A baloldali antiszemitizmus újjáéledése

2006. január 24., kedd 01:00

Kísértet járja be Európát, az antiszemitizmus kísértete – mondta bevezető előadásában Szántó T. Gábor a Budapesten Új antiszemitizmus címmel rendezett hét végi konferencián, utalva a Kommunista kiáltvány első, hírhedtté vált sorára. Igaz, Karl Marx a kommunizmus európai térhódítását prognosztizálta az inkriminált iratban, a Szombat főszerkesztőjének parafrázisa mégis találó. A zsidó kulturális folyóirat tanácskozásán neves gondolkodók, történészek tág teret szenteltek a baloldali antiszemitizmus egyre erősebben éledő, ha tetszik, ébredő jelenségének. Mint a tudományos értekezésekből kiderült, egyáltalán nem előzmények nélküli a magát baloldaliként meghatározó oldalon a zsidókkal szembeni előítélet, diszkrimináció, s az utóbbi években ez a negatív hagyomány mind jobban erősödik.
Gereben Ágnes nem véletlenül kezdte úgy előadását: Európában talán utolsóként végre a magyar zsidó közösség is felfedezte, hogy az antiszemitizmus egyáltalán nem a szélsőjobboldal sajátossága, hanem előfordul a baloldalon is. Az orosz – és a szovjet – történelem elismert szakértője drámai példák egész során keresztül illusztrálta a kommunista diktatúra könyörtelen fellépését saját zsidóságával szemben, amit a sugallt közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem szakított meg a sztálinizmus vége. Ma már látjuk, hogy ugyanaz az embertelen rezsim élt tovább a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig, ám hogy az orosz zsidósággal szembeni aktív diszkrimináció mit sem vesztett intenzitásából, ahhoz Gereben Ágnes tényekkel alátámasztott elemzése kellett. Tudhatjuk természetesen, hogy a pogromokat nem Hitler és a nácik találták ki, hiszen főként Oroszországban dívott évszázadok óta a zsidók kampányszerű megverése, megalázása. Az viszont, hogy még a nyolcvanas években is numerus clausus volt a szovjet felsőoktatási intézményekben, s messzemenően hátrányos volt a – személyi okmányokban szigorúan bejegyzett! – „jüvrij” származás, sokak számára még ma is a szomorú újdonság erejével hathat.
Magyarországon még valóban él a tévhiedelem, hogy a baloldali mozgalmaktól, az osztályharcos munkásmozgalmi szemlélettől idegen volt az antiszemita beállítottság. Karády Viktor is utalt arra, hogy a zsidóság életében 1945 után Izrael állam megalakulása nagy változást hozott. Ez ugyan el is idegeníthette volna a sokszor kialakult baloldali vonzódásoktól, hiszen a zsidó államot a nemzeti kötelékeket tagadó internacionalizmus ellenséges szemmel nézte. A történész szarkasztikusan meg is jegyezte: már ha a kommunizmus baloldalinak nevezhető. Megvilágította: a második világháború, a holokauszt után sokan a kommunista megváltó élményben hittek, ám az e feletti csalódás nagyon gyorsan bekövetkezett.
De vajon előzmények nélküli volt-e a proletárdiktatúra mítoszát a társadalmakra ráerőltető szélsőbaloldali ideológia antiszemitizmusa? Hihetnénk, hogy ez farizeus felvetés, mivel a kommunista internacionalizmus fáklyavivői, élharcosai között sokan voltak zsidó származásúak. Az előadók közül azonban többen is rámutattak: a bolsevizmus egyház- és nemzetellenessége eleve kódolta a mindenfajta hagyománytisztelettel, így a zsidósággal szembeni akciókat is. Heller Ágnes is felemlítette, hogy Magyarországon hagyományosan a jobboldalhoz volt szokás kötni az antiszemita elhajlásokat. A filozófus azonban régi baloldali gyökerekről lebbentette fel a fátylat. Marx zsidókról szóló pamfletjének első részében minden vallástól való elhatárolódást deklarált, ám a második részben rátért a szocialista antiszemitizmus már meglévő, kedvelt toposzaira. Ami úgy szól: a zsidónak a bőre alatt is pénz van, a zsidó és a kapitalizmus, vagyis a pénzéhség egy és ugyanaz, szívja a proletár vérét, született kizsákmányoló. Marx legkisebb lánya – aki zsidónak vallotta magát, és zsidó szakszervezetekben munkálkodott – később naivul azzal mentegette apját, hogy az nem is ismert zsidókat saját családján kívül. Heller Ágnes Marx antiszemita irományát viszont emancipációs gesztusként értékelte. Abban az időszakban ugyanis az antiszemita Proudhon és Louis Blanc szocialista nézetei voltak népszerűbbek. Ezt a hátrányt igyekezett sajátos módon behozni Marx. Adódik a kérdés: mi vezethetett a nyugat-európai antiszemitizmus újraéledéséhez? Kovács András szerint a második világégést követően az európai jogrendszer a legszélesebb körű garanciákat építette ki annak érdekében, hogy soha ne következhessen be nemhogy holokauszt, de a zsidóság diszkriminációja sem. Másokkal együtt azonban ő is hangsúlyozta: elmaradt a valódi szembenézés a bűnökkel. Hollandiában, Franciaországban csak a hetvenes években került sor rá, Nagy-Britanniában, Svájcban is csak jóval később kezdték feszegetni a náci kollaborálás kérdéseit. Összefoglalva: talán az volt a gond, hogy még Németországban is csak a fő bűnösöket ítélték el, és nagy általánosságban szórtak hamut a fejükre, ám az okok, a következmények és az egyéni felelősség részletes feltárása elmaradt. A szociológus úgy véli, a baloldal amerikanizmuskritikája egyre nagyobb szerepet kapott, amint kapóra jött neki a Szovjetunió összeomlása utáni tematizációs űr.
