Egy sokat szenvedett világváros stigmái

Epress József és Wodicska György Budapest ’56-os sebeiből komponált könyvet

2007. október 19., péntek 13:42

Egyetemes sebek a kertben – Pilinszky János örök érvényű verssorát idézi meg a gyönyörködő olvasóban kollégánk, Epress József és alkotótársa, Wodicska György Sebek című könyvének borítója. Méltóságteljesen gyászfekete alapról szuggerálja az érzékeny embert egy elárvult ablakpár, amelyet lövésnyomok pöttyöznek körbe a kopott, máladozó, sorvadozó vakolaton.

 

A két alkotó az 1956-os forradalom és szabadságharc konkrét nyomait, a falba vésett vagy vájt, egészen pontosan: lőtt sebeket, a sokat szenvedett világváros stigmáit örökítette meg. Epress József édesapja emlékének szánta a könyvet, amelyben a fotók egy része, a kötet összeállítása, szövegezése jutott neki. Végtelenül hálás Wodicska Györgynek, aki követte őt látványteremtő odisszeáján, s elkészítette lenyűgöző munkáit.

Epress József édesapja Corvin közi srác volt, akit csak azért nem ítéltek halálra Kádár János hóhérai, mert a megtévesztett kiskorúak kategóriájába sorolta a Mansfeld Pétert halálra ítélőnél valamivel emberségesebb vérbíró. Az édesapa szabadulása után egyetemre, fősikolára soha nem mehetett, a nyolcvanas évek végéig minden év március 15-e és október 23-a után begyűjtötte őt a rendőrség. Szabadságharcos igazoló oklevelét maga Pongrátz Gergely, a Parancsnok írta alá.

A két kiváló alkotó úgy érezte, kötelességük emléket állítani hős elődeik, szüleik, nagyszüleik helytállásának, de oly módon, ahogy eddig senki nem tette. Számos kiváló interjúregény, a túlélőkkel készített cikksorozat után nem könnyű újat mondani. Epress József és Wodicska György lenyűgözőnek, sokatmondónak tartotta az 1956-os forradalom és szabadságharc nyomait őrző budapesti házfalak látványát. Aurájuk, atmoszférájuk már-már kézzel is fogható, múltidéző kisugárzásuk, mágneses erejük van. Útnak indultak hát a szabadságharcosok útvonalát követvén.

Epress József leírja, hogy ezek mellett a házak mellett nap nap után szinte már közönyösen haladnak el az emberek, megszokták őket, a város semmi más megalopolisszal nem rokonítható hangulatának, lelkének szerves részeivé simultak. A művészek két éven át minden szabad percüket annak szánták, hogy föltérképezzék a forradalom még élő, házfalakon ejtett sebeit, amelyek, ha lassan is, de előbb-utóbb szükségképpen eltűnnek. „Mi feladatunknak éreztük megőrizni azt, amit ma, ötven évvel a szabdságharc után még láthatunk. Mint az egykori forradalmárok fiai és unokái ajánljuk ezt az albumot minden emlékezőnek.” A könyvből elénk rajzolódik a forradalmárok egykori harcainak térképe is. A legerősebb fegyveres csoportok útvonala a VII., a IX. kerületben, a Baross és a Széna téren, Peszterzsébeten, Csepelen, az óbudai Schmidt-kastélynál, az újpesti Szent László tér környékén, Kőbányán, az Éles saroknál, Erzsébetvárosban, a József- és Ferencváros középső részén rajzolódik ki. Ezeken a helyeken, a forradalom rejtett szentélyeiben a hős szabadcsapatok szinte a végsőkig, a november negyedikei orosz-szovjet támadás lánctalpas hernyóinak gyilkos inváziója után is napokig kitartottak.

