Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde + Videó

MNO

2007. július 23., hétfő 20:50

Orbán Viktor, a Fidesz elnökének a XVIII. Bálványosi Szabadegyetemen elmondott beszédének leirata.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket és kísérletet teszek arra, hogy betartsam, megfogadjam Püspök Úr, illetve a vitavezető Németh Zsolt intését, és a tiszta beszéd jegyében próbálok röviden és egyenesen fogalmazni. Dacára annak, hogy ennek súlyos következményei szoktak lenni, miután az ember ismét Magyarország földjére lép, megrángatják a nadrágja szárát. Nos, mielőtt azonban mondandóm lényegére térnék, engedjék meg, hogy külön is köszöntsem a földijeimet, hiszen a felcsútiak egy delegációja is itt van most, aminek az az oka, hogy mi a csíkmenaságiak testvértelepülése vagyunk, és falum delegációja most látogatott el a menaságiakhoz, ahonnan szintén vannak itt jó néhányan, őket is a Jóisten hozta, köszönöm szépen, hogy itt vannak. Valamint a pécsieket és nyíregyháziakat is, természetesen.

Nos, ha megengedik, a mai, egy kicsi tekervényes úton közlekedő előadásomnak a kiinduló tézisét szeretném megfogalmazni. Mondandóm induló tézise úgy hangzik, hogy Európában egy új politikai és szellemi korszak kezdődött, és egy új politika van kibontakozóban. Ezzel szemben Magyarországon még a régi politika van hatalmon, amely provinciális, kisszerű és dogmatikus. Ez a régi politika ebben a megváltozott európai közegben gyenge országot, gyenge nemzetet, gyenge közösségeket eredményez, és nem tudja hozzáadni az erejét, csak a gyengeségét a közös európai célokhoz. Eddig a rossz hír.

A jó hír, hogy ennek nem szükségszerűen kellene így lennie. A magyar politika lehetne európai kitekintésű, lehetne nagy ívű, lehetne érzékeny és nyitott. Azonban ahhoz, hogy ez így legyen, ahhoz pontosan meg kell értenünk, hogy mi az a korszak, ami lezárult, és milyennek mutatkozik az az új európai korszak, amelybe most fogunk belépni. Ezért mondandóm belső részében kísérletet teszek arra, hogy megfogalmazzam a lezárt, régi, európai korszak és régi európai politika néhány lényeges jellemzőjét, amely korszakot én 1968-tól eredeztetem. 1968 fordulópont volt Európa életében, de hogy ez menyire mást jelentett Európa nyugati felén, mint a keleti felén, ezt csak 1990 után, amikor már mi is a nyugat részévé váltunk érthettük meg. Számunkra, közép-európaiak számára 1968 az Prágát jelentette elsősorban. A bevonuló orosz tankokat, és a letiport cseh szabadságvágyakat, valamint a közép-európai szolidaritás hiányát. Nyugaton azonban a '68-as barrikád építések, diáklázadások egészen másról szóltak. Ha a különbséget érzékeltetni akarom, hogy ide idézem Önök elé, hogy mit írtak a párizsi diákok a Sorbonne Egyetem falára mintegy a '68-as megmozdulások és lázadások mottójaként. Ez a mondat a falon valahogy így hangzott: Professzorok, épp olyan vének vagytok, mint a kultúrátok.

