Fehér György-díjat kapott Pintér Béla - Magyar Nemzet

Fehér György-díjat kapott Pintér Béla

MNO

2007. február 19., hétfő 15:40

Pintér Béla kapta az idei Fehér György-díjat. Az elismerést a 2002-ben elhunyt film- és televíziós rendező születésének évfordulóján adták át Budapesten. A díjat, Fazakas Tibor festőművész alkotását Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója nyújtotta át a színész-író-rendezőnek.
Az elismerést másik három művével érdemelte ki, a Parasztopera, az Anyám orra és A sütemények királynője rendezésével.

Az idén harmadszor kiosztott díjat az a színházi vagy filmes szakember kapja, aki Fehér György szellemiségéhez méltó eredeti alkotást hoz létre, vagy egy különleges mű létrehozását meghatározó módon segíti elő.

Pintér Béla 1998-ban alapította társulatát, ahol saját darabjait állítja színre és maga is játszik a művekben. A társulatnak az idei díjátadó helyszínéül szolgáló budapesti Szkéné Színház ad otthont. A független színházi csoport számos magyar és külföldi díj birtokosa.

(radio.hu)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.