A legtöbb magyar vér a Józsefvárost és a Ferencvárost szétválasztó Üllői úton, a Nagykörút-Nagyvárad tér közötti szakaszon, valamint a Nagykörúton, a Baross tér-Baross utca közötti szakaszán folyt – írja Epress József, kinek velős, rövid kommentárjai, aforisztikus képmagyarázói olyan frappánsan összefoglalt ismereteket is tartalmaznak, amelyek kiváltképpen hasznosak lehetnek az újkori történelem iránt hivatalból is érdeklődő fiatalabb generációk számára. Legendás nevekkkel ismerkedhetnek meg, amelyeket mi, akiknek gyermek-, fiatalkoruk, sőt, felnőttkoruk egy része is a forradalom, majd a megtorlás s a szörnyű pangás korára estek, szüleink elbeszéléseiből is csak suttogva hallhattunk. Azt mindenki tudta, hogy kicsoda Szabó bácsi, a tisztességes többség meghallotta szüleinek elbeszéléseiből, hogy Szabó János a Széna tér parancsnoka volt, akit tövénytelenül, már 1957-ben kivégzett az egyik vérbíróság. S a leleplező objektív közel hozza a nézőhöz a Széna tér környékének szürkésbarna házfalait, az erkélyeket és a lövések nyomait. A picinyke, illetve a nagyobb stigmák mind-mind hordozzák elődeink harcainak nyomát és fura, a művész számára kiváltképpen értékes patina is reájuk rakódik. Például a Keleti Károly utca 19. szám alatti ház gödreit szinte bearanyozza, sokszínűvé varázsolja a jótékony alkonyati napfény. Mintha az élet, az elpusztíthatatlan élet szimbóluma lenne, amelyben harmonikus egységet teremt élet és halál, a tegnap harca, a ma enyészete, amely lehet, hogy már holnapra eltünteti a csodálatosan szép, fájdalmas sebeket. Az ávósok parlamenti vérengzését őrző, vádló sebeket ismerjük. Ám egészen különleges a Kossuth Lajos tér 13-15. szám alatti ház tetőerkélyeinél, egy tűzfalon megmaradt gyilkos erejű sorozat lenyomata, amelyet csak egy bizonyos szögből láthattak és fotózhattak maguk az alkotók is. A fotóművész éles, értékérzékeny szemét, leleményességét együtt dicséri a Báthory István utca és a Vadász utca sarkának kirívó kontrasztja. Előbbi, immár rekonstruált, restaurált házrész napfényben fürdik, utóbbit homályos árnyék födi, s málló, lehámlott, mind a mai napig az ’56-os állapotokat rögzítő vakolat borítja. És megtalálták az alkotók azokat a mementóértékű házakat is, amelyek már-már jelen idejű részeseivé teszik a nézőt a múlt harcaiban. Az Október 6. utcai 26. számú, lerobbant házon nyilván az idő múlása is rajta hagyta nyomait, de az egykori véres harcok is. A már-már romos házról és környékéről több felvétel is készült, szinte vérfagyasztó az, amelyen az enyészet és a múlt kontrasztjaként metálszínű, modern autók tűnnek föl, mint a jövőbe utaló jelen képei. Tűzoltó utca, Ilka utca, Szugló utca, a róluk szóló képek mind-mind egy kis novella, dráma vagy elégia erejét sűríti magában.

Az emlékezetes, lelkünkön mély nyomot hagyó könyvet nehéz letenni. A mintegy száznyolcvan oldalnyi, örökbecsű kép, a szöveg, az alkotók ihlete sikerre vitte a különleges vállalkozást. Epress József édesapjának méltó emléket állított. A könyv, amely a két tehetséges alkotó intenzív munkájának, különleges látásának köszönhetően eredeti és különleges mementót állított az immár jelzett és még mindig jeltelen sírban nyugvó hősöknek, az élőknek, mindenkinek, aki annak idején részt vett egy nép hősi küzdelmében a zsarnokság ellen.

(Epress József-Wodicska György: Sebek, 1956 nyomai Budapest házfalain, TIT Kossuth Klub Egyesület, Budapest)

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.