A fókuszban Panahi

Emberek, sorsok a világ legellentmondásosabb szegleteiben

2011. március 18., péntek 00:00

KÉPERNYŐ
Valami miatt elsőre egy pillanatra Kozi és Döme, a két gasztroanarchista ugrik be, amint lenulláznak egy konyhát, de ez az érzés persze gyorsan elmúlik. Cseke Eszter és S. Takács András sorozata keményebb terepekre viszi a nézőt, bár némi szürrealitás náluk is becsúszik néha. Az On the Spot ugyanis a világ olyan tájaira kalauzol, ahol minden megtörténhet, majd azonnal az ellenkezője is. Veszélyes területekre, amelyekről információinkat az esti híradók rövid és véres snittjeiből merítjük, de az igazi dráma akkor bontakozik ki, amikor mindezek mögött helyzetek, emberek, sorsok tűnnek fel. A legutóbbi epizódban Irán volt a célpont, a módszer pedig a „szokásos”, a két fiatal gerilla filmes inkognitóban forgat, kézikamerákkal, szigorúan konspirálva.
Az ok érthető, Irán tartja fogva a legtöbb újságírót a világon. Az eredmény pedig lenyűgöző, a csoda megtörténik, a sokat próbált dokumentumfilm-barát is tátott szájjal bámul ötven percig, mínusz reklámok. Az egyik helyszín egy illegális fotóműterem egy garázsban. A fotográfus lány arcát nem látjuk, mert az könnyen végzetes lehet, a modellekét, barátnőkét sem, mert ők is maradnak. Testeket látunk, gyönyörűen kifestett testeket. Egy iráni garázsban a testfestés, a cizellált erotika az ellenállás kifinomult, művészi formája. A képek „természetesen” nem kerülhetnek nyilvánosságra.
A perzsa lány nyakában kereszt. Esztert is lefényképezi. Ez is világos, talán soha többé nem lesz európai modellje. Nőiesség és báj a szörnyűségek között, mert utóbbiakból is akad bőven. Eltűnt barátokról mesélnek, tüntetések szétveréséről, kegyetlen megtorlásról. Egy fiatal lány, Neda borzalmas haláláról készült felvétel már bejárta a világsajtót, most látjuk mi is, a fotósorozat után még irgalmatlanabb a kontraszt. A film amúgy is gyúlékony anyag, főleg, ha jó. Az iráni film pedig messze földön híres, egyik neves képviselőjét, Rafi Pitts rendezőt Párizsban csípi el Eszter és András. És máris egy újabb iskolapélda következik arról, hogy kell az ilyet csinálni. Az egyik jelenetben Pitts egy zebrán áll és mutogat, mint egy idegenvezető: itt állt Jean Seberg és itt feküdt Belmondo Godard Kifulladásigjának végén. Ma Dzsafar Panahi az egyik legismertebb iráni filmrendező, őt viszont kissé bonyolultabb elérni egy beszélgetés erejéig. Végül akciófilmbe illő konspiráció után egy tetőn sikerül, valahol Perzsiában. Az interjú elkészül, mint kiderül, egy darabig alighanem az utolsó. Panahi azóta hat év börtönt kapott és húsz évig nem készíthet filmet – mindezt egy filmért, amit be sem fejezett. És ez még nem is a legszürreálisabb csavar ebben a történetben. Az úgy volt ugyanis, hogy Iránban a fő filmcenzor hoszszú időn át egy vak ember volt. Elmesélték neki, hogy éppen mi látható a képen.
(On the Spot: Irán, Spektrum Televízió, március 2.)

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.