Agyhártyagyulladás: ez nem katonadolog!

A megfertőződöttek korábban nem találkoztak egymással

1999. december 28., kedd 00:00

Újabb kiskatona betegedett meg tegnapra a gennyes, fertőző agyhártyagyulladásban, őt az Alföldi Kiképzőközpont szabadszállási alakulatától szállították a kecskeméti repülőkórházba. A kalocsai laktanyában már bevezették a karantént, s ezt a példát Szabadszálláson a betegség felbukkanása után azonnal követték. Az eddigi vizsgálatok szerint azonban nincs kapcsolat a szabadszállási és a kalocsai betegek között: a kiskatonák sosem találkoztak egymással.Szabadszálláson a baj észlelése után azonnal karantént rendeltek el. Mindkét laktanyában folyamatos a fertőtlenítés, megnövelt C-vitamin adagokat kapnak a katonák, és megerősítették az egészségügyi, orvosi szolgálatot. A fővárosi László-kórház már megtelt, ezért kezelik a kecskeméti repülőkórházban a szabadszállási sorkatonát, akinek állapota a beszállítás óta valamelyest javult, de még mindig életveszélyes. Az egyedüli okot az adhatja a bizakodásra, hogy egyelőre nem romlott az állapota.A Kalocsáról legutóbb beszállított baka megbetegedését feltehetően nem a meningococcus, azaz a fertőző gennyes agyhártyagyulladás kórokozója idézte elő. A vasárnap délután beszállított katona, akit a budapesti Szent László-kórházban ápolnak, már gyógyulóban van. Az agyhártyagyulladás gyanújával Kiskunhalason ápolt kalocsai katona baktériumtenyészetének vizsgálata negatív eredményt mutatott, vagyis az eddig kórházba került hat sorkatona közül egyet biztosan, a másikat valószínűleg nem a rettegett betegség vert le a lábáról. Ketten már gyógyultan távoztak a kórházból, egy személynek azonban továbbra is válságos az állapota.A kalocsai laktanyában kétezer sorkatonát és százötven tisztet, tiszthelyettest érint a karantén. A veszély miatt "fogva-tartott" katonák látogatókat nem fogadhatnak, csomagokat viszont kaphatnak, s hét telefonvonal áll rendelkezésükre, hogy hozzátartozóikkal beszélhessenek - igaz, szerencsére is szüksége van a telefonálónak, hogy az állandóan zsúfolt vonalak valamelyikén érintkezésbe léphessen "katonájával". A bentlévők sok gyümölcsöt és C-vitamint kapnak. Kalocsán még karácsony előtt az összes sorkatona megkapta a védőoltást, a tisztek és tiszthelyettesek számára tegnap szállították le a vakcinákat.A vizsgálat eddig egyébként semmilyen kapcsolatot nem fedezett fel a szabadszállási és a kalocsai betegek között. Svéd László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke szerint a betegség ilyetén felbukkanásait az okozhatja, hogy ez, az agyhártyagyulladásnak az úgynevezett C típusú baktériumtörzse erősödött fel Bács-Kiskun, Pest és Heves megyében. Az ország összes laktanyájában megtörténtek az óvintézkedések: fokozott vitaminellátást, szellőztetést és más, megelőző jellegű intézkedéseket vezettek be. Kecskeméten alakult egy intenzív infektológiai egység is, amely huszonnégy órás ügyeletet ad az esetleges megbetegedések kezelésére.A gennyes agyhártyagyulladás C típusú baktériumtörzse egyébként Magyarországon ritkán fordul elő, és évi mintegy 30 megbetegedést idéz elő, mint arról Molnár Ilona, az ÁNTSZ országos tiszti főorvosa már korábban tájékoztatta lapunkat - igaz, ilyen mértékű megbetegedést régebben nem tapasztalt az ország. A baktérium ellen az antibiotikum igen gyorsan hat, de ha nem fordulnak idejében orvoshoz azok, akik a tüneteket - láz, fejfájás, bőr alatti vérzés stb. - észlelik magukon, órák alatt is súlyosra fordulhat a beteg állapota. Igaz, a tünetek, a bevérzéstől eltekintve, kísértetiesen hasonlítanak a felső légúti megbetegedés jeleire, ám a legelső tünetekkel is érdemes azonnal orvoshoz fordulni, ha másért nem is, legalább hogy ne adjunk táptalajt a menin-gococcusnak.u- Kalocsán jelenleg több megbetegedést nem észleltünk, a szabadszállási sorkatona pedig már a fővárosból betegen érkezett a laktanyába - tájékoztatott Svéd László vezérőrnagy. Elmondta, hogy van elegendő gyógyszer, a két kiképzőközpontban pedig a szükséges védőoltásokat is megkapták. Javították az étkezési normát, ingyen telefonokat szereltek fel.