Bolyki és Konyári a legjobb

MNO

2010. január 10., vasárnap 21:48

Bolyki János és Konyári Dániel lett 2009 fiatal magyar borásza. A bor-agora internetes szavazás alapján a borrajongók ugyanannyi szavazatot adtak le az egri és a balatonlellei borászra.
A játék során 35 fiatal magyar borászra lehetet voksolni. A díjakat a Vakok Speciális Szakiskolája ajánlotta fel. Konyári Dániel és Bolyki János egy vak lánytól vehette át azt a két boroskancsót, amit a látássérültek készítettek a győzteseknek. Ezzel a szervezők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy aki csak teheti, 2010-ben is támogassa a Vakok Állami Intézetét. A szombat esti díjátadó buliban 14 fiatal magyar borász 28 borát kóstolhatták meg azok, akik ott voltak.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.