Az a nyugati baloldali, aki az iszlám antiszemitizmust nem tekinti antiszemitizmusnak, hanem csupán a jogos felháborodás kifejeződésének, éppen olyan, mint aki Hitlernek hitelt adott évtizedekkel ezelőtt – jelentette ki Heller Ágnes. Márpedig az Izrael-ellenesség széles körű átvétele jellemző fejlemény az egész nyugati kultúrában, s benne egyre-másra fellelhetők az évszázados antiszemita panelek – tért ki rá több előadó. A zsidó világ-összeesküvés, a gyermekgyilkos zsidó ellenségképét az európai baloldali sajtó prominensei előszeretettel veszik át, s ez olyan karikatúrákban is megnyilvánul, amelyek azt érzékeltetik, hogy a náci szintű bűnök elkövetőit ma Izraelben kell keresni. A baloldali New Statesman címlapját, amelyen egy Dávid-csillag keresztüldöfi a brit zászlót, több előadó is megemlítette. Seres László, a Hírszerző főszerkesztője viszont arról számolt be, hogy az akkori bocsánatkérést követően a nácik kristályéjszakájához, illetve a boszniai etnikai tisztogatásokhoz hasonlították az izraeli katonák akcióit a palesztinokkal szemben. Novák Attila és Eperjesi Ildikó a nyugati baloldali sajtóorgánumokban eluralkodó hangvételt a magyar jobboldali sajtóban is megjelenni vélte, ám Seres László és Gadó János elemzéseiből egyértelművé válhatott, hogy az originális ötletek a baloldaltól származnak. Gadó úgy látja, a La Stampa, a Libération, az Independent, a Corriere della Sera és más újságok motivációjában az jelenik meg, amit Freud az elfojtott visszatéréseként határoz meg. Heller Ágnes szerint a radikális jobboldal és a baloldal egyre közelebb áll egymáshoz, és sokkal inkább tolerálja az antiszemitizmust. Ehhez is szolgált adalékul Seres László, aki arról számolt be, hogy szélsőbaloldaliak és neonácik találtak egymásra az Attac nevű nyugati szervezetben. Hegyi Gyula szocialista EU-parlamenti képviselő és Tamás Gáspár Miklós filozófus is nevét adja az Attachoz, amely eredetileg antiglobalista mozgalomként indult. 2002-ben Berlinben a két szélsőség támogatói együtt vettek részt egy több tízezres tüntetésen, amelyen amerikai és izraeli zászlókat is égettek, s ahol a szélbal képviselői „Nem akarunk többé zsidó disznókat!” felkiáltással demonstráltak. A hazai baloldali sajtó az ilyen és hasonló híreket egyáltalán nem közli, vagy csak felpuhítva tálalja.
A Párizsban élő Kende Péter elemzésében leszögezte: a hazai zsidóság az utóbbi évtizedekben összeolvadásra – s nem aszszimilációra – törekedett, s többségük azt felelné, ha megkérdeznék, hogy magyarnak vallja magát, akinek vannak saját gyökerű hagyományai. A politológusprofesszor kifejtette: a zsidó komponens aktív hozzájárulása nélkül nem lehetett volna sikeres a reformkor óta Magyarország. Bence György filozófus szerint pedig azért kell külön holokausztmegemlékezést tartaniuk az európai nemzeteknek, mert minden politikai közösségnek a saját bűneivel való szembenézés útját kell járnia. Előadásának konklúziója a rendezvény számára irányadó lehet. Az új antiszemitizmus néha maga is univerzalitásra törekszik, s csak úgy lehet fölvenni vele a harcot, ha mindenki tisztában van az univerzális, vagyis mindent átfogni akaró liberalizmus korlátaival.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.