A rákospalotai városháza

2001. december 7., péntek 01:00

A XX. század elején még kis falunak számító Rákospalotán vigadónak, szórakoztató központnak szánták az 1912-ben felépített városháza épületét. A település elöljárósága csak 1923-ban vehette birtokba a „formáját” ma is őrző közigazgatási központot.
Rákospalota első régészeti leletei a rézkorból származnak, s határait 1695-ben húzták meg először Palota és Pest város között. Csaknem 200 évvel később a település már rendelkezett azokkal a kritériumokkal, amelyek alapján nagyközségnek minősülhetett. A XIX. század első fele komoly változást hozott a falu életében. Megépült ugyanis az első Pest–Vác közötti vasútvonal, amelyet 1845-ben adtak át. A sínek mentén klasszicista, később eklektikus stílusú villák sora épült fel. Közlekedése is fejlődött, 1872-től a lóvasút, majd 1894-től a villamos is elindult itt, és a századfordulóra már egyre inkább kisvárosi jelleget öltött a település. Az 1909-es községgé alakulást követően szükségessé vált egy állandó községháza kialakítása is, mert addig ideiglenes helyeken működött a hivatal. A jelenlegi XV. kerület területének történelme a XX. század első felében kezdődik a Széchenyi-telep és Pestújhely kialakulásával, s egészen az 1950-es Nagy-Budapesthez való csatolásig, majd a lakótelep-építési láz idején felhúzott Újpalota létrejöttéig tart.
A falunak 1848 előtt egyetlen világi középülete éppen a községháza volt, amelyről mindössze annyi maradt fent, hogy egyszerű, parasztház formájú épület lehetett, különösebb építészeti igényesség nélkül, amely azért a hivatali céljának megfelelt. A község megalakulásig többször változott a helyszín, a XX. század elején az Ilona utca 4. szám alatt üzemelt a hivatal. Felvetődött, hogy a körvasút felső részén található Bors Emil-féle villába költöznek, ám ezt később elvetették.


A jelenlegi polgármesteri hivatal épülete 1923-ban „vette fel” hivatalos jellegét. Addig a község központjában, a főútvonalon fekvő Kátor-féle házban székelt itt a vezetőség. Az ingatlan bérelt épület volt, amelynek felmondása után a hivatal ismét költözni kényszerült, s ezt követően a szemközti Milkó-házba, majd néhány hónap után a Hubay Jenő téri épületbe tették át székhelyüket. A Vigadót 1912-ben építtette Feith Gábor, egy tehetős helyi vállalkozó, aki számos nagy nevű épület, így a Közvágóhíd és a régi Fóti úti zsinagóga kivitelezője is volt. Az eredetileg szórakoztató központnak szánt épületben nyitásakor étterem, kávéház, táncterem is helyet kapott. Megvételéről 1914-től folytatott tárgyalást a község, 1919-ben be is költöztek a hivatalok, az üzlet mégis csak 1923-ban jött létre. Ezzel a község egy minden irányból jól megközelíthető, megfelelő nagyságú községházához jutott, amely azóta is otthont ad a hivataloknak. Az ekkor kiépült helyi közigazgatási hivatal mind tisztségviselőinek minőségét, mind számát tekintve megfelelt egy közepes nagyságú községre vonatkozó állami elvárásnak. Apparátushoz tartozott egy bíró, egy törvénybíró, egy főjegyző, néhány aljegyző, esküdtek, 10-15 fős tisztviselői kar és néhány fős szolgaszemélyzet. Az 1933-as, a fénykort jelentő vagyonmérleg szerint a községházán kívül mindössze egy emeletes bérház, egy leventeotthon, három üres telek, a temető és a Hősök szobra tartozott a tulajdonába. Bevételeik elég szerények voltak, legjelentősebb részét a pótadók jelentették. A második világháborút követően a községet a többi peremvidékkel együtt a fővároshoz csatolták, és a közigazgatás is központi irányításúvá vált. Néhány évvel ezelőtt felújították és bővítették az épületet, amelynek főbejárata a Bocskai utcába került át.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.