1968-ban tehát a politika alapját, egyfajta mélyrétegét jelentő, kulturális forradalom vagy ellenforradalom zajlott le, amely sikerrel végződött, és majd 40 éven keresztül a hátterét adta az európai politikának. Mint említettem, ennek a súlyos következményeire csak 1990 után döbbenhettünk rá, mondjuk a '68 környékén írt - mindannyiunk által ismert - Rolling Stones dal, az Utcai Harcos (Street Fighting Man), az egész mást jelentett a mi körünkben, és egészen más volt a jelentése Nyugat-Európában. Azonban '90-ben összetalálkoztunk, mert azzal, hogy Európa részévé, az Európai Unió részévé váltunk, az ottani politikát meghatározó kulturális háttérvilágnak is a részévé lettünk. Ez a kulturális ellenforradalom, mely '68-ban indult Európában, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szabadság útjába álló akadályokat le kell bontani. Ez első pillantásra érthetetlennek tűnik, hiszen Európában éppen szabadság volt akkortájt. Parlamentáris demokrácia, szabad választások, nemzeti függetlenség, sajtószabadság, és így tovább. Ha jól figyeljük azonban, a '68-asok azt a társadalmi programot hirdették meg, hogy a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendő a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől. Ha úgy tetszik, meg kell szabadítani az embert a vele született tulajdonságaitól. Itt nem az állam és az egyén szembenállásáról van szó, ahogy tévesen félreértelmezik gyakorta Magyarországon, hanem valójában az ember, mint közösségi lény és az egyéni szabadsága, közösség és az egyén viszonyának problematikájáról. Amikor arról beszélünk, hogy a '68-asok azt mondták, hogy az egyént a szabadság érdekében meg kell szabadítani a vele született tulajdonságoktól, akkor ilyesmire gondoltak, mint a nyelv köteléke, amitől szabadulni kell, a származás köteléke, amitől szabadulni kell és a nemi identitás is, amely kötelék, és amitől jobb, ha az ember szabadul. Mindennek a gondolkodásmódnak a kerete az a morális relativizmus volt, amit köznapi nyelven úgy fogalmazhatok meg, hogy nincsen jó és rossz, csak "attól függ" van. Ez a '68-as életérzés, kulturális ellenforradalom lényege.

Mint azonban minden mozgalom, egy idő után szükségszerűen - különösen, ha utópisztikus célokat tűz ki, s fölfogásom szerint az ember veleszületett kötelékeitől való megszabadítás csak utópisztikus cél lehet, eljut a bukáshoz. Ez mostanság következett be Európában. Most jutott el Európa oda, hogy azt mondja, hogy ebből a kulturális háttérből, ebből a mélyáramból, ebből a korszellemből most már elegünk van, és a jövőt az új Európai jövő és európai politikát más szellemi alapokra kell építeni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa ráébredt arra, hogy az egyéni szabadság útjába magasodó korlátok lebontási törekvései egy idő után már nem ezeket a korlátokat, hanem a teremtés rendjének a falait döngetik. Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre. Változás kell tehát! Mi a változás iránya, amit megérthetünk ma az európai fejleményekből. Megpróbáltam néhány pontban összefoglalni a tapasztalataimat. Néhány tététel mondatban próbálom ezt megtenni.

Az első ilyen gondolat, ami Európában ismét polgárjogot nyert, úgy hangzik, hogy egyedül a jó Isten képes a semmiből egyedül teremteni. Az ember csak párban képes életet létrehozni, maga is így született. Ez az első új tétele az európai politikának. A második, hogy a család, a nemzet és az európai kultúra az nem a ma élők tulajdona, hanem a már meghaltak, az élők és a majdan megszületők felbonthatatlan közössége. A harmadik gondolat, ami az új európai korszellemet mintázza vagy jelöli a számunkra, úgy hangzik, hogy az ember közösségi lény. Abba születik bele, abban él, és önmagát is csak közösségben képes újjáteremteni. Az ember egyszerre racionális és társadalmi lény, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Vagyis Európa eljutott oda, hogy kimondta, hogy nem igaz, hogy a totális szabadság eléréséhez az összes falat le kell dönteni, mert ha így