Digitális jelstruktúrák + Képek

A Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása a Magyar Alkotóművészek Házában

P. Szabó Ernő

2011. január 25., kedd 16:01

Ami még a kilencvenes években is inkább csak szórványos jelenség volt a kortárs magyar művészetben, az elektrográfia, a különféle számítógéppel, digitális technikákkal, a számukra kifejlesztett különféle grafikai programok alkalmazásával létrejött alkotások az ezredforduló utáni évtizedben egyre inkább meghatározó jelentőségűvé váltak. A Magyar Elektrográfiai Társaság kétrészes tárlaton mutatja be az új eredményeket. Az elsőre decemberben került sor Alaplap-alaprajz címmel a Fuga kortárs építészeti központban, a második rész, a Mega-pixel 2010 című bemutató a Magyar Alkotóművészek Házában január 30-ig látható.
Az egyetlen dolog közted és köztem a valóság – ezt a címet adta munkájának Szabó Klára Petra. Azt sugallva ezzel műve nézőjének, igaz, angolul, hogy egy kicsit megnehezítse a dolgát, hogy épp e „köztes dolog”, azaz a valóság megismerése az, amely lehetővé teszi, hogy az utat, ahogyan Tóth Árpád fogalmazott, lélektől lélekig végigjárjuk, kevésbé patetikusan szólva értelmes párbeszéd alakuljon ki az emberi közösségen belül, a művész és a befogadó, a mű és nézője között. Van-e fontosabb dolog 2011 elején Magyarországon, ahol, akármerre nézünk, a valóság megismerésére, s a valóságot kicsit más nézőpontból szemlélő embertársaink elfogadására kevés hajlandóság mutatkozik? Talán egy kulcslyukra van szükség valóban, ahogyan az említett alkotásnál látjuk, amelyen keresztül úgy szemlélhetjük az eseményeket, hogy magunk rejtve maradunk, mert olykor már a valóság, pontosabban az igazság megismerésére irányuló igyekezet is szégyenteli, de legalábbis divatjamúlt dolognak számít.


Bózsa Evelin: Laudamus

Vagy mégsem? A művész számára semmiképp, hiszen alapvető szándéka éppen az, hogy minden időben és körülmények között az igazságot keresi, pontosabban az igazat, ahogyan József Attila fogalmazott a Budapestre látogató Thomas Mannt köszöntve. Ennek az igazságkeresésnek pedig szerves része, hogy minden olyan eszközt igénybe vesz, amelyet kora tudományos, technikai fejlődése, az előtte járó művészgenerációk leleménye fölkínál a számára. Aligha véletlen tehát, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen felgyorsult az a folyamat, amely a nagyvilágban úgy fél évszázada, a magyar művészetben a nyolcvanas évek közepén indult meg a számítógép elterjedésének köszönhetően. Ma már alig van művész, legyen festő, szobrász, grafikus vagy épp formatervező, aki ilyen vagy olyan módon ne használná ki az új technikai lehetőségeket, ugyanakkor számos olyan alkotó nevét felsorolhatnánk, aki legjelentősebb műveit éppen az elektrográfia területén hozta létre. Ezt sugallta például a Magyar Grafikusművészek Társasága 2009-es Digitális nyomatok című kiállítása a szekszárdi galériában, amely egy több kiállításból álló, a fametszéssel induló és a kortárs technikai lehetőségeket kihasználó munkák prezentálásáig eljutó sorozatot zárt le, s ezt példázta a többi között az a nemzetközi tárlatsorozat is, amelyet kisméretű elektrografikákból rendeztek 2010 júniusa és októbere között négy budapesti kiállítóhelyen.


