A külvárosok festője, a csacai Bene Géza

-KOPOGTATÓ-

2002. január 29., kedd 01:00

Senki sem festette meg olyan mély átéléssel a pesti külvárosok világát, mint Bene Géza (1900–1960), a XX. század első felének egyik nagy, bár mindmáig nem érdemei szerint méltatott festője.
Nem született pedig pestinek, sőt a fővárostól messze, a Felvidéken, annak is egyik északi csücskében, Csacán látta meg a napvilágot. Csaca fontos vasúti csomópont, ahol a festő apja állomásfőnökként kereste kenyerét. Bene élményvilágát ez a környezet határozta meg. A hegyek és erdők, a szurdokok meg a felettük vibráló, mélyzöld levegő. A fák kisugárzása és az arcok tűnődő magánya. Iglón, Csontváry városában végezte el a tanítóképzőt. Ám közegéből, a Felvidékről kiszakítva ezt az elindító élményt és látásmódot mintegy magával hozta a Duna partjára, és kivetítette az itteni kopott, mégis varázslatos külvárosokra.
A Pest környéki buckák, ahol akácligetek vacognak, a leromlott gyártelepek, ahol egy-egy ló legelészik a tenyérnyi mezőn, a tűzfalak árnyékában megbúvó házikók, a kertvárosok és a szűk utcák, illetve azok jeltelen lakói persze önmaguktól nem varázslatosak. Szem kell hozzá, hogy életük költészetét észrevegye.
Bene Géza átélte és bemutatta ezeknek a békásmegyeri és zuglói, kispesti, Rákos-menti és palotai külvárosoknak a szépségét, ahogy művészetének szellemrokonai, Derkovits, Nagy Balogh és főként Gadányi Jenő is. Minden facsoportját, kopár viskóját, utcarészletét és dimbes-dombos táját valami egyszerre ősi és modern fényudvar övezi. Mintha festőjük azt kívánná megfogalmazni, hogy a világ minden – mégoly esendő – fragmentuma is a teremtés teljes értékű része. Bene tehetségéből még arra is futhatta volna, hogy – jó néhány művésztársához hasonlóan – beálljon valamelyik politikai kurzus „sztárművészének”. Ebből azonban nem kért. Távol tartotta magát a Horthy-korszak nemzeti heroizmusának ábrázolásától éppúgy, mint a Rákosi-rezsim szocreáljának kiszolgálásától.
Ez a szemlélet csak arra alkalmas, hogy nívós művet teremtsen, arra azonban nem, hogy „sikeres” legyen. Pontosan tudnia kellett, hogy mi mennyit ér, hiszen a személyi kultusz mélypontján sem engedett jottányit igényes szemléletéből, amikor pedig még egyik-másik jobb művésztársát is megkísértette ideig-óráig az „elvárások” ördöge.
Aki persze ilyen kemény és elszánt, sikerre, kitüntetésekre aligha számíthat. Bene Géza sem járt másképp. Függetlenségének az volt az ára, hogy a zuglói Telepes utcai iskolában – ahol ma a falon szép márványtábla emlékeztet rá – rajztanárként keresse meg a mindennapi betevőre valót.
A város szélső házai, roskatag gyártelepei, a munkájukba izzadt zsákolók és pékek jelennek meg munkáin. A mosónő meg egy ablakban gubbasztó galamb. Komor hangulatot sugárzó ház legelésző lovakkal. Öreg, roskatag óbudai házfalak, melyek már nem emlékeznek a városnegyed Krúdy megírta tündéreire és álomlovagjaira. Egy barna udvar, pontosan nem tudható, hol, csak annyi látható: itt olyan emberek élhetnek, akik maguk is hozzáüszkösülnek a XX. század komor világához. Bujkáló fények egy békásmegyeri kerítésen. Őszi varjak, külvárosok címermadarai. Kopár fák, melyek hasonlítanak egy-egy ősvilági borostyándarabhoz: bennük zárványok világítanak – egy-egy emberalak, madár és távoli ablak. A fák a kedvenc motívumai. Dekoratívan ábrázolja őket azt sejtetve, hogy e különös élőlények társaink a teremtésben. Mindnek sorsa és lelke van.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.