Nomentana-ügy: Gyurcsány Ferenc újra megfutamodott

Magyar Nemzet

2006. július 14., péntek 19:12

Gyurcsány Ferenc ismét megfutamodott a bírósági megmérettetés elől. A miniszterelnök a Nomentana-ügyet taglaló cikksorozat kapcsán rágalmazás miatt, magánvádlóként indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendőrség nyomozást indított; ennek nyomán már a Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor került célkeresztbe. A bátorságát folyamatosan hangoztató Gyurcsány tegnap elállt a vádtól.
Nem jelent meg tegnap Gyurcsány Ferenc a bíróság előtt, amely az általa indított bűnvádi eljárásban volt hivatott állást foglalni. A miniszterelnök azon cikksorozat kapcsán perelt, amely a Nomentana nevű cégéhez köthető, kétes jogi hátterű gazdagodását taglalta. A büntetőperben háromoldalas vádirat foglalta össze azokat a cikkbéli kijelentéseket, amelyek Gyurcsány szerint becsületsértők voltak. A miniszterelnök először ismeretlen tettes ellen indított eljárást, majd a rendőrségi nyomozás eredményeképpen az eljárás már Liszkay Gábor, lapunk főszerkesztője ellen folyt.

A tegnapi tárgyaláson Gyurcsány nem, csak védője, Zamecsnik Péter jelent meg. Az ügyvéd közölte: megbízója elejti a vádat, mert Gyurcsány szerint „a politikai vitákat nem a bíróság előtt kell megtárgyalni”. Zamecsnik arra nem tért ki, hogy a büntetőper megindításakor Gyurcsány még miért vélte úgy, hogy bírósághoz kell fordulni, illetve akkor miért nem érezte az esetet politikai vitának. Azt is homály fedi, hogy a miniszterelnök – ha úgy érzi, sérelem érte – miért ódzkodik saját becsületének megvédésétől.
Vasvári Csaba bíró úgy döntött: megszünteti az eljárást, de nem azért, mert a miniszterelnök elállt a jogi elégtétel kikövetelésétől. Vasvári azért hozta meg döntését, mert Gyurcsány – mint magánvádló – nem jelent meg a bíróság előtt.

A saját bátorságát az utóbbi hónapokban mindinkább hangoztató Gyurcsány Ferenc nem először állt el a lapunkkal szembeni jogvita lefolytatásától. A köztársaság miniszterelnöke május 18-án visszavonta lapunk ellen indított polgári peres keresetét. Ebben személyiségi jogainak sérelméért szállt volna síkra. Gyurcsány azt kifogásolta, a Magyar Nemzetben ez év január 18. és 21. között megjelent cikksorozatban közölt „egy nem létező céggel alapozta meg vagyonát”, illetve „hatósághoz benyújtott iratokat írt alá, szerződéseket kötött, taggyűléseken képviselte a nem létező fantomcéget” tényállítások valótlanságot tartalmaztak, illetve hamis látszatot keltettek. A miniszterelnök a tárgyalás napjára már meggondolta magát, és ügyvédjén keresztül kifejezésre juttatta: mégsem kívánja a jog előtt megmérettetni saját álláspontját.

A gyurcsányi cégbirodalom egy másik tagjának kapcsán már egyszer pert vesztett a miniszterelnök. Akkor a Fittelina Kft. ügyében bizonyosodott be, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott a feleségével, Dobrev Klárával közösen tulajdonolt céggel kapcsolatban. Lapunk feltárta: a Fittelina Kft. az Apró–Dobrev– Gyurcsány-villában megvalósított több tízmilliós luxusberuházások után visszaigényelte az áfát; ezt a tulajdonosok magánszemélyként nem tehették volna meg. Így az egyébként sem szűkölködő család sokmilliós áfa-visszatérítést könyvelhetett el. Gyurcsány Ferenc szavaiból, amelyeket a Klubrádióban Bolgár Györgynek válaszolva mondott, kiderült: a Fittelina Kft. nem a luxusberuházások körüli áfatrükközésre, vagyis adócsalásra jött létre, hanem valós gazdasági tevékenységet folytatott. Gyurcsány azt fejtegette, hogy a Fittelina Kft. a Szemlőhegy út egyik üres telkére is vételi ajánlatot tett, azon irodaházat kívánt építeni. Szalai Tibor, a II. kerület jegyzője ugyanakkor kijelentette: a Fittelina Kft. semmilyen ajánlatot nem tett az említett telekre. Az ellentmondást Hazudott a miniszterelnök című cikkünkben tárta fel lapunk. Gyurcsány kifogásolta az írás címét, és pert indított. A bíróság megállapította: a Magyar Nemzet nem követett el jogsértést.

Bodacz Balázs

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.