Bértárgyalások: engedett a BKV és a szakszervezetek is

MNO

2009. március 6., péntek 11:18

Tovább közeledtek az álláspontok a 2009-es bérfejlesztés ügyében a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a pénteki bértárgyaláson – tájékoztattak az érdekképviseleti vezetők. A BKV szeretné felgyorsítani a tárgyalási folyamatot.
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a pénteki tárgyalások után azt mondta, a BKV vezetősége egy százalékkal, 5 százalékra emelte bérfejlesztési ajánlatát, ezért a szakszervezetek is csökkentették követelésüket egy százalékkal, 6 százalékra. Hozzátette, a munkáltató azt kérte a szakszervezetektől, hogy a kollektív szerződést egy másik tárgyaláson tekintsék át. A menedzsment kezdeményezte 350 dolgozó korengedményes nyugdíjba küldését is, ezt azonban a független szakszervezet nem tudja elfogadni, ezért a sztrájkfenyegetést továbbra is fenntartják – közölte.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy reményeik szerint a következő bértárgyaláson már meg tudnak egyezni a BKV-val a 2009-es bérekről, ugyanakkor azt kérték, hogy a cég menedzsmentje mondja meg, mit ért a kollektív szerződés „áttekintésén”. A kötöttpályás szakszervezetek (metró, troli, HÉV, villamos) szintén nem támogatják a 350 fős létszám-leépítési javaslatot – tette hozzá. Hangsúlyozta azonban, hogy részükről továbbra sem aktuális a sztrájk bejelentése, mivel – mint Gulyás Attila elmondta – ennek a mostani gazdasági helyzetben nagyon kedvezőtlen hatásai lennének. A bértárgyalások hétfőn folytatódnak.

(MTI)

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.