Szomjazzák az újat, a szokásoson túlit

2011. február 13., vasárnap 06:30

Osztálytársak voltak, most együtt játszanak. Előadásaikban nagy szerepet kap az improvizáció és a frissesség. Egy klasszikus szöveggel is képesek olyan embereket is megszólítani, akik saját bevallásuk szerint még soha nem voltak színházban. A Dollár Papa Gyermekei művészei az MNO-nak elmondták, a mai napig arra vannak kárhoztatva a nézők, hogy egy sötét tömegből nézzenek egy megvilágított, mesterséges teret. Szerintük résztvevővé kell tenni a közönséget, nem pedig passzív kukkolóvá.
– Beszélnének a társulatukról? Miben más ez, mint a többi?
– 2009-ben végeztünk a Kaposvári Egyetem színész szakán. Osztálytársak voltunk. Már a főiskola alatt szerettünk így hárman együtt dolgozni. A diploma után is folytattuk a közös munkát, és mivel egy vezető nélküli csoportot hoztunk létre, szerettük volna azt egy fiktív mecénásról elnevezni. Csak egymásra számíthatunk. Így a Dollár Papa Gyermekei néven életre hívtuk saját alkotói csoportunkat. Két lakásszínházi előadás után – amiket egy kicsi garzonlakásban tartottunk – gondoltuk azt, hogy egy klasszikus drámával fogunk foglalkozni. Ekkor hoztuk létre 2009 decemberében Ibsen Hedda Gablerjét a Klauzál téri Skandináv Házban. Egy vendégszereplés erejéig megjártuk vele Oslót, és szerepeltünk a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programban is. Majd Tomi ötlete volt 2010 őszén – mivel nagyon megszerettük a Heddával való munkát, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk –, hogy Ibsent a nappalimba! címen házhoz visszük a színházat.

A főiskola óta mindhárman kaptunk darabra szerződéseket – Kiss-Végh Emőke az Örkény István Színházban és a Budapesti Kamarában, Ördög Tamás a Merlin Színházban és a Trafóban, Varga Balázs szintén a Merlinben, valamint a Stúdió K-ban dolgozik – mégis a legfontosabb mindhármunknak a közös munka. Ez a csapat teljesen más, mint a többi. Lakásról lakásra járva olyan közel kerülhetünk a nézőkhöz, mint sehol máshol; legyen szó alternatív próbálkozásokról vagy kőszínházi munkákról. A néző is olyan intim közelségbe kerülhet velünk mint színészekkel, ahogyan máshol nem. Ebből az intim közelségből figyelheti és élheti át az előadások minden percét. A helyspecifikusság és ezen belül is a lakásszínházi forma az, amit képviselünk. 

–  Melyik közönségréteget szeretnék elérni, és ehhez milyen helyszíneket választanak?
–  Az előadásaink minden közönségréteghez szólnak. Játszottuk a Heddát a mi korosztályunknak, de nagy sikere volt a két generációval fölöttünk járó nézőknél is. Felléptünk belvárosi kisebb lakásban és külvárosi hatalmas családi házban is. Az Ibsen-darab kapcsán nem mi választunk helyszínt, hanem a helyszín választ minket azáltal, hogy számunkra idegen emberek hívnak meg bennünket, mindig új, ismeretlen helyszínre. Ez hatalmas kihívás nekünk, hiszen az előadás fő támpillére az, hogy mi, színészek otthonosan tudjunk mozogni az adott lakásban. 

– Milyen témájú darabokat játszanak?
– Előadásainkban nagy szerepet kap az improvizáció és a frissesség. A Hedda egy klasszikus mű. Ennek tiszteletben tartásával adaptáltuk mai környezetre a drámát. A darab fő gondolatai minket is nagyon inspiráltak: egy szerelmi háromszög, egy barátság elromlása vagy egy fiatal házaspár problémái, egymáshoz való alkalmazkodása. A Hedda Gablerben megtaláltuk azt, hogyan lehet egy klasszikus Ibsen-drámában megtalálni azokat a dolgokat, amik aktuálisak mind nekünk, mind a közönségnek. Mindig olyan művek mellett döntünk, amiket mainak érzünk. Több előadást készítettünk már úgynevezett intertextuális technikával, azaz rengeteg irodalmi mű, aktuális hír vagy újságcikk összeollózásával. Jelenleg Ibsen Hedda Gablerjét játsszuk aktualizált, mai és nagyon közvetlen formában. 

– Melyik a kedvenc témakörük?
– Mindig a fikció és a valóság közti különbséget keressük. Előadásaink fő törekvése ezek összemosása. Nagyon fontosnak tartjuk a színész személyét és személyiségét. Véleményünk szerint a színész privát életének összecsengései a konkrét szereppel mindig nagyon izgalmas színházi pillanatokat adnak. Így például az ibseni műben is elhangzanak a mi életünkből átemelt, valós események.

Hogy látják a néző és színész viszonyát?
– Ez a viszony már hosszú ideje igen problémás. Szerintünk el kell törölni a két oldalt elválasztó határt, és annak ellenére, hogy ilyen törekvések már a huszadik század elején, sőt az előtt megjelentek, lényegi változás a kísérletezésen túl nem történt. A mai napig arra vannak kárhoztatva a nézők, hogy egy sötét tömegből nézzenek egy megvilágított, mesterséges teret úgy, hogy a játszók és a befogadók között lényegi kapcsolat nem tud létrejönni. Meg kell szólítani a nézőt, és be kell vonni a játékba. Résztvevővé kell tenni, nem pedig passzív kukkolóvá. 

– Hol kezdődik és meddig tart a színház?
– Erre elég nehéz megadni a választ. Előadásainkban pont arra törekszünk, hogy komplex színházi eseményeket hozzunk létre, ahol a színház – akár – már jóval az előadás előtt, a velünk történő levelezés alatt elkezdődik. Előadásaink ugyanis az interneten szerveződnek, így közvetlen hangnemet tudunk megütni későbbi nézőinkkel. Az előadásra való készülődés pedig reményeink szerint visszahozza a színház ünnepi valóját. 

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig?
– Három hónapja játsszuk az Ibsent a nappalimba! előadásunkat. Már túl vagyunk a huszadik előadáson. Ez nagyon nagy szám ennyi idő alatt, főleg ha azt nézzük, hogy mi egy független csoport vagyunk egy független előadással. Eddig szerencsére csak pozitív visszajelzést kaptunk, a weboldalunkra, az Ittvagyunk.blog.hu-ra számtalan lelkes néző írt, hogy megossza elismerő véleményét. Az emberek, úgy tűnik, szomjazzák az újat, a szokásoson túlit. Nagyon örülünk, hogy egy klasszikus szöveggel is képesek vagyunk olyan embereket is megszólítani, akik saját bevallásuk szerint még soha nem voltak színházban.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.