A leengedett redőny sem riasztotta el

MNO

2009. augusztus 16., vasárnap 18:15

Ezúttal a szokásosnak mondható menetrendtől eltérően nem a nyitott ablak vonzott egy tolvajt Komlón, a Vértanúk útján, hiszen még a leengedett redőny sem riasztotta el.
Az ismeretlen vasárnapra virradó éjszaka felmászott a lakótelep egyik földszinti lakásának erkélyére, majd felfeszítette a redőnyt. A tolvaj ezután betörte az erkélyajtót, majd matatott a lakásban, nem is akármilyen eredménnyel.

Egymillió-háromszázötvenezer forintot, és további félmilliót érő ékszereket lopott el a lakásból. A távol lévő tulajdonos reggel fedezte fel a lopást. A rendőrség nyomozást indított.

(bama.hu)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.