járunk el, akkor a fejünkre fog szakadni a tető. Azt kell tehát mondanom, hogy a '68-as liberalizmus, amit manapság inkább neoliberalizmusnak neveznek, a '68-as korszellem, amely eredetileg szabadságharcként fogalmazta meg magát, mára okafogyottá vált. Amit ebből a szellemi irányzatból érdemes volt beépíteni, megőrizni, azt az európai szellemi és politikai erők beépítették a saját gondolkodásukba, ha valaki összeveti például a német kereszténydemokrácia mostani karakterét mondjuk a '68 előttivel, akkor láthatja a változást. Ha ugyanezt elvégzi mondjuk Franciaország esetében, ott is nyilvánvaló, hogy ennek a kulturális ellenforradalomnak a beépíthető, elfogadható, tovább vihető elemeit a hagyományos európai szellemi és kulturális erők befogadták. Hogyan menjen végbe ez a változás? Azért tűnik ez fontos kérdésnek, mert a '68-asoknak a változás módjáról vallott fölfogása úgy összegezhető, hogy minden, ami a régi kultúrához tartozik, azt el kell törölni. Professzorok, olyan vének vagytok, mint a kultúrátok! Ez azért nehéz kérdés, mert az európai embernek, pontosabban fogalmazok: a modern európai embernek a lelki tulajdonságai közé tartozik, hogy a saját kultúráját egyszerre tekinti óriási és értékes örökségnek, és egyszerre lázad vele szemben. A kultúránk nagyszerűségének elismerése, ha úgy tetszik, a hódolat és a tisztelet ez iránt, valamint a kultúránkkal szembeni kritika és lázadás a modern európai emberben egyszerre van jelen. Ha jól értem, akkor ez a modernitás igazi drámája. A modern európai ember nem lehet csak a kultúráját, az örökölt kultúráját teljességgel és fenntartás nélkül elfogadó és hódoló, mint ahogy nem lehet csak azt teljesen elutasító és az ellen lázadó sem, a kettőt egyszerre éli meg. Ha jól emlékszem, ez a modern kornak az antropológiai lényege. Tehát nekünk föl kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan változtassa meg Európa, hogyan tudja megváltoztatni a politika alapját adó kulturális trendeket, mélyrétegeket, korszellemet. És valószínűleg a válasz erre az, hogy a '68-hoz viszonyuló Európa, amelyben nem kitörli az Európa politikatörténetéből a '68-asok hatását, hanem beépíti, ami beépíthető, ha úgy tetszik, a kultúrát úgy próbálja javítani, hogy lerombolás helyett inkább feljebb emeli, és beismeri, hogy el kell érni egyfajta egyensúlyt. Lelki nyugalmi állapotot, amely a kultúrák tiszteletével, elfogadásával, illetve abból valamint az azzal szembeni kritikából és lázadásból áll. És éppen az ez Európai lélek kulcsa, az európai lelki nyugalmi helyzet kulcsa, hogy ezt az egyensúlyt sikerül megtalálni. '68-ban ez nem sikerült. Ezért fordult szembe a teremtés rendjével végül is vagy jutott el oda ez a politikai irányzat, hogy szembe került, szembe fordult magával a teremtés rendjével is.


Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hogyan mutatkozik meg mindez a politikában? Hogy egy valamivel közérthetőbb tájékra kalauzoljam Önöket. A politikában Európában mindazt, amit most elmondtam a korszellemről, azt két betűvel foglalkoztak össze, amit angolul úgy mondunk, hogy PC, azaz politikailag korrekt kifejezés két betűje. Ez azt jelentette Európában, hogy ha valaki a hazáról beszélt, akkor azonnal nacionalizmussal kellett bélyegezni. Ha valaki a családról beszélt, akkor homofóbnak kellett nyilvánítani. Ha a nemzetről kezdett beszélni, akkor megtámadták az antiszemitizmus vádjával. Ha a társadalmiságról kezdett beszélni, akkor megtámadták, hogy piacellenes. Ha a népről kezdett valaki beszélni, akkor rásütötték, hogy populista. Ha a közösség mellett emelt szót, akkor azt mondták, hogy elnyomást akar. És hogyha a hit értékeiről beszélt, akkor klerikális reakció vádjával illették. Így nézett ki a politikában az, amit az előbb a korszellem összefüggésében mondtam Önöknek. Csak látszólagos ellentmondás, hogy '68 után számos nyugat-európai országban időnként konzervatív és kereszténydemokrata kormányok is alakultak. Gondoljunk Kohl Németországára. Mert igaz, hogy létrejöttek