Besúgóvilág Erdélyben

Lőrincz György regénye

2009. augusztus 4., kedd 00:00

k ö n y v e s h á z
Gyakran járok Erdélyben, sok barátom, jó ismerősöm van ott. Tőlük sosem hallok olyat, hogy „úgynevezett rendszerváltozás”, „nem is volt rendszerváltozás”. Persze ott Ceausescu diktatúrája az utolsó percig szilárd és több mint nyomasztó volt, a magyar közösséget pusztulással fenyegette. Ezt adta vissza hitelesen és nagy művészi erővel a Székelyudvarhelyen élő jónevű író és művelődésszervező, Lőrincz György Pusztulás című, itthon a megérdemeltnél jóval kisebb visszhangot kapott regényében. Újabb könyve, a Besúgó voltam, szívem ugyancsak kor- és kórrajz, ezúttal egy tipikusnak mondható besúgó, Göcs Aladár és egyik fő áldozata, a köztiszteletben álló „székvári”, azaz udvarhelyi orvos, Szálka doktor történetén keresztül.
Nálunk húsz éve húzódik, nyúlik a semleges szóval ügynököknek titulált személyek kiléte és tevékenységük nyilvánosságra hozatala körüli vita. Tudva, hogy minden egyes eset egyéni volt, és a megítélésre nincs közös mérce, a magam részéről mégis mélyen sajnálom, hogy egy belügyminiszter ügyes érvei hatására a nevek és a történetek nem kaphattak teljes nyilvánosságot. Az egykori kommunista titkosszolgálatok működéséről ma talán még Oroszországban is többet lehet tudni, mint nálunk, de Romániában bizonyosan így van. Lőrincz regényének megírásához azonban nem volt szükség a levéltárak anyagának kutatására, csak az emberi lélek és az esendő jellem ismeretére. A karrierizmusból, gyávaságból vagy zsarolás hatására az elnyomó hatóságok informátorává váló emberek tevékenységére sokkal inkább illik a „besúgó”, mint az „ügynök” szó, hiszen fő feladatuk az ismerősök, kollégák, barátok, rokonok szavainak és tetteinek a jelentése volt a rendszer titkosszolgálatai, „gondolatrendőrsége” számára. Utólag azt is megállapíthatjuk, hogy Erdélyben a besúgás következményei összehasonlíthatatlanul súlyosabbak voltak, mint Magyarországon. Legalábbis a hetvenes évektől ez egyértelmű: idegőrlő kihallgatások, súlyos fizikai bántalmazás, sőt öngyilkosságnak beállított halál – hány ilyen esetről értesültünk, és hányra nem derült még fény.
A történet szokványosnak mondható: egy szegény falusi család sokadik, mindenki által bántott gyermekét a helyi rendőr könnyen ráveszi az államosított erdőt dézsmálók beárulására. Innen szinte természetes út vezetett a beszervezéséhez. A párt ideológiát is adott az őt nemtelen módszerekkel kiszolgálók számára: jelentéseikkel jobb és igazságosabb világ eljövetelét segítik. Az önbecsapást segítette, hogy kisebb-nagyobb előnyök, jobb állás és jövedelem volt a besúgás jutalma. A könyv főszereplőjét, az egykor félszeg, szerény képességekkel megáldott embert gyorsan önelégültté és magabiztossá teszi az a tudat, hogy befolyásolni tudja mások sorsát. Az sem zavarja, hogy a minden ellenőrzés és korlátozás nélküli hatalom egy másik, az övét elnyomó, megtörésére és felszámolására törekvő nemzet kezében van. Időnként ugyan feltör benne valamifajta lelkiismeret-furdalás, de könnyen elfojtja az ital segítségével. Göcs Aladár belső monológjai a könyv legnagyobb értékét jelentik. Azok számára, akik átélték ezt a szörnyű kort, megmutatják mind a hatalom, mind az azt kiszolgálók aljasságát, de megkönnyítik a besúgójelenség megértését a rendszerváltozás után felnövők számára is.
Az ellenpélda a székely lófők, városi kereskedők és iparosok sarja, a vallásos, hivatásának és családjának élő, a kommunizmus elől az apolitikus létbe menekülő orvos. Aki egy megfélemlítés céljából összevert fiatalember miatt naiv módon fölkeresi a szekus parancsnokot, majd ezért maga is brutális támadás áldozata lesz, hogy azután az új főnök, a magyar családnevű renegát, Bokor Negritoiu benne lássa meg azt az embert, akinek a megtörésével meg lehet félemlíteni a makacs magyar várost is, el lehet indítani a románná válás útján. Szálka doktor és felesége, Cserey Réka a maguk tisztaságában és példaszerű jellemében valószínűleg sematikusnak, szinte szentnek tűnnek a hazai olvasó számára, de Márton Áron népe a megpróbáltatások századában a besúgók számát jóval meghaladó bátor, tisztességes, nemzetét hűen szolgáló hazafit mutatott föl – a Szálka házaspár tehát nem a szépítő írói fantázia terméke.
Szálka doktor szavalóestje megmozdítja, kiállásra ösztönzi a várost, ezért felesége életével fizet, s ebben eszköz lesz az asszonyt csodáló besúgó. Ha a haláleset megrendíti is, válságba 1989 decemberében kerül, amikor a diktatúra összeomlásakor a nép halálra keresi a rendszer főkolomposait és a „téglákat”. Saját családjától is retteg, mert a családtagok mit sem sejtenek ügyeiről, maguk is haraggal és megvetéssel beszélnek a besúgókról. A szégyenteljes titok azonban nem derül ki, Göcs Aladár újra magabiztosan tartja szóval társait kedvenc vendéglőjében, amikor bejön egy lecsúszott, csavargóvá vált egykori szabó, akinek szokásos „Halál a besúgókra!” szövege telibe találja. Ettől kezdve nincs nyugalma, éjszaka rémálmok gyötrik, családja pedig maga mondja ki az ítéletet: a besúgó csak az önkéntes halállal válthatja meg bűneit.
Egy erdélyi besúgó esetében is ritkának tűnik a gyötrő lelkiismeret-furdalás, Magyarországon pedig ennek még kevesebb jelét látjuk. Egy következő regényben a beszervezők, a verőemberek, a jelentések megrendelői és felhasználói lehetnének a főszereplők. Mert sorsukról, gondolkodásukról ma csak anynyit tudunk, hogy náluk nincsenek jelei a székelyudvarhelyi besúgó lelki háborgásának.
(Lőrincz György: Besúgó voltam, szívem. Pro-Print, Csíkszereda, 2008. Ármegjelölés nélkül)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.