A három „b”: bűnök, büntetlenségek, betiltások

2010. június 25., péntek 00:00

Magyarország egyik vezető filmszínháza úgy döntött, hogy nem engedélyezi a Bűn és büntetlenség című film bemutatását az előzetes ígéret ellenére. A film alkotói, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina pedig már a meghívókat is elküldték, méghozzá június 16-ra, Nagy Imre kivégzésének évfordulójára.
A film középpontjában Biszku Béla áll, az az ember, aki 1957 és 1961 között, a forradalom leverése után vállalta a belügyminiszteri tisztséget, aktívan részt vett a megtorlásokban, nevét, arcát, tisztségét adta a méltatlan meghurcoltatásokhoz. A betiltás oka, hogy Biszku Béla leánya kijelentette, amennyiben a vetítésre sor kerül, perel. A filmbemutató annullálása, Biszku leányának sikeres fenyegető fellépése komolyan elgondolkodtatott és megijesztett. Az ok nagyon egyszerű: elsősorban tanár vagyok, ráadásul a huszadik századi magyar történelmet tanítom. A tananyag szerves része középiskolában, egyetemen, érettségi tételként az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd az azt követő megtorlások.
Mi lenne akkor, ha különböző hozzátartozók bejönnének az iskolákba, s kijelentenék, hogy ha az ő rokonaikat a kor negatív színben tűnteti fel, akkor az nem tanítható? Ha pedig egy pedagógus az ő tiltakozása ellenére ilyen tényeket ismertet a diákokkal, akkor perel. S akkor lehet tértivevényes ajánlott leveleket kapni, bíróságra járni. Pláne, ha ezek a letiltások még helyet is kapnak.
Biszku Béla eredetileg szerszám-géplakatos volt, több felvonóüzemben is kamatoztatta tudását. A kommunista diktatúra, ennek szellemisége röpítette őt magas tisztségekbe. Már 1956. november 4-e után Kádár János egyik bizalmi emberének számított. Amikor pedig 1957 és 1961 között vállalta a belügyminiszteri tisztséget, tudta, hogy mit tesz. 1961 és 1962 között még a miniszterelnök-helyettes pozíciót is betöltötte, 1962 és 1978 között pedig az MSZMP KB titkára volt. Közszereplő, akinek kötelessége viselni a történettudomány értékelését. Nem lehet arra hivatkozni, hogy az illetőt megtévesztették, ha ő nem vállalja, akkor csak nála rosszabb jöhet; az sem kifogás, hogy valaki idős vagy tán már nem ismeri ki magát a megváltozott viszonyok közt. Egy történésznek, alkotó embernek, filmkészítőnek, újságírónak stb. nemcsak lehetősége, hanem feladata és kötelessége is a múlt megismertetése, a korszak formálóinak bemutatása. Ha állandóan rettegnie kell betiltásoktól, perektől, feljelentésektől, akkor ezen az alapon lehetetlenné válna a közelmúlt, a jelenkor kutatása, oktatása. Pedig erre igen nagy szükség van, ráadásul az emberek nyitottak, érdeklődők, s nem kell alábecsülni az értékmérő képességeket sem.
Tudni kell, hogy az 1956-os forradalom leverése után felállították a rögtönítélő bíróságokat. Huszonegyezer pert indítottak el, a halálraítéltek száma meghaladta a háromszáz főt, köztük fiatalkorúak is voltak. Több mint 16 ezer embert ítéltek szabadságvesztésre. Mindezt a munkás-paraszt hatalom, a kommunizmus nevében. Azt is érdemes tudni, hogy az elítéltek háromnegyed része munkás vagy paraszt volt, az átlagéletkor pedig 30 és 40 év között mozgott. A harcok, a megtorlások során meghalt 2500 ember, csaknem húszezer a sebesültek száma. Több százan lelték halálukat a brutális bosszúállások, a sortüzek következtében is országszerte. Csaknem kétszázezren úgymond lábbal szavaztak, elhagyni kényszerültek Magyarországot.
1957 júniusára datálódik az MSZMP országos értekezletének az a határozata, amelyben Az államhatalom további erősítése fejezetben a következők olvashatók: „a Magyar Népköztársaságban ne legyen szabadsága a népköztársaság ellenségeinek (…), a törvényes rendnek karhatalmi és büntető eszközökkel való védelme együttesen eredményezi a népi hatalom további erősítését.”
Bizony, Biszku Béla elvtárs és társai voltak azok, akik megmondták, kik az ellenségek, milyen gondolat, tett, cselekedet számít népellenesnek, s azt is, hogy ezt miként torolják meg, hogyan vessék be ellenük a karhatalmi erőket.
Még mindig ők szorulnának megértésre és védelemre?
Biszkut a szakirodalom a keményvonalas politikusok között tartja számon, aki legtöbbször a súlyosabb ítélet mellett tette le a voksát. Hangzatosan azt is írták róla, hogy ő volt a „puha diktatúra legkeményebb ökle”. Belügyminiszterként és az állampárt vezető testületeinek tagjaként ő is egyike azoknak, akik vállalják Nagy Imre halálos ítéletét. 1958. június 16-án Nagy Imrét kivégezték. Nagy Gáspár versét parafrazálva: a felelősöket meg kell nevezNI.
2010 júniusában pedig itt van ez a betiltott film, melynek vetítését az alkotók kénytelenek lesznek illegálisan egy másik helyszínen megismertetni a közönséggel.
Jól van ez így?

A szerző történész

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.