ezek a kereszténydemokrata vagy konzervatív kormányzatok, de sohasem tudták, nem voltak képesek, talán nem is merték célul kitűzni, hogy magát a korszellemet is megváltoztassák. Ezért ez a korszellem egész a legutóbbi időkig, ha nem is akadálytalanul, de domináns módon érvényesült. Mára azonban ez a trend megtört. Nem a politikusok törték meg, a politikusok már csak kifejezik azt a tényt, a mai kereszténydemokrata és konzervatív politikusok választási győzelmei csak kifejezik azt a tényt, hogy a kor szelleme megváltozott. Valójában az európai emberek érzésvilága fordult el ettől az előbb fölidézett élet- és politikaszemlélettől, és hirdetett meg valami mást. Az európai emberek meggyőződésem szerint ebben a kicsit kaotikusnak tűnő új korszakban erkölcsi relativizmus helyett fogódzókat és eligazodási pontokat keresnek illetve várnak szellemi és politikai vezetőiktől. Ennek az új európai politikának megjelentek az emblematikus vezéralakjai. Angela Merkel Németországban, Sárközy Franciaországban, s kevesebb figyelmet fordítunk erre, de ne felejtkezzünk el Balkenende miniszterelnökről sem, aki most aratta második választási győzelmét Hollandiában. Ennek az új politikai nemzedéknek és korszaknak a politikai krédóját Nicolas Sárközy fogalmazta meg tán a legvilágosabban, amikor azt mondta: Úgy akarok beszélni a nemzetről, hogy senki se vádolhasson nacionalizmussal. Úgy akarok beszélni a gazdaságról, hogy senki se vádolhasson piacellenességgel. És úgy akarok beszélni a társadalomról, hogy senki se vádolhasson populizmussal. Ami, ha jól fordítjuk magyarra ezeket a mondatokat, nem azt jelenti, hogy olyan ravasz ember vagyok, hogy majd olyan körmönfontan beszélek ezekről a kérdésekről, hogy nem lehet ilyen hírbe hozni, hanem arról, hogy egyenesen fogok beszélni ezekről a kérdésekről, és nem tűröm el, nem fogadom el, nem nyugszom bele, hogy többen ilyen vádakkal illesszenek. Ez az új európai korszellem és politikai kultúra krédója.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha mindezt lefordítjuk a szellem világából a politikai cselekvés nyelvére, a következőket tudom Önöknek jelenteni Európából. Úgy tűnik, hogy a II. világháború után kigondolt társadalmi rend most már a piacról, a társadalomról, igazságosságról, a piac, a gazdaság és a társadalom viszonyáról beszélek, tehát a II. világháború után erre a problémakörre a németek adtak egy választ, amit szociális piacgazdaságnak neveztek, és amelyet rendre kihívások értek az elmúlt 40 évben Európában. Maguk a németek is elbizonytalanodtak, hogy vajon érvényes-e még az Erhard Adenauer által kidolgozott társadalmi berendezkedési elv a globalizmus körülményei közepette. Maga Schröder, aki a szociáldemokraták részéről volt kancellár, a maga újbaloldali fölfogásával kifejezetten tagadta, ha nem is vallotta be, de a tevékenységével kifejezetten tagadta, hogy érvényes lenne még a szociális piacgazdaság társadalmi elmélete és gyakorlata a globalizmus körülményei közepette. Ezzel nem volt egyedül, hiszen Tony Blair, Bill Clinton, akik együtt ezt az új baloldal - valójában neoliberális alapokon - egy új baloldali koncepciót próbáltak megfogalmazni, valójában mind a múlthoz sorolták a szociális piacgazdaságot. Amit azonban ma látunk, az, hogy a németek ismét önbizalomra és öntudatra kaptak, meghirdették a szociális piacgazdaság korszerűsítését, és ha megnézzük, hogy mit csinálnak a franciák, vagy éppen mit teszünk mi magyarok, illetve tennénk, ha nem az újbalosok (?) lennének kormányon, illetve mit tesznek Lengyelországban a konzervatív kormány képviselői, akkor azt mondhatjuk, hogy mindenki keresi a szociális piacgazdaság saját nemzeti változatát. Ezt az utat. Ezt az építményt. A piacnak és a társadalomnak, az egyéni szabadságnak és a közösségi érdekeknek ezt a német forrásból fakadó harmonikus állapotát próbálja mindenki a saját nemzetkarakterológiája szerint elérni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Menjünk még eggyel közelebb a valósághoz.
