Korszerűsítette kecskeméti vontatási területét a MÁV

MNO

2009. március 17., kedd 11:58

A MÁV 200 millió forintból korszerűsítette kecskeméti vasúti vontatási területét, felújította elavult gázolajtárolóját és a hangszigetelő falat – közölte a vasúttársaság kedden. A beruházással megszűnik az üzemi területen az olaj elcsöpögése miatti talaj-, valamint a felszín alatti és feletti vízszennyezés.
A tároló rendszer minden tekintetben biztonságos, környezetkímélő, modern technológiával készült – áll a MÁV közleményében. Hozzáfűzik: a vasúti társaság eleget tett a szakhatóságok előírásainak, illetve a lakossági és önkormányzati kéréseknek is, amikor felújította a töltőberendezés környezetében lévő, Baross utcai oldalon található kerítés-, illetve falszakaszt. A telephely korszerűsítésénél a zajterhelésre is figyelt a vasút, a tavaly decemberben független szakértővel végzett zajmérés megállapította, hogy a gázolajellátó berendezés zajkibocsátása megfelelő, a határérték alatt van.

(MTI)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.