Három hónapra leveszik a képernyőről az M1 részegnek tűnő riporterét

MN

2017. július 10., hétfő 10:50, frissítve: hétfő 15:25

Szombaton tudósított a bajai halászléfőző versenyről Bencze Péter, az M1 munkatársa, ám nem volt éppen a helyzet magaslatán, így másfél perc után lekeverték a bejelentkezését. A Balatoni nyár című műsorban hétfőn bejelentették: Benczét három hónapra leveszik a képernyőről.

Bencze a műsorban azt mondta, hogy vírusos megbetegedés miatt gyógyszert szedett, és elfogadott egy pálinkát. Úgy véli, a nagy meleg is közrejátszhatott a történtekben. Minden nézőtől és a kollégáitól is elnézést kért.

Mint megírtuk, Bencze Péter előbb csak akadozva beszélt, igyekezett nem elrontani a „bemutathassa” szót, a végére pedig már nemcsak a formával, de a tartalommal is meggyűlt a baja. „Az idők során folyamatosan egyre többen jelentkeztek a főzéssel, ami nem egy verseny, ezt nagyon fontos elmondani, hanem inkább egy barátilag kigondolt, jó hangulatú főzés” – hangzott el a köztévé feltehetőleg ittas munkatársától végül, mielőtt lekeverték volna őt az adásból.

Az élő adásban a Bajai Halfőző Fesztivál egyik résztvevője Orbán Viktor kormányfő korábbi beszédét idézte, kijelentette, hogy „sokan vagyunk, de nem elegen”.

„Ez a fesztivál itt körülbelül már tíz éve helyi népszopássá, akarom mondani népszokássá vált” – mondta. A stúdióba kapcsoláskor jól látszik még, hogy Meszes Boglárka idegesen próbálja visszakapni a szót, ami némi spéttel végül sikerült is neki, így nem tudhattuk meg, hogy a „horvátokkal, szerbekkel, sőt” sorban ki következett Bence Péter tudósításában.

Meszes Boglárka volt az, aki tavaly márciusban az M1-en véletlenül húsvéti népszopásokat említett, hogy aztán gyorsan helyesbítsen.

Az MTVA sajtófőnöke korábban a 24.hu-nak elmondta, hogy szombaton vizsgálat indult a történtek miatt.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.