Azzal, hogy új európai korszellem bontakozik ki a szemhatáron, azzal, hogy a szociális piacgazdaság korszerűsítése vált ennek az új korszellemnek a társadalmi megtestesülésévé, elérkeztünk a politikai pártok világához is. És egyetlen politikai párt sem maradhat többé olyan Európában, mint amilyen eddig volt. Megkockáztatom, hogy a hagyományos jobb- és baloldali fölosztás teljes egészében értelmét vesztette. Megjegyzem, '90. után Magyarországon is problémás volt mindig a jobb és baloldal besorolása, de ott valamit segített a helyzeten, hogy a baloldal alapvetően a kommunista örökség folytatását jelentette, a jobboldal meg mindazt, ami ezzel szemben állt. 17 évvel a rendszerváltás után nem tűnt még el ennek a dimenziónak az érvényessége, de ma már sokkal halványabb, mint az Európa felől érkező új gondolatok ereje. Vagyis le kell számolnunk azzal a magyar gondolkodásmóddal, amely az előző európai korszak pártjait próbálja utánozni Magyarországon, és hagyományos kereszténydemokrata, vagy jobboldali, vagy hagyományos szociáldemokrata baloldali pártokban gondolkodik. Új típusú pártokra van szükség. A Fidesz 2003. óta dolgozik ezen. Kicsit elkapkodtuk, elsiettük, hamarabb indult meg ez a folyamat Magyarországon és a mi házunk táján, mint hogy ehhez az európai támogatást a korszellem oldaláról megkaptuk volna. A politikában, szemben a szellem embereinek világával, a koraérettség vagy az idő előttiség az nem érdem, hanem hiba. De most nem erről szól a mai beszélgetésünk, ezért ezt tegyük zárójelbe. De ha belegondolnak, mi arra számítottunk már 2002-ben, hogy Stoiber győzni tud Németországban. Arra számítottunk, hogy egy új francia-német konzervatív kettős Európában szellemi változásokat is el fog indítani. Ha Önök elővennék esetleg, amit ajánlok, időnként a Fidesz, a szövetségünk 2003-as Alapítólevelét, amit a Gesztenyés kertben fogadtunk el, annak minden mondata már ez, az európai kulturális változás, annak társadalmi és pártpolitikai következményeit igyekezett levonni. Persze akkor talán kicsit előre szaladtunk, de ez most versenyelőnyt jelent. Tehát azt gondolom, ezt az összefüggést, amiről most beszélek, Magyarországon a polgári erőkön kívül más még nem képviseli. Talán fel sem ismerte.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nézzük, hogy ebben az új helyzetben - s most megérkeztünk Magyarországra - milyen új típusú párt jött létre a régi jobboldalon, mondjuk úgy, hogy a polgár, nemzeti térfélen, és a régi baloldal térfelén. Amit én a jobboldalon látok, az a következő: Nekünk egy olyan új pártra van szükségünk, és efelé tettük meg a lépéseket, egy olyan új politikára, egy olyan új politikai entitásra, tehát szövetségre, amelyet a következő négy tulajdonság jellemez. Először is nemzeti. Nemzeti a kultúravédelem szempontjából és a gazdasági érdekvédelem szempontjából is, amely - ha lesz esetleg kérdés, amely a világnak ezt az új fejleményekkel gazdag térfelét vagy területét érinti, akkor szívesen térek majd arra ki.
Tehát először is nemzeti. Másodsorban demokrata. Tehát nem adja föl azt a meggyőződését, hogy a politikai irányt, amely egy nemzet életét meghatározza, azt a népakaratnak kell kialakítania, és a fölfogásának középpontjába továbbra is minden magyarországi hazugsággal és csalással megnyert választás ellenére. A magyar emberek sikeres félrevezetése ellenére is azt a meggyőződésünket nem szabad föladni, azt a demokrata meggyőződésünket, hogy a demokrácia lényege egy idea. Amit az emberről gondolunk. Hogy az ember képes arra, hogy megértse a körülötte zajló világot, lefordítsa azt a saját nyelvére, megértse az előtte álló választási lehetőségeket és döntéseinek, lehetséges döntéseinek következményeit, és ez alapján jó döntést hozzon. Tehát nemzeti és demokrata. Versenypárti. Hisz abban, hogy az érdem szerinti előrejutás egy társadalomban akkor lehetséges, ha nem egy elsőbbség ossza ki, hogy kiből mi lehet, hanem a társadalmi versenyben a képességek összemérésekor alakulhat ki az igazságos társadalom, ahol mindenki szorgalma, képessége és tehetsége szerint a verseny segítségével eljuthat a korlátai határáig. És negyedrészt ennek az új jobboldalnak - ha szabad így fogalmaznom - amellett, hogy nemzeti, demokrata, versenybarát, amellett szociálisnak is kell lennie. Szociálisnak, ami azt jelenti, hogy a társadalmiság eszméjét kell képviselni, és ki kell mondania, hogy megvédi a társadalmat az ellen, hogy a piac, vagyis a haszonszerzés logikája alapján szervezzék át az emberek életének minden területét. Elfogadja a piacot és a versenyt egy bizonyos határig, de onnantól már nem engedi. Az egészségünk már nem lehet üzlet. A kulturális javakhoz való hozzáférésünk nem lehet pénz függvénye. A fölemelkedéshez szükséges tudás és kultúra megszerzése az oktatási rendszeren keresztül nem lehet pénz kérdése. Itt nem érvényes a verseny. Mármint a pénzügyi, gazdasági verseny. Itt más elvnek, a felelősségvállalásnak, a kölcsönös felelősségvállalásnak, a társadalmiságnak kell érvényesülnie. Tehát a régi jobboldal helyett egy új jobboldalra van szükségünk, amely nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális.
