Kis halak... Nagy halak..., és akik mindent megúsznak

Gyarmathy Lívia rövidfilmje a „névtelenek” világáról

2008. május 22., csütörtök 16:48

Mindig csak a „kishalakat” kapják el, az igazi „nagyhalak” mindig megúsznak mindent. Gyarmathy legújabb rövidfilmjében felbukkannak a tetemes mennyiségű halat dzsipjük platójára dobó, névtelenségbe burkolózó orvhalászok és a 40 ezres nyugdíjból élő „kis hal”, akinek még a botját is felgyújtják, amikor engedély nélkül horgászik.

Gyarmathy Lívia eredetileg a halőrökről szeretett volna filmet készíteni. Szerdán bemutatott rövidfilmjének forgatókönyvét azonban átírta az élet, így egy, a mai Magyarországra nagyon is jellemző alapigazságot mutat be, átvitt és a szó legszorosabb értelmében is: mindig csak a „kishalakat” kapják el, az igazi „nagyhalak” mindig megúsznak mindent.

Festékes vödörben vergődő pontyok, terepjárókon száguldó névtelen rapsicok, akváriumon keresztül láttatott  halőr, vezetés közben is horoggal babráló profi pecás, bicskával faragott botokkal horgászó öreg halász és a holtág. Ők a Kishalak...Nagyhalak... főszereplői. Nagyon is mai és valóságos a környezet tehát, törvényszerű, hogy 30 percben bemutatott sorsuk is az.

Látjuk, amint tetemes mennyiségű halat hálóznak ki és dobják dzsipjük platójára a névtelenségbe burkolózó orvhalászok. A halőrök ugyan észreveszik őket, a tettesek azonban épphogy kereket oldanak az utolsó pillanatban. Látjuk aztán Lacit, a motorcsónakkal és villantós botokkal felszerelt horgászt, aki a pecázás öröméért, a tájban gyönyörködve fogja ki zsákmányát. Látjuk Jánost, aki ütött-kopott biciklijével indul reggeli útjára, házilag eszkábált horgászfelszerelésével. És persze Zsoltot, a „halak között” ébredő halőrt. És persze a fantasztikusan fényképezett holtágat.

Azonban ne számítsunk folyóparti idillre: Reitmeyer Árpád és Vékás Péter operatőrök nemcsak a hattyúkat, kacsákat mutatják napfelkeltével a háttérben, ugyanolyan fontos János majd elsüllyedő ladikja, Laci villanyborotvája és persze a „névtelenek” terepjárója, mikrobusza. Ezért lehetséges ugyanis az, ahogy a film alkotói kijelentenek valamit, de nem ítélkeznek. Akkor sem amikor igazi konfliktusra kerül sor. János, ugyanis lebukik. A 40 ezres nyugdíjból élő „kis hal” engedély nélkül horgászik, majd egy groteszkbe hajló igazoltatást követően visszadobja halait a vízbe, botjait pedig elkobozzák és felgyújtják. De itt sincs nyoma „betyár-romantikának” és a túlcsordulásig erőltetett együttérzésnek sem.

Ítéletet esetleg a néző alkot, hiszen a törvénykönyvből vett kifejezésekkel beszélő halőr és a kétségbeesett János párbeszéde közben a „névtelenek”, a nagy halak egyre csak lopják a halat, majd villámgyorsan elhajtanak, és simán megússzák az igazoltatást. Halak és emberek. Talán ezt az alcímet is adhatnánk a filmnek, hiszen a szóban forgó kishalak ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint Steinbeck egerei.

Létező alapigazságokról mesél Gyarmathy Lívia, csakúgy mint a Táncrendben, vagy a Mi gólyánkban, még akkor is ha a „velünk élő” valóságból meríti is azokat. Mondanivalója mindig is időszerű volt, de soha nem volt ilyen aktuális.

(Gyarmathy Lívia: Kis halak... Nagy halak... A filmet az Uránia Nemzeti Filmszínház tűzte műsorára, a Táncrenddel és a Mi gólyánkkal közösen )

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.