Daradics Árpád: Örök szerelem

És ha egy kisméretű munkákat bemutató tárlat ezt sugallja – folytathatnánk a formális logika szabályai szerint –, mennyivel inkább azt teszi vagy legalább teheti egy olyan bemutató, amely jogelődjével, a 2006-os Pixel című bemutatóval szemben egyenesen a Mega-pixel címet viseli! Mivel azonban tudjuk, hogy a legolcsóbb digitális kamera teljesítményét is megapixelben mérik, az elismerésnek erről a módjáról sajnálkozva ugyan, de lemondunk. Mindenesetre valóban komoly továbblépés e mostani tárlat a négy évvel ezelőttihez képest. Részben a megújult külsőségek, a cím, logó, arculat, friss szemlélet miatt, elsősorban pedig azért, mert a koncepció is bővült abban a tekintetben, hogy a nyomatokon kívül ezúttal más, és több médiával készült digitális alkotások – fény-video installációk, objektek, művészkönyvek – is közönség elé kerülnek. Ami a címben is benne rejlik, lehetőséget teremt ez a tárlat az elektronikus eszközökkel alkotott nagyméretű művek bemutatására, a rendezők szándéka szerint így teszi teljessé a képet az elektrográfia műfaj hazai alakulásáról, s az elmúlt négy évben jelentkezett újabb tendenciákról, a legfigyelemreméltóbb hazai eredményekről.


Kapitány András: sxnagy4

Egyben pedig a lehetőségekről is. Mégpedig, ha úgy tetszik, párbeszédet folytatva más szempontok alapján, más résztvevőkkel rendezett tárlatokkal. Például a debreceni Modemben néhány hónappal ezelőtt rendezett Pannó-panorámák című kiállítással, amelyen három itt látható mű, illetve műrészlet is szerepelt, Csíkvári Péter, Hegedűs 2 László és Lévay Jenő munkája. Annak a kiállításnak a legfontosabb kérdésfeltevése az volt, hogy egy művészettörténeti szempontból igen fontos műfaj, a pannó megújítható-e a XXI. század elején, képes-e olyan értékeket létrehozni, amelyek a szó szoros és átvitt értelmében megújíthatják, maguk köré szervezhetik a kortárs magyar művészet számára rendelkezésre álló tereket.

Ahogyan például Stefanovits Péter panorámanyomata, végtelenített kompozíciója mutatja, nem hiányzik ez a kérdésfeltevés az itteni művekből sem. Ezzel párhuzamosan jellemzi az összeállítás egy részét egyfajta visszatekintés, a tradícióval való szembesülés szándéka, a múlt nagy mestereinek, műveinek megidézése, átértelmezése, a hagyományos művészi és a kifejezetten számítógépes nyelvezet szembesítése e kiállítás jónéhány alkotója (például Kemény György, Kapitány András, Haász Ágnes, Csintalan András, Csíkvári Péter) számára is komoly kihívást jelent. Mások, mint például A. Nagy Gábor vagy Szigeti G. Csongor, az íráskép elemeit vagy kisméretű képek sokaságát képelemként használva építik fel a részletek minőségétől tökéletesen különböző kompozíciójukat. Az eltérő jelrendszerek és a bennük sűrűsödő tartalmak szembesítése, párbeszéde karakteres meghatározója Kótai Tamás, Gönczi Ernő, Borbola Viktória, Bózsa Evelyn munkáinak is. A művek egy része természeti struktúrák leképzése révén hoz létre új összefüggésrendszert, például Dárdai Zsuzsa, Enyedi Zsuzsanna, ifj. Ficzek Ferenc grafikája, Butak András művészkönyve, mások, mint Lux Antal, Detvay Jenő, Nagy Gábor György az idő és a mozgás, illetve elmozdulás kapcsolatát elemezve. A legerősebb vonulatok egyike aligha meglepő módon maguknak a digitális nyomatoknak, számítógépes grafikáknak a nyelvi, kompozíciós lehetőségeit vizsgálja, akár az idegen koordinátákat keresve, mint Herendi Péter, akár véletlen digitális esemény mesterséges reprodukcióját előállítva, mint Horváth Gergely, akár digitális jelstruktúrák előállításán fáradozva, mint Lonovics László, akár pedig csak úgy, idézőjelben eljátszadozva a lehetőségekkel, mint Nagy Bernadett, a Kilenc könnyű darab alkotója teszi.