Nézzük, milyen választ adott a megváltozott korszellemre a baloldal Magyarországon? Mit látunk most ott?

Egyenesen fogalmazva. Miközben mi azt mondjuk, hogy ennek az új jobboldalnak nemzetinek kell lenni, a baloldal továbbra is internacionalista. Nem mondom, hogy ez minden tagjára igaz, de összességében a minimális kijelentés, amit megkockáztathatunk, az, hogy a nemzeti dimenzió indifferens a számára. Antidemokrata. Azt is mondhatnám, hogy autoriter az új baloldal Magyarorországon. Ennek az autoriter gondolkodásmódnak az alapja az egy szakértői és modernizációs felsőbbrendűség, amely szerint az éppen hatalmon lévők tudják, hogy milyen reformra van szüksége az embereknek, és az emberek ebbe ne szóljanak bele, mert összezavarják a fölkészült szakértőket abban, hogy világosan végig vigyék a maguk által alaposan végiggondolt, és szakmailag igazoltnak látott társadalom-átalakítási törekvéseket. Tehát internacionalista, autoriter. Monopolista. Vagyis a monopóliumok barátja. Nem a versenyé. Kiváltságos csoportok, kiváltságos politikai, gazdasági és társadalmi csoportok kiváltságainak a megőrzése érdekében dolgozik. És végezetül antiszociális. Mert arról akarja meggyőzni az embereket, hogy úgy juthatunk el az igazságos társadalomhoz, hogyha az életünk minél szélesebb körét a piac szabályozására, a piaci koordinációra, vagyis az üzleti haszonszerzésre, vagyis a gazdasági logikára, a piacra bízzuk. Ez pedig a reménytelenségbe taszítja Magyarországon polgártársaink két-három milliós tömegét. Tehát a jobboldal nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális, az új baloldal pedig internacionalista, autoriter, monopolista és antiszociális. Ez a helyzet ma Magyarországon, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha mindazt nyugat felől közelítve, amit elmondtam, rávetítjük a magyar valóságra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi következik mindebből a konkrét programok szintjén? Ebből, kedves Barátaim az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie. Ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a Kárpát-medencei magyarok érdekegyeztető és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti unió egyesítés, állampolgárság kérdése.
Másodsorban az új politika programjának egy határozott demokrácia védelmi csomaggal is kell rendelkeznie. Nem fogadom el, bármilyen magas helyről is érkezzék, azt a gondolatot, hogy az alkotmányos rend sohasem lehet képes arra, hogy önmagát megvédje a demokrácia ellen, és így az alkotmányos rend ellen összeesküvő kalandorok csoportjával szemben. Hát ha arra se képes, akkor mire? A demokrácia lényege a demokratikus és alkotmányos rend lényege, hogy képes magát megvédeni az antidemokratikus törekvésekkel szemben. És ha az alkotmányos rend nem tudja szolgálni a demokráciát, mert a mostani körülmények között Magyarországon nem tudja, ezért érvényesül a gátlástalanság, a hazugság, az adatok meghamisítása, az emberek félrevezetése, akkor meg kell teremteni azokat az alkotmányos intézményeket és garanciákat, amelyeknek a segítségével a magyar demokrácia meg tudja védeni saját magát. Ehhez egy demokráciavédelmi csomagra van szükség, amit mi ki is dolgoztunk. A harmadik fontos eleme ennek az új politikai programnak, az a versenybarát szabályozás. Monopóliumellenes szabályokat és törvényeket kell alkotni Magyarországon, és ki kell mondani, hogy a versenynek végső soron az az értelme, hogy az emberek, tehát a fogyasztók számára alacsonyabb árakat, könnyebb megélhetést eredményezzen. Olyan versenyre nincs szükség Magyarországon, hogy amikor fölszabadítjuk egy-egy területen a versenyt, akkor hirtelen árnövekedés következik be. Ez ellentétes mindazzal, amit a versenyről tanítanak, tudunk és amiben hiszünk. És végezetül, miután szociálisnak is kell lennie a jobboldalnak, az új politika programjának kell tartalmazni egy határozott, a szegények számára készített programcsomagot is. Ki kell mondani, az új jobboldal senkit sem hagy az útszélén.