- Közösségekben sajnos könnyebben előfordulnak a fertőző betegségek, így a gennyes agyhártyagyulladás veszélye is jobban érinti az egy helyen, nagyobb létszámban tartózkodó honvédeket - jelentette ki Svéd László vezérőrnagy. Tegnap egész nap tanácskozott a Magyar Honvédségnél az egészségügyi szakértői bizottság, amely a fertőző agyhártyagyulladás miatt kialakult helyzet kezelésére jött létre. Az egészségügyi csoportfőnök elmondta, hogy az ÁNTSZ vezetőivel szoros kapcsolatot tartanak, a szervezet vezetője tagja az operatív bizottságnak is. A Magyar Honvédségnél észlelt fertőző megbetegedésekről szólva kifejtette: Kalocsán és Szabadszálláson minden katonát szükséges védőgyógyszerekkel és oltással láttak el. A gyógyszer százszázalékos védettséget ad, de sajnos még mindig előfordul, hogy többen a felhívás ellenére sem szedik be az orvosságot.Mivel a szabadszállási fiatalember sem a laktanyában betegedett meg, fennáll a veszélye annak, hogy a katonák a családi környezetbe is széthordhatják a fertőző betegséget. Ezért állandó kapcsolatban állnak a tisztiorvosi szolgálatokkal, és azonnal tájékoztatják egymást minden újabb betegségtünetről. Svéd László felhívta a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára, amikor még nagyon hamar és könnyen gyógyítható a súlyos kór. Egyértelmű tünetei a genynyes agyhártyagyulladásnak a torokfájás, hirtelen magas láz, erős fejfájás, esetleg hányinger és levertség, amelyek jelentkezésénél mindenki azonnal forduljon orvoshoz.- Radikális intézkedéseket várunk a honvédség jelenlegi vezetésétől azért, hogy hasonló esetek minél ritkábban forduljanak elő - nyilatkozta Pozsár Jánosné, a Magyarországi Jogsértettek Egyesülete Szervezetének elnöke. Elmondta, hogy a HM előző vezetésének évek óta folyamatosan jelezték a sorkatonák ellátása körüli gondokat, ám érdemben eddig nagyon kevés intézkedés történt. Sajnálatos, hogy a honvédek étkezési normája az elítélteknél ala-csonyabb, a rossz szervezés miatt pedig gyakran embertelen körülmények között táplálkoz-nak - hívta fel a figyelmet Pozsár Jánosné.- A honvédség vezetése mindent elkövet a helyzet normalizálására - nyilatkozta Homoki János, a tárca politikai államtitkára. Elmondta, hogy azonnal javították az étkezési normát, soron kívül ingyenes telefonvonalakat szereltek fel a laktanyákban, hogy a katonák tarthassáka kapcsolatot családtagjaikkal. Hangsúlyozta, hogy a stratégiai védelmi felülvizsgálatnál első helyen fog szerepelni a sorállomány életkörülményeinek javítása, amelyre már a következő évtől folyamatosan sor kerül.Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) minden háziorvos, illetve kórház figyelmét felhívja az agyhártyagyulladás tüneteire, és arra, hogy a betegség megjelenésére számítani kell - tartalmazza az országos szakértői ad hoc bizottság tegnapi közleménye. A kalocsai kiképző bázison ebben a hónapban heten betegedtek meg, ehhez három civil eset kapcsolódik. A szabadszállási kiskatonán kívül Mohácson és Budapesten is történt egy-egy megbetegedés, mindketten a civil lakosság köréből. Bács-Kiskun és Pest megyében kihelyezett gyógyszerdepót működtetnek. Az ad hoc bizottság indokoltnak tartja a két kiképző központban szolgálatot teljesítő katonák védőoltását. Emellett minden megyében kijelölnek olyan intenzív osztályt, ahol lehetőség van a gennyes agyhártyagyulladásban szenvedők elkülönítésére. A bizottság tájékoztatót adott ki a lakosság számára. Ebben közlik, hogy az agyhártyagyulladás előfordulásának szaporodása zárt közösségekre jellemző. A lakosság veszélyeztetettsége lényegesen kisebb, azonban lázas betegség esetén mindenki forduljon háziorvosához. Akik beteggel érintkeztek, azoknak védelmet ad a gyógyszeres kezelés. Az antibiotikumot az ÁNTSZ térítésmentesen biztosítja.

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.