Ez a jó értelemben vett játékosság akkor is a javára válik az elektrografikának (is), amikor a nyelv helyett magát a nyelv létrehozóját, használóját, azaz az alkotó személyiséget, illetve magát az embert vagy az emberi kapcsolatokat veszi górcső alá, ahogyan azt Daradics Árpád Örök szerelem vagy Krnács Ágota Víztükör című nyomata mutatja. Kicsit oldják e művek azt a nyomasztó hangulatot, amelyet a csoportba sorolható más munkák együttese, vagy inkább a bennük megfogalmazódó igazságok sugallnak, és valóban sokszor olyan kemény, a személyiséget próbára tévő világban érezzük magunkat, mint amilyet Czeizel Balázs Valós idője, Halbauer Ede Multiplikációja, Papp Pala László Google Earth arca vagy Vass Tibor Belenéztem széles, fejlett, pompás és mégis bélyeges arcába című munkája megfogalmaz. De persze néha egészen más a világ. Néha meglepő módon (Baranyai Éva nyomatán) harmadik lába nő a nőnek, aki egyébként még tetszene is nekünk, máskor, talán Örkényi Antal Muybridge előtti tiszteletadásaként, végtelenített videón halad, szinte lebegve a végtelen felé a főszereplő, és ismét máskor, Verebics Ágnes videójánál nem tudjuk eldönteni, hogy emberfej alakú díszkút szájából csordogál a víz, vagy egy nőéből, aki bizonyára látta Tübingenben, a híres egyetemi városban a feliratot egy első emeleti ablak alatt, amely szerint Hier Klotzte Goethe, azaz Goethe itt okádott, és megtetszett neki.


Örkényi Antal: Jelenetkép

De az is lehet, hogy egészen másról beszél ez a Reflux, visszafolyás, mindenesetre éppen úgy a közted és köztem lévő valóság, azaz az igazság megismerésére ösztönözi nézőjét, mint az egyik installáció alkotója, Nagy-Tószegi Bálint, aki igazi kalandra, mégpedig Jammertali lineáris expedícióra/expresszióra hívja műve nézőjét. De melyik Jammertalba? – merül fel a nézőben a kérdés. Mivel a fiatal alkotó pár éve ösztöndíjjal dolgozott Salzburgban, gyanítható, hogy a Salzgitterben található szép völgyre gondolt. De a nézőnek eszébe juthat a német Jammertal szó másik és egészen másféle jelentése, a siralom völgye is, amelyben a kiválasztott nép vándorolt és a mű máris új összefüggésrendszerben jelenik meg, a legújabb technikákhoz az emberiség legősibb, legalapvetőbb kérdéseit társítja. Érdemes vállalkozni a kalandra, amelyre az installáció – és általában, a kiállítás – hív. Igaz, aligha lesz lineáris a vonal, amely mentén haladunk a megapixelek között, hogy egymáshoz és végül önmagunkhoz közelebb jussunk, de ettől csak érdekesebb lesz a kaland.

A szerkesztő ajánlja

Németh Ványi Klári

Aki a gulágon nőtt fel

Az akkor mindössze tizennégy éves Nagy Rózsát 1945 januárjában hurcolták el Göncről. Az ő történetével emlékezünk a kommunizmus áldozataira.

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Pápay György

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.

Kuthi Áron, Zord Gábor László, Garamvölgyi Flóra

Miért és hogyan hagyták el Magyarországot? Három történet a több százezerből

A sebész, akit alig ismertek meg a gyerekei. Egy kutató, akit a szakmája hajt. A házaspár, amelyik ösztöndíjjal ragadt kint.