Kedves Barátaim!

A jobboldalon belül a polgári nemzeti erőkön belül is van még értetlenség küldetésünk ezen részével kapcsolatban. Sokan úgy viselkednek a jobboldalon, mint Jónás próféta, aki beszaladt ugye Ninivébe, kikiáltotta a Jóisten üzenetét, majd a …. levelei alá húzódott, aztán várt. Amikor a szegénységről és a szociális kérdésekről, meg a plebejus életérzésről van szó, akkor a jobboldalon én hasonló jelenségeket látok. Még mindig vannak jobboldalon meghatározó intellektuális …. csoportok, amelyek nem értik meg, hogy kevés beszaladni Ninivébe, elmondaniuk, hogy a szociális következményei a mostani újbaloldali kormányzásnak két-hárommillió ember elszegényedését jelenti. És itt megállni, behúzódni a tök levele alá és várni. A jobboldalnak be kell menni a szegények közé, tisztelt hölgyeim és uraim. Nagyon sok helyen már ott vagyunk, a polgármestereink, a nehézsorsú városokban mandátumot kapott embereink ott vannak. De nekünk az egész országba be kell menni, és világossá kell tennünk, hogy az az igazság Magyarországon, hogy a szegények csak az újjobboldaltól várhatják érdekeik védelmét, mert a baloldal lemondott róluk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt jelenti, hogy egy történelmi megállapodásra van szükség Magyarországon. A középosztálynak egy történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegényekkel. A magyar szegények két-, most már inkább hárommilliós tömegével. Azok a családok, akik a rendszeresen elérhető jövedelmükből nem képesek a szükségszerűen megjelenő havi kiadásaikat fedezni, őket mind a kilátástalan helyzetbe sodródó szegények világához sorolom.
Közöttük és a magyar középosztály között létre kell hozni egy történelmi szövetséget. A Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza. A középosztálynak érdeke, hogy ez a szövetség létrejöjjön, mert ha ez nem jön létre, akkor a középosztály egyre nagyobb tömegei süllyednek bele ebbe a szegénytengerbe. És hogyha ez a szegénytömeg az őket magára hagyó baloldalra vár, akkor biztos lehet benne, hogy morzsák ugyan jutnak az asztalról időnként ilyen-olyan formában, de kiemelkedési út sem az ő, sem a gyerekei számára nem nyílik. Márpedig a középosztálynak éppen ott kell vállalnia a szegények felé, hogy megnyitja az ő és a gyermekei számára a szegénységből való tartós kiemelkedést, a középosztály fölemelkedés lehetőségét. Ha ez nem következik be, akkor a kiváltságait védelmező oligarchiák fognak a kiszolgáltatott helyzetben lévő szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben. Ez az előttünk álló egy év legfontosabb kérdése. Hogy lesz-e elegendő lelki, erkölcsi, hitbéli erő a jobboldalban, a jobboldal minden meghatározó szellemi csoportjában, hogy végre fölismerje, hogy igenis plebejus politikára, szociális jobboldalra, és ennek a két-hárommilliós embertömegnek a közvetlen érdekvédelmére van szüksége, amit a jobboldalnak kell ellátnia. Nagyon bízom benne, hogy az előttünk álló időszak azt bizonyítja majd, hogy a magyar jobboldal szellemi vezetői képesek a megújulásra, képesek fölismerni az Európában zajló változásokat, annak Magyarországra gyakorolt hatását, össze tudják fésülni az új európai korszellem és a magyar társadalmi valóságból következő lépéseiket, harmóniába hozzák őket és sikeresen hirdetik meg azt az új politikát és új politikai programot, amely elvezethet oda, hogy kiérdemeljük a választópolgárok többségének bizalmát és végre olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely szolidáris a saját polgáraival.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.