A Karácsonyi-palota

2002. augusztus 19., hétfő 01:00

A várból a budai hegyek felé tekintve bazárszerű zűrzavar uralkodik. A hetvenes években egy budapesti építészkonferencián hangzott el: a budai hegyek olyan páratlan természeti adottságokkal rendelkeznek, hogy azokat még a legotrombább építészeti megoldások sem képesek elcsúfítani. Az igazság az: a látvány lent, a befedett Ördögárok vonalában sem sokkal kellemesebb. A keskeny völgybe egyáltalán nem illő otromba épületeknek se szeri, se száma. Közöttük, méreteivel ugyan nem, de nyomasztó dísztelenségével kiemelkedik a Krisztina körút 55. szám alatti irodaház, amelyet a legnagyobb magyar telefontársaság néhány éve újíttatott fel. Ennek legbiztatóbb eredménye, hogy az épület előtti teret fákkal beültették, s ha a facsemeték bírják a benzingőzt, évek múltán eltakarhatják a Rákosi-időkre emlékeztető homlokzatot. Pedig ugyanitt egy páratlan értékű műemlék állt: a romantika palotaépítészetének fővárosi viszonylatban egyedülálló alkotása, a Karácsonyi-palota. Tervezője a tizenkilencedik század népszerű, de azóta némileg elfeledett építésze, Pan József, akit a kortársak csak Pan Pepinek becéztek. Az 1853-ban kezdődött építkezés három évig tartott.

Először az akkor itt álló barokk kastélyt kellett elbontani, a Kalmárffy család egykori büszkeségét. Utcai frontját azonban kiszolgáló melléképületként meghagyták. Belső kialakítása sokáig húzódott. Az egykori fényképek tanulsága szerint nem hiába. Az eklektikus, neobarokk termek vetekedtek a Hauszmann-féle királyi palota enteriőrjeinek színvonalával. Az építtető Karácsonyi Guidó 1858-ban nyert grófi címet, és „nagylelkű adományaival már akkor becsültté tette a Karácsonyi nevet” – írja 1938-as megemlékezésében Mesterházy Jenő. A Budapesten vendégeskedő Ferenc Ferdinánd trónörökös tiszteletére a főúri világ legpompásabb bálját rendezte, amelyről minden résztvevő aranyveretes ajándékkal térhetett haza. Az arisztokrácia életét bemutató korabeli bulvárlap, az Arcok és Álarcok nem véletlenül emlékezik meg az évekkel korábbi ünnepségről. Az első világháború okozta pénzügyi krach ugyanis a csőd szélére juttatta a nagyvonalú grófot, aki kedvelt palotáját kénytelen volt nyolcmillió forintért eladni. Az összehasonlítás kedvéért: az említett bál költségei elérték az egymillió forintot. A hír azonban kacsának bizonyult, és fölösleges aggodalomnak tűnt a vevővel szembeni szkepticizmus is, amely a cikk „szellemi csúcsát” jelentő zárómondatból árad: „… s vajon az új tulajdonosok gondolnak-e majd a szent fájdalomra, amikor a régi gazda utoljára akasztotta le kalapját az aranykeretű fogasról?” A „gazda” maradt, és a családdal együtt a megoldhatatlan pénzügyi nehézségek is. Gondoltak-e az utódok a „szent fájdalomra”, vagy sem, 1937 nyarán elárverezték Guidó minden kincsét. A lecsupaszított belső terekben egy darabig tejkimérés és kávézó működött. Az örökösök azonban úgy látták, egy üres telek több haszonnal jár, mint egy üres főúri lak, ezért a lebontás mellett döntöttek. A fővárosra komoly nyomás nehezedett, hogy vegye meg az ingatlant. A közelben lakó Márai is cikkezett ez ügyben, hiába. A grófi család azonban ezúttal is bizonyította, nemes tagjaikból az üzleti érzékről gondoskodó gének teljességgel hiányoznak. A második világháború előestéjén nem akadt vevő. Végül a németek szerezték meg a telket, ahol birodalmi iskolát kívántak felépíteni. Helyettük a módszereiben és ízlésében hasonló jellegű kommunista diktatúra fejezte be a munkát. (T. M.)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.