adminisztrátorait arról tájékoztatták ugyan, hogy felületük „unpublished”, azaz elérhetetlenné vált, ennek okairól azonban semmi sem derült ki.

Megpróbáltunk mi is érdeklődni a Facebooknál, ez azonban egy ideje már viszonylag nehézkes, ugyanis közvetlenül semmilyen formában nem lehet felvenni velük a kapcsolatot, csak az úgynevezett súgóközponton keresztül lehet az anomáliákat jelenteni, azokról érdeklődni. Ezt megtettük, ám választ eddig mi sem kaptunk.

G. Fodor azt is elmondta: egy Facebooknál dolgozó ismerősük átnézte a tartalmukat, az ő álláspontja szerint pedig az nem merítette ki a gyűlöletbeszéd fogalmát. Átböngészve a felhasználási feltételeket, magunk is úgy látjuk, hogy ez az egyetlen szóba jöhető szabályszegés esetükben. Ezt pedig kategorikusan tiltja a weboldal, azt írják: a Facebook eltávolítja az olyan tartalmat, amely közvetlenül támad embereket etnikai, vallási, nemzeti, szexuális hovatartozásuk és orientációjuk vagy fogyatékosságuk miatt. Eleve minimum kérdéses, hogy a 888 megfelelt-e ezeknek a „kritériumoknak”, az pedig ráadásul sehol nem olvasható, hogy teljes oldalakat törölhetnének vagy függeszthetnének fel emiatt. Magánvállalkozásként a Facebook persze azt csinál, amit akar, de a következetesség talán mégis elvárható volna, illetve legalábbis furcsa, hogy a vétkes meg sem tudhatja, mi ellen és hogyan vétett.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A legvalószínűbb egyébként, hogy tömegesen „jelentették fel” a 888-at egyes felhasználók, a tapasztalatok szerint ugyanis a Facebook ilyenkor szokott hasonló retorziókkal élni – tájékoztatás híján pedig nem tudunk másból kiindulni, csak a tapasztalatokból. Ezzel csak az a gond – így G. Fodor Gábor –, hogy szimpla rosszindulatból, antipátiából is bármikor le lehet lőni bármelyik oldalt, ha elegen összefognak ezért. – Nem tudni, hogy mikor vagyunk jó fiúk és mikor rosszak. Csak egyet tehetünk: csináljuk, amit eddig, függetlenül attól, hogy a Facebook mit gondol erről – tette hozzá a főszerkesztő.

A szerkesztő ajánlja

Pintér Bence

„A rendszerváltás ígérgető politikusjelöltjei tudatlanok vagy demagógok voltak”

Romsics Ignác Mária Terézia átértékeléséről, a konstruktív mítoszrombolásról és a történész feladatáról. Interjú.

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Pápay György

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.