A Vidám Park

Munkatársainktól

2002. március 22., péntek 01:00

A városligeti Vidám Park hagyományai a XVIII. századra nyúlnak vissza, ősei közül a Vurstli több mint százötven, az Angol Park pedig közel hetven éve létezik.
A XVIII. század elejétől népszerű kirándulóhelynek számító egykori Városerdő helyén elsőként Baross János polgármester szeretett volna mulatóparkot kialakítani. Tervei csak évtizedek múlva válhattak valóra, ám már ekkoriban megjelentek az első árus- és mutatványosbódék. A fennmaradt dokumentumok bizonyítják, hogy az első hivatalos engedélyt sátor leverésére 1810-ben Grossinger Leopold kocsmáros kapta meg két esztendőre. A bormérési jog ellenében viszont kötelezték a liget népének szórakoztatására, mégpedig egy körhinta felállításával. Sorra jelentek meg a mutatványosok, és ekkortól többé csak a fantázia szabott határt a különböző számoknak, amivel szórakoztatták vagy ijesztgették az egyre nagyobb számban kilátogató érdeklődőket. Ezek között a legkülönbözőbb furcsaságok, tűznyelők, díjbirkózók, bábjátékosok, kötéltáncosok, csepürágók tűntek fel, de sziámi ikerpár és szakállas asszony is előfordult, az idők során pedig a műsorszámokat egyre bővítették. Barokaldi 1862-ben megnyitotta az első állandó cirkuszt, és megjelent az első óriáskerék is. A liget a nyolcvanas évekre érte el fénykorát, a cirkusz mellett a színházi világ is felfedezte, megnyílt többek között a Vígszínkör, a Hököm Színház és a Műszínkör. A mutatványosok mellett természetesen a vendéglátás is felfedezte a kiváló üzleti lehetőségeket, a szerényebb igényű látogatókat a lacikonyhák, a tehetősebbeket a kocsmák és vendéglők várták, utóbbiak közül leghíresebb talán a Wampetics, a későbbi Gundel elődje.

A liget ekkoriban persze már rég elveszítette pihenőpark jellegét, de éppen a cirkuszi kikiáltóktól, hintákon sikoltozó tömegektől vált színessé, hangulatossá. A nyolcvanas évektől, a közelgő világkiállítás miatt fokozatosan áttelepítettek mindent a mai Széchenyi gyógyfürdő területére. Az állat- és növénykert szomszédságában a századvégi romantika hívta életre a művárosrészt: Ősbudavárát. A mintegy hetven négyzetméternyi területen másfél millió forint költséggel épült fel a török idők Budáját híven idéző építmény, több száz fős statisztériájával, amelyet a szemtanúk így láttak: „ódon házak, régi erkélyek, a Szent György tér, a budai városháza, nádori palota, basák háreme, minaret, bazárok, mecsetek, bormérések, vendégfogadók, szerájok, bajadérok, örjöngő dervis, indiai fakír… és mindezek között a telefonhírmondó.” Az ezredéves kiállításra készült épületek – pedig számuk kétszáz körül volt – idővel lassan eltünedeztek, Ősbudavára is csak egy évtizedig maradt fenn, aztán átadta helyét az Angol Parknak, azaz a mai Vidám Parknak. Ezt egy bajor család alapította 1909-ben, többek között ekkor készült el például a hullámvasút és az elvarázsolt kastély, amely a hetvenes évek végén leégett, és 1986-ra építették újjá. A Vurstli fokozatos hanyatlásnak indult, s lassan másodosztályú szórakozóhellyé vált, végül a húszas évekre lebontása mellett döntöttek. A második világháborút követő államosítás a liget intézményeit is érintette, ekkor nyitották meg az Angol Parkot Vidám Park néven. Privatizációja többszöri próbálkozásra sem sikerült a rendszerváltozás után, így továbbra is a főváros kezében van. (G. R.)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.