KEK – A határok nélküli sport életérzése + Képek + Videó

2011. március 7., hétfő 09:00

Nagy sikerrel és sepsiszentgyörgyi aranyesővel zárult a március 3-5-ig tartó Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. A tavaly először – hagyományteremtő céllal – kiírt eseményt jelentős médiaérdeklődés közepette tartották meg az ELTE Bogdánfy utcai sporttelepén. A különböző díjakat az MLSZ prominensei adták át, akik készségesen nyilatkoztak lapunknak. A történelmi Magyarország legjobb kispályás egyetemi csapatai, ha csak néhány napra is, de Budapestre hozták a határok nélküliség büszke érzését.
A kétnapos viadal szervezőinek munkája talán az utolsó napon, az eredményhirdetést követően ért be igazán, amikor az anyaországi és a határon túlról érkező ifjú labdaművészek együtt énekelték el a magyar, majd a székely himnuszt. A megható pillanatokat rendkívül izgalmas mérkőzések vezették fel. A csapatok csütörtök estére elfoglalták szállásukat, és megkapták a csoportbeosztásokat is. Felvidékről a komáromi Selye János Egyetem, Kolozsvárról a Babes-Bolyai, a Műszaki és a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem, Kárpátaljáról pedig a II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatóiból verbuválódott csapatok érkeztek Budapestre. A hazai intézmények közül a szegediek, a pécsiek, a debreceniek és a miskolciak is fontosnak találták, hogy eljöjjenek, hozzájuk csatlakozott a három fővárosi egyetem: a SOTE-TF közös csapata, a Műszaki Egyetem és az ELTE.


A pénteki selejtezőket követően szombatra kiderült, kik lesznek a helyosztók résztvevői. Az ELTE sportcsarnoka ezen a napon is megtelt élettel, sőt a hangulat csak akkor forrósodott fel igazán, amikor a bronzmérkőzés és a döntő előtt átvették a terepet az ELTE Cheerleader-verseny formás indulói. Egy-egy produkció után csak úgy kapkodta a levegőt a szépszámú nézősereg, nem úgy Csisztu Zsuzsa. A korábbi tornász, jelenleg a Digi SPORT műsorvezetője, örömmel elfogadta a rendezvényt szervező ELTE EHÖK meghívását, és szorgalmasan osztogatta a pontokat a nagyszerű teljesítmények láttán.


A televíziós szakember lapunknak kiemelte, az egyetemi sport fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Elég, ha csak a tengerentúlra tekintünk, ahol a profi kosárlabda, amerikai futball alapját egy tökéletesen felépített, nézők milliói által követett „sportpropaganda” adja.


A vérpezsdítő pomponküzdelmet követően jöhetett a KEK bronzmeccse, ahol a pécsi egyetemisták 2010 után ismét kikaparták maguknak a gesztenyét: a rendes játékidő döntetlenjét követően büntetőkkel verték a torna favoritját, a tavalyi győztes BME-t. A döntőt már a közönség soraiból követte végig az Újpesti Dózsa korábbi két sztárja, Szendrei József (a Joma magyarországi tulajdonosa) és Dunai Antal (a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai alelnöke) is. A Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sportegyesület lenyűgöző játékot mutatott be a fináléban. Ahogy az olimpiai bajnok Dunai fogalmazott, ez a csapat akár a magyar futsal élvonalában is megállná a helyét. A SOTE-TF becsülettel helytállt, de az erdélyieket nem lehetett megállítani. Az aranyérem megszerzése mellett a csapat adta a torna legjobb játékosát és gólkirályát is.


A díjakat az Újpest legendái és Csisztu Zsuzsa mellett a rendező ELTE prominensei, Seifert Tibor kollégiumi főigazgató, Bárdos György, az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet igazgatója, és Gömör Iván, az ELTE Sport Kft. vezetője adta át.


Fotók: ELTE Online/Naszvadi Mihály


Szabó László, akit nemrégiben az MLSZ futsalfejlesztési bizottságának elnökévé választották, szintén elfogadta az ELTE meghívását. A Fidesz 2006-os országgyűlési választási kampányának kommunikációs igazgató-helyettese lapunknak úgy fogalmazott, a magyar kispályás labdarúgás elindult egy pozitív irányba, ami korábban nem volt jellemző. Kiemelte, hogy a kispályás labdarúgók akár a futsal- és a nagypályás válogatott gerincét is adhatják, ezért lenne rendkívül fontos kiemelt figyelmet szentelni ennek a sportágnak. Követendő példaként hozta a brazil és a spanyol nemzeti csapatokat, melyek mindkét sportágban a ranglista első és második helyét foglalják el.



Bizakodásra ad okot, hogy az MNO-nak nyilatkozó összes interjúalany pozitív élményekkel hagyta el a sporttelepet, a csapatok pedig már most jelezték a rendezők felé, hogy jövő évi szállásukat akár már most lefoglalhatják. Ha csak néhány napra is, de a kispályás futball összehozta a határ innenső és túlsó oldalán élő honfitársainkat. A Duna TV, a Digi Sport, és a Magyar Labdarúgó Szövetség által támogatott torna teljesítette legfőbb küldetését, és ami talán még ennél is fontosabb, hagyományt teremtett.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.